Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A csakfoci.hu információi szerint a Diósgyőr tárgyalásokat folytat Novothny Soma, a német másodosztályú Bochum támadója átigazolása ügyében.
Továbbra sincs megállás Diósgyőrben a téli átigazolási időszakban. A borsodiak már hat új szerzemény szerződtetését jelentették be, és úgy tűnik, további érkezők várhatóak az NB I-ben utolsó helyen álló csapatnál, így az Újpest és a Fehérvár korábbi játékosa, a bosnyák-magyar Asmir Suljic is befuthat Miskolcra.
A csakfoci.hu információi szerint a Diósgyőr Novothny Soma iránt is élénken érdeklődik.
A 26 éves csatár számára nem ismeretlen a diósgyőri közeg, hiszen 2015 és 2016 között megfordult a borsodiak színeiben, ahol 27 fellépésen 8 gólt szerzett, majd innen Újpestre került, ahol a 2017/18-as kiírásban Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett.
Novothny tavaly szeptember elején nagy reményekkel igazolt Németországba, azonban az azóta eltelt négy hónap alatt összesen 6 meccsen játszott és egy gólt szerzett. Jelenleg az egyik, december végi edzésen elszenvedett combsérülése után lábadozik, ezért nem tudta gyarapítani mérkőzéseinek számát.
Tovább a csakfoci.hu-ra >>>>>>
forrás: csakfoci.hu
Ugyanazt, amit én.
Ha elnézést kérek a bonyolultnak tűnő megfogalmazásomért, akkor le is kell egyszerűsítenem a lényeget: tegyen mindenki úgy, hogy arra a pártra fog szavazni, amelyik sok pénzt ad vagy ígér a csapatnak (és az pedig abszolút nem érdekel, hogy ténylegesen ki kire fog szavazni).
Még a végén én akarom magam megválasztatni... mindjárt elmegy az egésztől a kedvem...
Az sem ma volt. Egy akkori S. A. még most is segíthetne nekünk elöl, de őt élőben nem láttam játszani, valljuk be.
Megnéztem kiváncsiságból, hogy a dvtkponteu alapján ki szerzett egy idény során legalább 10 találatot a csapatban.
http://dvtk.eu/15865-A_DVTK_hazi_golkiralyai-cikk-labdarugas
Ezek szerint pont az a KamUgrai Roland szerzett 10 gólt, aki a 17/18 idény során jutott el a kettő számjegyig.
Róla azért tudott, hogy finoman sem zárhatta magát a szívünkbe, a mutatott hozzáállásával. Mégis meglett valahogy a legalább 10 neki.
De ez inkább minősíti a többi játékost, és az egész akkori dvtk-t.
Azzal a kerettel ki kellett volna esnünk a picsába, mert annyira okádék volt az a keret. De Makrai gólja és Pátkai peches lövése ezt másképpen gondolta.
-
Megmondom az őszintét, nem akarok ilyen záró fordulós drámát, hogy szívinfarktus és agyvérzés kerülgessen egymás utánba, ahogy alakulnak éppen az események.
Ha a sorsunk el kell, hogy dőljön, ne az utolsó fordulóban. Legyen meg elötte. Akár matematikailag is biztos bentmaradással, vagy kieséssel.
És szeretném kiegészíteni egy olyan leágazással, hogy azon szurkolók számára, akik a demokráciában a politikai erők saját, jól megfontolt igényeik mentén való használatának lehetőségét látják, a szeretett klubunk érdekei szempontjából javaslom a homlokukra tetováltatni: "szavazatomat a DVTK bajnoki címéért!"
1 2 3 >