A DVTK-DVSC párharc története

Vámos Henrik összeállítása.

Szombat este a DVTK a Debreceni VSC együttese ellen lép pályára a Fizz Liga 30. fordulójában. A dobogót üldöző cívisvárosiak, illetve a kiesés ellen harcoló - és nagyon úgy tűnik, elbukó - miskolciak két éve ilyenkor ellentétes cipőkben vívtak egy nyolc-gólos rangadót, ami sokáig emlékezetes marad. Azóta sok minden változott a két klub háza táján, és ahogy írtam, a szombati derbit már egészen más helyzetből várja a két piros-fehér gárda mint 2024 tavaszán. Talán még a legeltökéltebb vasgyáriak sem reménykednek abban, hogy a két évvel ezelőtti, 5-3-as forgatókönyv fog megismétlődni, - amikor lényegében minden összejött az acélvárosiaknak - egy jó mérkőzésben azonban mindig bízhatunk, főleg egy Keleti Derby előtt. Ennek örömére vegyük át a két csapat közös bajnoki múltját.

A Debreceni VSC alapítását 1902-re datálhatjuk Egyetértés FC néven, a ma ismert klub pedig hivatalosan 1912-ben jött létre az EFC-ből való kiválása után. A tradicionálisan ősreformátus városban katolikus csapatként sokáig csak háttérszerep jutott a lokomotívnak, a piros-fehérek pedig történetük első két évtizedét a másodosztálynak megfelelő kerületi bajnokságban töltötték. Az 1940-es évekig a város elsőszámú csapatának a Bocskay FC számított, amely az első vidéki dobgós lett az NB1-ben 1934-ben. Az 1910-ben alapított Diósgyőrrel már ekkoriban is sok volt a közös nevezője a vasutasoknak: A vasgyáriakhoz hasonlóan a Hajdú-megyeiek is domináltak saját kerületi csoportjukban, ahol 1920 és 1936 között hét alkalommal voltak bajnokok, ráadásul a DVTK-hoz hasonlóan a Lokomotív is kizárólag munkások alkotta csapat volt. 1943-ban története első feljutását ünnepelhette a DVSC, így jöhetett létre 1943 novemberében a legelső NB1-es afférja a két munkáscsapatnak, amit 6-2 arányban nyertek a debreceniek. A Loki a következő hat évet az élvonalban töltötte, ezalatt további három alkalommal találkoztak a diósgyőriekkel a bajnokságban, 1945-ben pedig megszületett a sorozat első miskolci győzelme: 1945 decemberében Íjász Gusztáv duplájával, illetve Pribelszky Gyula góljával 3-2-re nyert Móré János csapata az MVSC-Pályán.

1948-ban a Debreceni VSC visszaesett a másodosztályba, és hiába tudtak egy évvel később feltápászkodni, 1950-ben jött az újabb zuhanás, ami a következő négy évtizedre megpecsételte a debreceni labdarúgás sorsát. Ebben az időszakban 43 szezonból mindössze 14-et töltött az élvonalban az együttes, ráadásul a ‘60-as évek végén egy rövid ideig a harmadik vonalt is megtapasztalták a vasutasok. Csak hogy mindenki számára világos legyen, amíg Diósgyőrben 30-35 ezer ember tolongott a stadionban bajnoki mérkőzésenként, addig a DVSC az NB2, és az NB3 között vesztegelt, és nem igazán beszélhettünk rivalizálásról a városok közötti ellentéttől eltekintve. Ami az egymás elleni élvonalbeli bajnoki mérkőzéseket illeti, az 1960/61-es idényben másfél évtized után csapott újra össze a két keleti csapat az NB1-ben, 3-0-s debreceni diadallal végződött. 1964-ig a következő hat egymás elleni bajnokin a miskolciak rendre nyeretlennek bizonyultak a “hurkások” ellen az NB1-ben, abban az évben azonban a DVSC ismét búcsút intett az élvonalnak és 1979-ig vissza sem tért. Ez azt jelentette, hogy ismét egy tizenöt éven át nyúló szünet következett a keleti-párosítás újabb élvonalbeli találkozójáig.

