Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
DVTK 
A DVTK - FTC derbi teljes történelme
Szerző: Vámos Henrik | 2026-04-09 19:25:00Vámos Henrik összeállítása.
Péntek este a DVTK labdarúgócsapata szeptember után tér vissza az Üllői Útra, ahol megannyi felejthetetlen mérkőzést vívott már meg a Ferencvárossal. Lehetséges, hogy a 29. Forduló ütközete a Diósgyőr utolsó nagy dobása lehet az élvonalban - határozatlan ideig -, hiszen mi sem vidíthatná fel a vasgyári szimpatizánsokat jobban az utóbbi hetek gyászos szereplése után, mint megfosztani a “nemzet csapatát” 37. bajnokicímétől. Utóbbi egyébként nem az első olyan alkalom lenne, hogy a DVTK kiesésének szezonjában tör borsot a kilencedik kerületiek orra alá, hiszen 2009-ben, illetve 2021-ben is győztesen távozott az élvonalnak rövid ideig búcsút intő piros-fehér alakulat az Üllői Útról. A rangadóhoz való hangolódásként elevenítsük fel a két csapat egymás elleni történelmét - A 35 ezer ember által megtekintett, ‘68-as rangadótól kezdve, a 3-4-en át, egészen a Szivics-féle, három évtizedes átoknak véget vető diadalig, íme a DVTK-Ferencváros Derby teljes történelme.
Ferencváros, Budapest kilencedik kerülete 1792-ben kapta nevét I. Ferenc trónra lépésének alkalmából. A bővülő főváros részeként a városrész a 19. Századra kiforrt iparnegyeddé vált, amely jellegzetes munkásnegyedeiről, raktárairól, illetve gyárairól volt ismert. A kerület sportcsapatát, a Ferencvárosi TC-t 1899-ben alapították - a futballszakosztály “csak” egy évvel később jött létre - a helyi keresztény svábok, színüket pedig a magyar zászló három színéből kettő alkotta; a zöld, és a fehér. Ez a nem túl kellemes színkombináció a következő három évtizedben első nagy riválisával karöltve, az MTK-val – nem kap díjat az, aki kitalálja, honnan eredt az ellentét - teljes duopólium alá vetette az 1901-ben útjára indított magyar labdarúgó bajnokságot: 1903 és 1930 között a 9. kerületiek 11, a kék-fehérek 13 bajnoki arannyal gazdagodtak, a dobogón kívül pedig egyik csapat sem végzett egészen 1940-ig, amikor politikai okok miatt megszűnt az MTK, a 2. Világháború végéig pedig fel sem támadt. Egy évvel korábban az újonnan létrejött DiMÁVAG története során először jutott fel a magyar futball legmagasabb osztályába, így 1940 szeptemberében megrendezésre került az első bajnoki összecsapás a DVTK és az FTC között.
Az 1940/41-es idény végén 16. Bajnoki trófeájukat elhódító budapestiek 6-3-ra győztek a két fél első párharcán 13 ezer miskolci szurkoló előtt, a “visszavágón” azonban hatalmas meglepetésre, revansot tudott venni a feltörekvő vidéki együttes a fővárosi trónörökössel szemben: Füzér János találatával 1942 márciusában 1-0 arányban aratott diadalt Csapkay Károly együttese, ami a Ferencváros több mint kétéves hazai bajnoki veretlenségének végét jelentette. További érdekesség, hogy a nap hőse, Füzér János egy évvel később élete egyetlen válogatott mérkőzését is a kilencedik kerületi stadionban vívta. Ezzel szemben a DVTK-nak a következő három évtizedben sok oka nem volt örömködni Franzstadt-ban, ahol 1972-ig 18 egymást követő bajnokin maradt alul a miskolci alakulat. Ezzel szemben az Acélváros már keményebb diónak bizonyult a rekordbajnok számára. 1942 májusában Turbéki István duplájával, illetve Füzér újabb góljával a Diósgyőr 3-2 arányban hányta kardélre a zöld-fehéreket,ezzel történelme első hazai győzelmét zsebelte be a fővárosiak ellen, egy évvel később pedig az akkor már Wetzer Rudolf által irányított együttes zsinórban második hazai diadalát (2-1) aratta a Ferencváros ellen.
