Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A pálya felújítása miatt a bajnokság első néhány fordulójában nem tudja hazai környezetben fogadni ellenfeleit a Csákvár.
Az NB II. 2021-2022-es bajnokságának első fordulójában az Aquital FC. Csákvár lesz a DVTK ellenfele. A sorsolás szerint a mérkőzés pályaválasztója a csákvári együttes. Azt már egy hete tudjuk, hogy mérkőzés bizonyosan nem Csákváron kerül lejátszásra, a centerpálya felújítása ugyanis a tervek szerint július végén fejeződik be, de néhány hétnek el kell telnie, amíg terhelhető lesz a gyep.
2021. július 7.-én tájékoztatta erről szurkolóit a csákvári klub.
Az elmúlt években többször is megtapasztalhattuk, megtapasztalhatták azon ellenfeleink, akik Csákvárra látogattak bajnoki mérkőzésre, hogy “különleges” klíma uralkodik sporttelepünkön. Ha esik az eső, akkor egyszerűen nem tud csak szimplán cseperegni, olyan, mintha dézsából öntenék. Ha fúj a szél, nem csak lengedeznek a fák, hanem szinte orkán ereje van, még a csapadék is vízszintesen esik olyankor. A nyári forróság pedig beton keménységűvé változtatja centerpályánkat.
Nagyon itt volt az ideje, hogy belekezdjünk a játéktér teljes felújításába – felelte honlapunk érdeklődésére klubunk elnöke, Nagy Sándor. – Amint vége volt május közepén az idénynek, azonnal hozzáfogtunk a munkálatokhoz.
Mit takar, hogy “a játéktér teljes felújítása”?
Felszedtük a régi gyepszőnyeget és teljes talajcserét végeztünk. Felújítottuk a a vízelvezető rendszert, illetve éppen most zajlik a talajfűtés kialakítása. Erre pedig egy vadonatúj gyepszőnyeg kerül.
Mikorra várható, hogy ismét birtokba veheti a centerpályát csapatunk?
A tervek szerint július végére befejeződnek a munkálatok, attól kezdve kell még 2-3 hét, mire annyira megerősödik a gyep, hogy visszatérhessünk rá. Mivel a bajnokság augusztus elsején kezdődik, az biztos, hogy az első néhány hazai meccsünket nem tudjuk Csákváron rendezni. Hogy felcseréljük a pályaválasztói jogot aktuális ellenfelünkkel, vagy albérletbe költözünk, hamarosan kiderül.
A bajnokság nyitófordulójában a Diósgyőr gárdáját fogadja csapatunk.
Az amigeleken.hu információi szerint a csákváriak mindenképpen "hazai" pályán szeretnék fogadni a DVTK-t. A hazai pálya ebben az esetben valamely közeli stadiont jelentenheti. Úgy tudjuk, hogy az elsődlegesen szóba jöhető stadion a felcsúti Pancho Aréna. Az, hogy itt kerül-e lejátszásra a mérkőzés, nagyban függ attól, hogy felcsúti együttes csütörtökön sikerrel veszi-e az Európa-Konferencia Liga párharcot a finn Inter Turku együttese ellen. Mint ismeretes, Finnországban 1-1-es döntetlent értek el Hornyák Zsolt tanítványai, ennek köszönhetően jó esélye van annak, hogy sikerrel veszik az akadályt. Ebben az esetben viszont a pálya védelme érdekében nem a Pancho Aréna lesz a Csákvár-DVTK bajnoki helyszíne.
Az események a csütörtöki kupamérkőzést követően gyorsulhatnak fel.
Vegyük számba a lehetőségeket:
Néhány napon belül pont kerül az ügy végére és kiderül, hova kell utazniuk azoknak a DVTK szurkolóknak, akik a helyszínen szeretnék buzdítani a csapatot a nyitófordulóban.
Csak pár európában jegyzettebb csapatot említve: Real Madrid, Dinamo Zagreb, Stuttgart, Ajax, Rapid Bécs.
Megnéztem a Fekete Párducról elnevezett létesítményt, hogy milyen meccseknek adott otthont:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Grosics_Gyula_Stadion
Van azért bőven. Itt nem lenne rossz játszani. Ha felmerült, mint lehetőség, akkor bizonyára alkalmas lehet egy mb2-es bajnoki mérkőzésre.