Ahogyan említettem, 1967-ben tovább esett a Loki, ezúttal a harmadosztályba, ahonnan két év alatt sikerült feljutni, 1970 tavaszára pedig újra az NB2-t boldogította a vasutas csapat. A másodosztályban kilenc egymást követő évet húztak le a piros-fehérek, a termés két bronz-, illetve egy aranyérem - utóbbit 1979 májusában nyerték, amivel negyedik élvonalbeli feljutását ünnepelhette a Debrecen. A nyáron a Debreceni MTE csapata egyesült a piros-fehérekkel, akik így piros-kék színekkel, új címerrel, és egy teljesen új arculattal tértek vissza a magyar labdarúgó NB1-be. A Debreceni MVSC-re átkeresztelt csapat szeptemberben még legyőzte piros-fehér ellenfelét (2-1) 18,000 ember előtt, tavasszal azonban revansot vettek a vasgyáriak: a korszak két legendás DVTK-játékosa, Tatár György, illetve Oláh Ferenc találatával 35 év után láthatott újra Loki-verő csapatot a DVTK-Stadion közönsége az élvonalban.

Részlet az Észak-Magyarország beszámolójából, 1980. 03. 23.:

Három hét után ismét győzelemnek örülhetett a diósgyőri szurkolótábor. A két ponttal a tabellán is előrébb lépett a piros-fehér gárda. Remélhetőleg ez nem bizonyul tiszavirág-életűnek, hiszen két újabb idegenbeli találkozó következik. Kezdetben nehezen boldogultak a hazaiak a területet jól védő DMVSC-védőkkel, a magasan beívelt labdákat pedig játszi könnyedséggel fejelte ki Garamvölgyi és társai. Ahogy telt az idő, úgy lanyhultak a vendégek próbálkozásai, és igazolódott edzőjük sejtelme, aki azt mondta: könnyűsúlyú csatársorral rendelkeznek, s ez kevés lesz a DVTK-val szemben. A hazaiak elsősorban küzdőszellemüknek köszönhetik győzelmüket; látszott, hogy akarják, és minden idegszálukkal a győzelemre koncentrálnak. Bizonyára lesz még jobb a játék is...

Ezúttal négy éven át élvezhette egymás társaságát az NB1-ben a keleti duó, a mérleg 1984-ig fejenként 3-3 győzelem, illetve 2 döntetlen volt – 1982-ben Tatár és Borostyán (2-1), 1983-ban Feledi László (1-0) góljával vertük itthon a DVSC-t. Szintén a ‘80-as évtizedben történt a két csapat utolsó NB2-es párharca: 1938 és 1989 között 14 keleti rangadót vívtak egymással a második vonalban, itt 7-3-4 a diósgyőri statisztika. 1983-ban a Loki, 1984-ben pedig a Diósgyőr is kiesett, míg előbbinek azonnal sikerült a visszatérés, addig utóbbinak ez csak hét évvel később, 1991-ben jött össze. Valamelyest szimbolikus, hogy a Hajdú-bihariak pont ebben az évben zuhantak ismét vissza a “B”-be, ráadásul mire visszajutottak 1993-ra, a Diósgyőr már megint nem volt elsőosztályú. A lokisták ezt valószínűleg túlságosan nem vették zokon, hiszen kezdetét vete a klub, a város történelmének legcsodásabb két évtizede, telis-tele trófeákkal, ami néhány évvel korábban még elképzelhetetlen lett volna. Kezdetét vete tehát a debreceni aranykor.

A folyamatos keringő 1997-ben ért véget, amikor a miskolciak négy év elteltével tértek vissza az NBI-be, novemberben pedig 14 év után került ismét megrendezésre élvonalbeli DVTK-DVSC mérkőzés. A nagy nap a hazaiaknak maradt emlékezetes, Tornyi Barnabás csapata 2-0-ra verte meg a cívisvárosiakat. Arról a mérkőzésről itt tudsz bővebben olvasni.