Az ‘50-es évized során sem termett sokkal több babér a kommunista hatalomátvétel következtében teljes identitásától - nevétől, színeitől, címerétől illetve játékosaitól - megfosztott “Kinizsinek”. Az 1951-es szezonban Csorba János duplájának, illetve Vezér Antal góljának köszönhetően 3-2-re vertük a budapestieket, 1952-ben pedig a Csorba-Dobó-Nagy hármas vezette a vasgyáriakat történelmük addigi legnagyobb (3-0) győzelméhez a Fradi ellen.
Az Észak-Magyarország így írt a történelmi diadalról:
“Hétezer néző előtt változatos és jó iramú küzdelmet hozott a két csapat találkozója. A diósgyőri együttes ötletesebben és lendületesebben játszott, végig kézben tartotta a játék irányítását, és megérdemelten győzte le fővárosi ellenfelét. A Diósgyőr védelme ezúttal kiváló teljesítményt nyújtott, biztosan hárította a Bp. Kinizsi támadásait. A fedezetsor védekezésben és a támadások előkészítésében is felülmúlta ellenfelét. Bár a támadósor több helyzetet nem értékesített, mégis három góllal terhelte meg a Kinizsi hálóját.”
Az ezt követő három borsodi affért mind az FTC nyerte, az évtized végére azonban visszatért az 1956-os Magyar Forradalom során eredeti címerét, s színét “visszanyerő” zöld-fehéreket nem kímélő diósgyőri úthenger: Az 1958/59-es idénytől kezdve három egymást követő miskolci bajnokin (3-2, 2-1, 2-0) is térdelni kényszerült a fővárosi gárda a túlbuzgó acélvárosi publikum legnagyobb örömére. 1966-ban Szurgent Lajos találatával a piros-fehérek nyolcadik hazai győzelmüket aratták Tátrai Sándor együttese felett, ezt követően azonban egy évtizednyi nyeretlenség sújtotta a DVTK-t saját stadionjában a kilencedik kerületiek ellen. 1968-ban a Diósgyőri Stadion 35 ezres, korlátokról, kerítésekről, fákról, mindenről is csüngő közönsége tekintette meg a Ferencváros elleni 2-1-es vereséget, a mérkőzés azonban nem a végeredményről marad emlékezetes - számunkra legalábbis. A DVTK illusztris történelmének ez a mérkőzés jelenti a mindenkori nézőcsúcsot, hiszen sem ezt megelőzően, sem ezt követően nem zsúfolódott össze ekkora méretű tömeg az Andrássy utca 62-ben.
Így írt az Észak-Magyarország a mérkőzésről:
“Kevesen gondoltak rá, hogy táblás ház lesz Diósgyőrött hét közben a DVTK—Ferencváros mérkőzésen. Azonban, amikor a két csapat kifutott a pályára. már nem sok hely volt a lelátón és a kapuk előtt még mindig hosszú sorokban álltak jegyért.
Nem volt véletlen a mérkőzés iránti nagy érdeklődés, a szurkolók megérezték, hogy jó meccs lesz, s nem is csalódtak, bár a DVTK elvesztette a találkozót, de mindvégig méltó ellenfele volt a Ferencvárosnak. Volt időszak, amikor veszélyesebben is játszott, azonban néhány bírói tévedés kizökkentette a csapatot lendületéből. Ügy tűnik, okkal féltek a diósgyőri szurkolók Soós Gábortól, mert ezúttal is számos esetben tévedett a DVTK terhére. Döntő hibát ugyan nem vétett, de apró „botlásaival” időnként nagyon ideges légkört teremtett a pályán és a lelátón is. “
A 35 ezres nézőszám faktualitása a mai napig vita tárgyát képzi az old school magyar foci szerelmesei körében. Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott múltidéző blog szerkesztője így vélekedik az 1968 novemberi bajnoki hivatalos nézőszámáról:
“A mai napig vitákat vált ki, hogy vajon lehettek-e valóban 35 ezren egy olyan stadionban, amely a maga 25 ezer férőhelyével a győri ETO-stadion felépültéig a vidék legnagyobb stadionja lett az 1968-as bővítéssel. Tény ugyanis, hogy azokban az időkben, amikor a stadionok zömében még leginkább állóhelyek voltak, beléptetőrendszer hiányában pedig nem volt lehetőség számontartani a ponton nézőszámot, így a különböző hiradások döntő többségében hasraütésszerű nézőszámmokal dolgoztak, így azok nem minden esetben szolgálnak perdöntő bizonyítékként. Azonban az egykori DVTK stadionnak emléket állító, a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épületében megrendezett kiállítás kurátoraként volt lehetőségem megkeresni az 1968-as bővítés – mára már sajnos elhunyt – statikusát, Kovács Lehelt, aki eközben a rendelkezésemre bocsájtotta a beruházás tervrajzait, látványterveit. Elmondása szerint a stadion bástyáinak betonlépcsőit úgy tervezték, hogy azokon akár kettő, de nagyon szűkösen három sorban is állhattak az emberek, ennyi embert “elbírtak” a szektorok. Így – bár a stadiont hivatalosan 25 ezer főre tervezték – akár 35 ezer ember is beférhetett a létesítménybe. Igaz, akkor már egy gombostűt sem lehetett leejteni, a szó szoros értelmében. S, mint a fenti fotón láthatjuk, még a környező fákon, reklámtáblákon is akadt hely egy-egy meccs megtekintésére.”
A DVTK legmagasabb hazai nézőszámú bajnoki mérkőzései a Ferencváros ellen:
Rekordnézőszám ide-vagy-oda, 1972-ben végre véget ért a vasgyáriak harminc éves idegenbeli nyeretlensége a “zöld sasok” ellen (0-1), három évvel később pedig kezdetét vette a rekordbajnok Fradi történelmének egyik leghosszabb megszakítatlan idegenbeli nyeretlen szériája. 1975 áprilisában, három évvel, és négy nappal az előbb említett Gass István-féle diadal után Szabó Géza és Dalnoki Jenő egy izgalmas 1-1-es döntetlent vívott 25 ezer diósgyőri előtt, a bajnoki pedig a zöld-fehérek 9-mérkőzéses miskolci nyeretlenségének kezdetét jelentette; 1984-ig nem tudta térdre kényszeríteni a “nemzet csapata” Miskolc büszkeségét, ráadásul a Diósgyőri Aranycsapat ebben az időszakban zsinórban négy Fradi-verést produkált (3-2, 2-0, 1-0, 3-0), felülmúlva ezzel az 1950-es évek végén beállított hárommeccses rekordot. 1976-ban ráadásul egy teljes évtizednyi kilencedik kerületi nyeretlenségnek vetett véget Szabó Géza csapata (0-1) a Népstadionban. A négy diadal közül talán a legemlékezetesebb az 1980 júniusi, amikor Fükő Sándor, Tatár György, és Borostyán Mihály góljával 3-0-ra verték a vasgyári srácok a Ferencvárost 15 ezer néző előtt. Utóbbi volt a piros-fehérek utolsó diadala az FTC ellen a kínkeserves, három évtizeden át húzódó hazai nyeretlenségi-széria kezdete előtt. A miskolciak ebben a periódusban 13 egymást követő bajnoki rangadón nem tudták két vállra fektetni a 36-szoros magyar bajnokot. Ez a sorozat magába foglalja a két fél 1992-es, telházas találkozóját 30 ezer ember előtt, amikor a zöld-fehérek sajnálatos módon pont Miskolcon szerzett 3 pontjukkal biztosították be 24. Magyar bajnokicíműket.
A DVTK 1979-es csapata öregfiúkként a ferencvárosi öregfiúk ellen 2004-ben:
A fővárosban hasonlóan hosszú negatív-szériát élt át az acélvárosi együttes, a ‘76-os győzelmet követően egészen 1998-ig kellett várni a következő Franzstadt-ban szerzett diadalra, az azonban minden percnyi várakozást megért.
1998 októberében a Tornyi Barnabás-féle csapat menetelésének negyedik állomása az Üllői Út volt, ahol 26 év után nyert bajnoki mérkőzést a Diósgyőr. A találkozót megelőzően mindössze egy pont választotta el az 5. helyezett DVTK-t a 6. pozíciót elfoglaló hazaiaktól, a tabella szomszédok pedig egy sokáig emlékezetes találkozót vívtak. Kulcsár Sándor szépségdíjas szabadrúgásgóljával kevesebb, mint tíz perc elteltével vezetést szerzett a Diósgyőr (0-1), kilenc perccel később pedig Egressy beadása után ismét a tavalyi szezon házi gólkirálya, Kulcsár Sándor volt eredményes, ezzel megduplázva a diósgyőri előnyt (0-2). Kulcsár ezzel Penderi György mellett az egyetlen DVTK játékossá vált, aki elmondhatja magáról, hogy duplázott az Üllői úton, azonban ekkor még korai volt a túlzott öröm, hiszen Szabics Imre néhány perc elteltével szépített (1-2), a második játékrészben pedig egyenesen kiegyenlített csapatanak (2-2). Téger István középre tett labdáját követően Egressy Gábor révén a 73. percben újra a DVTK-nál volt az előny (2-3), most azonban egy perc sem kellett a Ferencvárosnak, hogy válaszoljon, éppen Egressy eladott labdájából (3-3). A rendes játékidő vége előtt hat perccel szabadrúgáshoz jutott a DVTK, amit Egressy Szabó Tibor elé tett, aki néhány cselt követően kapura tüzelt, és nem hibázott (3-4). Tornyi Barnabás együttese véget vetett a Diósgyőrt több, mint 9.000 napon át kísértő átoknak, és bajnoki mérkőzést nyert a kilencedik kerületben.
A mérkőzésen duplázó Kulcsár Sándor, aki 1999 tavaszán már a Ferencvárost erősítette, így emlékezett vissza a találkozóról:
„A legjobb sztori talán, amikor a Diósgyőrrel mentünk az Üllői útra játszani, és a mérkőzés előtt nagyon komolyan összementem Mátyus Jánossal, aki a mérkőzés előtt meg akart félemlíteni és megfenyegetett. A 18. percig lőttem két gólt, igaz egyet szabadrúgásból, de a másikat róla. Végül 4-3-ra nyertük a meccset, és igazi elégtétel volt számomra, mert a meccs előtt Kiss László, a Fradi edzője azt nyilatkozta, hogy “nem fordult még annyit a világ, hogy a Diósgyőr nyerni járjon az Üllői útra”. Tornyi akkor úgy feltüzelt minket az öltözőben ezzel a hírrel, hogy apait-anyait beleadtunk. A csapattársak a meccs végén nagy betűkkel felírták egy filctollal az öltöző falára, hogy “kapd be Jani, üzeni Kuli”. Másnap még az újságokban is megjelent. Nem sokkal azután, amikor a Fradihoz igazoltam, Mátyus Jani volt az első az öltözőben, aki odajött hozzám, kezet nyújtott és sok szerencsét kívánt. Azóta is jó barátok vagyunk.”
A DVTK legeredményesebb gólszerzői az FTC ellen:
A győzelmet követően ismét két egymás utáni vereséget szenvedett a Diósgyőr a Ferencváros otthonában 2000-ben és 2004-ben - utóbbi találkozóra kilátogató mintegy 5.907 néző nem más, mint Tisza Tibor élete első NB1-es találatát láthatatta.
Egy évizeddel az emlékezetes, ‘98-as győzelem után a diósgyőriek egy újabb sokgólos diadallal ünnepelték a Tornyi-féle győzelem 11 éves évfordulóját - igaz, hat nap késéssel. Huszák Tamás, Vlado Jeknic és Lippai Ákos góljának köszönhetően kevesebb, mint egy óra elteltével már hárommal mentek az acélvárosiak, ezzel teljes extázisba küldve a csordulásig tele lévő vendégszektort. A miskolci örömfocit náluk egy fokkal kevésbé értékelő ferencvárosi huligánokat arra ösztönözte csapatuk teljesítménye, hogy székeket, illetve különböző pirotechnikai eszközökkel árasszák el a pályát.
Szurkolás 27:13-tól:
A mérkőzés így félbeszakadt, az MLSZ pedig a DVTK-nak ítélte a már amúgy is zsebben lévő három pontot. A következő ferencvárosi diadalig ismét több, mint egy évizedet kellett várniuk a diósgyőri szurkolóknak, öt évvel később azonban az ország északi tájain történt valami, ami mindenképpen vígaszt jelentett számukra. 2014 októberében 32 év után győzte le újra hazai pályán csapatuk (2-1) az utált zöldeket bajnoki mérkőzésen, ezzel, még ha csak egy mérkőzés erejéig is, de egy teljes generáció tapasztalhatta meg azt, ami a ‘60-as, ‘70-es években olyan sok örömöt okozott felmenőiknek; a fővárosi fölényességet jelképező Ferencváros kardélre hányása a DVTK-Stadiont olyan otthonossá tevő bástyás lelátók, illetve a létesítmény egyedi hangkellékének számító, tomboló diósgyőri ultrák ezrei előtt.
Összefoglaló:
Szurkolás:
Az elmúlt évtizedben is akadt bőven emlékezetes DVTK-FTC bajnoki mérkőzés, amelyekről még sokáig fognak mesélni az Acélváros falai:
- 2016-ban a diósgyőri szenvedélynek 1939 és 2016 között otthont adó létesítményt méltó módon búcsúztatták a vasgyáriak fanatikusai - teltház, két (!) teljes szektoros koreográfia, pénztárgépeső, görögtüzek, bombagólok, és rengeteg könnycsepp között kísérte el a diósgyőri publikum utolsó útjára a nekik megannyi felejthetetlen pillanatot okozó létesítményt a 2-3-ra elveszített bajnokin,
- 2018-ban hátrányból felállva győzte le (2-1) a zöldeket a DVTK cívisvárosi albérletében,
- 2021-ben az egy perccel korábban pályára lépő Asmir Suljic első labdaérintéséből (1-0) megszerezte a DVTK első kilencedik kerületi győzelmét 2009 óta, amivel a vasgyáriak véget vetettek a ferencvárosiak 61 bajnoki mérkőzés óta hazai veretlenségének.
Pénteken a 113. alkalommal néznek farkasszemet a csapatok a ligában, és ahogy az Ultras Diósgyőr is fogalmazott, úgy tűnik, kezdetét veszi a csapat utolsó tánca az élvonalban. “Minden Meccs Ajándék!” - hogy a 2005-ös, nyíregyházi koreó’ feliratát idézzem, én mindenkit arra buzdítok, hogy igyekezzen kiélvezni az élvonal minden egyes hátralevő pillanatáért, próbáljon meg a hátralevő meccsek némelyikére elmenni, tomboljon egy jót a haverokkal, és legyünk hálásak, hogy részese lehetünk egy ilyen közösségnek.
Mindörökké Diósgyőr!
Diósgyőri “Home-videók” a Ferencváros elleni 1997-es, 2005-ös, 2006-os, illetve 2011-es hazai mérkőzésekről:
És ezt olvastad már?
Még nem érkezett hozzászólás!