Banner

A belgák lemondták az edzőmeccset ellenünk, majd játszottak egyet a Malaga ellen

Szerző: amigeleken.hu | 2022-01-15 12:06:00

A gibraltári bajnokság 10. helyezettje ugrott be a helyükre.


Felettébb kellemetlen helyzetbe hozták a spanyolországban edzőtáborozó DVTK szakmai vezetését az edzőmérkőzéseket szervező helyi szakemberek. Az eredeti tervek szerint ugyanis a záró, harmadik edzőmeccset a belga másodosztály második helyén álló Waasland-Beveren játszotta volna a DVTK.

A dvtk.eu csütörtökön adta hírül, hogy

Sajnos a koronavírus-járvány ismét felülírta a Spanyolország déli részén edzőtáborozó csapatok felkészülési programját. A járványhelyzet miatt az edzőmérkőzéseket szervező helyi szakembereknek ezúttal is módosítania kellett egyes találkozókat. A változás a DVTK labdarúgó csapatát is érinti, de jó hír, hogy a Merkantil Bank Liga listavezetője nem marad pénteken ellenfél nélkül. A belga Waasland-Beveren helyett a gibraltári bajnokságban szereplő Europa Point FC lesz a DVTK harmadik spanyolországi ellenfele.


Ez még rendjén is lenne, ha a belgák nem fogták volna magukat és nem játszottak volna egy nem hivatalos edzőmeccset a Malaga ellen. A LaLiga2-ben ugyanis szünet van a hétvégén és a spanyoloknak edzőpartnerre volt szükségük. Beszervezték nekik hát Beverent, így a Diósgyőr hoppon maradt. Nekünk meg a gibraltári bajnokság, a Premier Division 10. helyezettje, az Europa Point FC. jutott.

A belgák egyébként 1-0 arányban diadalmaskodtak a spanyol másodosztály 11. helyén tanyázó Malaga ellen az Estadio La Rosaleda-ban lejátszott pénteki nem hivatalos edzőmeccsen.



Azt, hogy a 8-0 arányú győzelmünknek milyen sportértéke van és hogy mennyire segítette a felkészülésünket, azt mindenki eldöntheti maga. A gibraltári csapat hozzá van szokva a sok gólos meccsekhez, hiszen a Premier Divisionban 1-0-7-es mérleggel álló kiscsapat legutóbbi négy vesztes meccsén 2-27 volt a gólarány. Így nem okozhatott nekik különösebb meglepetést, hogy nyolcszor megzörgettük a hálójukat.

Egyetlen győzelmüket a még náluk is gyengébb Lions Gibraltár ellen aratták 3-2 arányban.

Így zárult hát a DVTK spanyolországi edzőtábora.


forrás: malagafc.com


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2022-01-19 07:31:10 Fehér öves, Lelkes újonc
Nyugat-Európára mindig így számíthattunk... Férgek.
1. repohár
2022-01-16 18:35:03 Piros öves, Őstag
A gibraltári red Ilona elleni 8-as után nem csodálom ha újragondolták a felkészülési programjukat és inkább egy gyengébb ellenfelet választottak maguknak.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...