DVTK 2-0 DVSC, 1997:

Diósgyőri ultrák a Loki ellen, 1997:

Ezt vasgyári perspektívából nézte hat nyeretlen rangadó követe, 2000 tavaszán pedig a DVSC első miskolci NB1-es bajnoki győzelmét ünnepelhette (2-0) a kieső DFC ellen 1964 óta.

A 2000-ben porokra hulló, majd hithű szurkolói által feltámasztott Diósgyőr 2004-re küzdötte vissza magát az élvonalból, a következő tizenhat évben pedig minden naptári évre jutott legalább egy rangadó a keleti szomszédvárak között. A párharc tekintetében egyértelműen ez az időszak tekinthető a legmérvadóbbnak, hiszen ebben a periódusban alakult igazán rivalizálássá az affér, és volt idő, amikor a két szurkolótábor utálta egymást. A rivalizálás intenzitásához nagyban hozzájárult a Szentes-Supka-Beránek-Herczeg-Kondás tengely által előidézett debreceni aranykor. és természetesen a mind a debreceni, mind a diósgyőri nézőszámok exponenciális növekedése a 2000-es, illetve 2010-es években. Enyhén szólva éles fordulat vezetett a barátság 2021-es reneszánszához, ma pedig már legközelebbi barátainknak tekintjük őket, amit én személy szerint egyáltalán nem bánok.

2004 és 2014 között a Loki nyolc bajnokicímmel gazdagodott, és ezzel vált teljessé a debrecei sikersztori: az évtizedeken át a magyar labdarúgás ködös utcáit járó vasutasok egy teljes évtizeden át játékszerükké tették a magyar labdarúgó bajnokságot, ezzel az ország történetének legsikeresebb vidéki csapatává váltak. Ami a keleti rangadót illeti, 1998 és 2008 között 13 élvonalbeli mérkőzésen át nem tudott győzelmet ünnepelni a miskolci gárda, 2008 novemberében azonban ennek, és egy sokkal hosszabb negatív szériának is véget vetett a Diósgyőr. Aczél Zoltán együttese hátrányból felállva hozta el a három pontot (1-2) a Gábor Áron utcai stadionból, ami a DVTK történelmének első debreceni diadalját jelentette az élvonalban. A kálvinista rómában az idők kezdete óta tartó, illetve a bajnokik tekintetében 1998 óta húzódó nyeretlenség a vasutas ellen aznap véget ért, mind emellett pedig az elmúlt három év magyar bajnoka 8 hónap után marad alul hazai pályán. Fél évvel később a 2009/10-es idény nyitónapján Lippai Ákos hosszabbításban értékesített büntetőjével a 21. Század során először járt túl keleti riválisa eszén Miskolcon a Diósgyőr (1-0), ezzel nem kis meglepetésre újra térdre kényszerítette az évad végén negyedik ligagyőzelmét ünneplő DVSC-t. Ezt követően 16 bajnokin át újra nem jutott sok ünnepelni valója az acélvárosiaknak (13 vereség, 3 döntetlen) a hajdúságiak ellen, ráadásul 2015 és 2017 között zsinórban hét alkalommal győztek a cívisvárosiak. Az újabb rossz sorozat egészen 2017 decemberéig kísértette a miskolciakat, amikor Bódog Tamás csapata Mezőkövesden győzte le (3-2) a Lokit. 2018 novemberében egy szűk évtized elteltével nyert újra Miskolcon a DVTK a Debrecen ellen 1-0-ra, mindezt két nappal a 2008-as történelmi győzelem tíz éves évfordulója után.

DVTK 1-0 DVSC, 2009:

Szurkolás:

Az azóta lejátszott 12 keleti rangadóból négyet nyert a Diósgyőr - 2023 szeptember és 2024 november között négy bajnokin át maradt veretlen a vasgyári gárda a DVSC ellen - hatot a Loki, két alkalommal pedig nem született győztes. Legutoljára 2026 januárjában találkoztak a csapatok, ahol kétgólos hátrányt eltékozolva végül 3-2-re maradt alul a DVTK. Most szombaton a 67. NB1-es Keleti Rangadó következik, és ki tudja, hogy meddig az utolsó...

Diósgyőri ultrák a Loki ellen 2007-ben:

2008-ban:

2010-ben: