Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Vámos Henrik összeállítása.
Héfőn három év után találkozik újra az NB2-ben a DVTK és a KBSC együttese, a megyei rangadó visszatérése apropóján pedig tekintsünk meg öt emlékezetes diadalt a sárga-kékek ellen.
A két csapat egymás elleni történelme:
5.: 1984. 09. 23.: KBSC 1-3 DVTK
A történelem első összecsapása a két borsodi rivális között 1984 őszén történt a Vegyész Stadionban. A DVTK közel tíz év után zuhant vissza a második vonalba, a barcikaiak pedig ezen a ponton zsinórban a nyolcadik NB2-es idényre készültek.
A rangadót a szezonban 2-2-4-es mutatóval rajtoló hazaiak kezdték jobban, a 12. percben pedig a vezetést is megszerezték Piel fejese (1-0) révén. Szerencsére túl sokáig nem tartott a sárga-kékek öröme, hiszen nyolc perccel később az idény házigólkiráya, Dzurják József az ötösről vette be Májer kapuját (1-1), a második játékrész 20. percében pedig Kiss beadását Fükő Sándor fejjel továbbította a barcikai hálóba (1-2). A DVTK tehát átvette a vezetést, az ózdi középpályás pedig a hajrában ismét eredményes tudott lenni (1-3), ezúttal 12 méterről.
A bajnokiról így írt az Észak-Magyarország napilap:
“Felpaprikázott hangulatban kezdődött a borsodi rangadó, sok volt az adok- kapok a pályán, sajnálatos módon a játékvezető már az első percekben kiengedte kezéből az irányítást. Jó ideig nem alakult ki folyamatos játék, a kedélyek csak a hazaiak gólja után csillapodtak le. A DVTK fokozatosan átvette az irányítást. Rendre a barcikai térfélen folyt a játék. A vendégek tudatosabban és szervezettebben próbálkoztak, gyakran teremtettek meleg pillanatot Májer kapuja előtt. A sárga-kékek csatársora ezúttal sem tudta átlépni saját árnyékát, elképzelés nélkül, ötletszerűen kísérletezett, így nagy feladat hárult a középpályás trióra. Amíg erővel bírták Kálmánéit, tulajdonképpen nem is volt különösebb gond. De ahogy múlt az idő, egyre kevesebb energiájuk maradt a támadások segítésére. A piros-fehér védelem kifogástalanul állt a lábán, esélyt sem hagyott a hazai akciók sikeres befejezésére. A KVSE elsősorban pontrúgásokkal veszélyeztetett. Jó volt a mérkőzés irama és a küzdőszellemre sem lehetett panaszuk a nézőknek, mindössze a kritikán aluli teljesítménnyel előrukkoló játékvezetőt érhette elmarasztalás.”
4.: 1996. 09. 15.: KBSC 2-3 DVTK
1996-ban egy újabb emlékezetes győzelmet aratott a Diósgyőr a Színesvárosban, ezúttal a csapatot nyár óta újra irányító Tornyi Barnabás vezényletével. A 12 évvel korábbi találkozóhoz hasonlóan, most is a sárga-kékek szereztek korán vezetést (1-0) Mogyoródi góljával, és egészen az első játékrész végéig élvezhették azt. A 44. percben Tóth György emelését Ruskó Zsolt tudta megszelídíteni, majd tíz méterről tüzelt a kapuba (1-1).
Szünetre, csak úgy, mint ‘84-ben, ismét egálban vonultak a csapatok, a második félidőben pedig a vasgyáriak felé billent a meccs egyensúlya. A 70. percben ismét Ruskó volt eredményes (1-2), aki élete egyetlen diósgyőri dupláját lőtte meg, öt perccel később pedig az első két gólban hatalmas szerepet játszó Tóth, a szezon diósgyőri aranycipőse is betalált egy szabadrúgásból (1-3). Negyedórával a vége előtt tulajdonképpen már úton volt Miskolcra a három pont, a végén azonban a hazaiak még egy gólt találtak (2-3), csak hogy legyen miért izgulni.
3.: 1995.05. 14.: KBSC 1-4 DVTK
Az 1994/95-ös NB2-es idény 25. játéknapján a 3. helyen álló KBSC fogadta a 4. helyezett DVTK-t, a szomszédvárak csatáját pedig ezúttal is a miskolciak nyerték. A Diósgyőrbe egy évtized után visszatérő Dzurják góljával már a 4. percben nálunk volt az előny (0-1), a félidő vége előtt pedig Vámosi duplázta meg a vezetést a büntetőpontról (0-2).
20 perccel a rendes játékidő vége előtt szépítettek a hazaiak (1-2), mielőtt azonban esélyük lett volna izgalmassá tenni az utolsó negyedórát, a ‘96-os találkozón három kanadai pontot szerző Tóth labdája is a kazincbarcikai hálóban landolt (1-3). A kegyelemdöfést Varga Sándor adta meg a sárga-kékeknek, aki 30 méterre a kaputól kapott labdát, és egy remek szólóakció után 12 méterről volt eredményes (1-4). A piros-fehérek harmadik egymást követő alkalommal győzték le az északi vetélytársukat, az idényt pedig a 3. helyen zárták.
Halbert felhasználónévre hallgató fórumtagunk így emlékezett vissza a mérkőzésről:
“...vonattal utaztunk arra a meccsre sokan, aztán séta a vegyész pályáig, rendőri kíséret, az erkélyeken bámészkodott egész Barcika,a vendégnél tumultus, Taki,vagy Anti nyúltak egy köteg belépőt, betódult a piros brigád a lelátóra, szemben a vegyész srácok kifordított bomberdzsekikkel nyomták, Csöpi fejelt az elején egyet, bedőlt a kerítés, fapadokkal támogatták ki, aztán zúgott a "labda, a pálya, a barcika halála"...mentek be a füstök, petárdák, pénztárgépszalagok, italok, mindenek...”
2.: 2011. 05. 14.: KBSC 0-1 DVTK
2011 májusában az elmúlt 12 bajnokiját rendre behúzó Diósgyőr látogatott Kazincbarcikára, ahol egy újabb diadal a feljutás előszobájába engedte volna be a vasgyáriakat. Ennek tudatában meg is telt a vegyész vendégszektor, a pályán pedig, ha nyögvenyelősen is, de sikerült elhozni a három pontot. Egy gólnélküli első játékrész után Vadász Viktor gólja hozta el a diósgyőri örömünnepet, akik immáron 8 ponttal vezették a tabellát az ősi rivális Nyíregyháza felett. A ‘95-ös győzelem 16. évfordulóját tehát egy újabb diadallal ünnepelte meg Benczés Miki csapata, amely két héttel később matematikailag is visszajutott az NB1-be.
1.: 1991. 03. 31.: DVTK 3-1 KBSC
Úgy tűnik, a feljutások idényében tradíció két vállra fektetni a színesvárosi szomszédokat, ez pedig az 1990/91-es, Palicskó-vezette szezonban sem volt másképp. A hazai pályán a teljes idény során veretlen DVTK 10 ezer diósgyőri fanatikus előtt fogadta a sárga-kékeket, és gyakorlatilag 15 perc alatt lerendezték a találkozót a vasgyáriak. A Barcika-specialista Tóth György ezúttal Leskó Zoltánt hozta helyzetbe a 6. percben, a nagykőrösi pedig hatalmas kapásgóllal nyitotta meg a gólcsapot (1-0). Nem telt el tíz perc, ismét Leskóhoz került a labda a tizenhatoson belül, ő azt fejjel továbbította Váczi Bélának, a szezon legeredményesebb diósgyőrije pedig nem hibázott (2-0).
A szünet után sem álltak le a miskolciak, az 53. Percben Molnár szabadrúgása Dancs Attilát találta meg, aki nemes egyszerűséggel Májer kapujába vágta azt (3-0). A vendégek nagy nehezen összehoztak egy szépítő gólt (3-1), többre azonban nem futotta. 19 forduló után két pont előnnyel vezette a tabellát a szezon végén hét év után visszajutó Diósgyőr.
A legmagasabb nézőszámú DVTK-KBSC mérkőzések:
|
Dátum |
Mérkőzés eredménye |
Nézőszám |
|
1991. március 31. |
DVTK 3–1 Kazincbarcika |
10.000 |
|
1996. június 23. |
DVTK 2–2 Kazincbarcika |
8.000 |
|
1995. május 14. |
Kazincbarcika 1–4 DVTK |
6.000 |
|
2025. augusztus 16. |
DVTK 2-2 Kazincbarcika |
5.468 |
|
2022. augusztus 28. |
DVTK 1–0 Kazincbarcika |
5.021 |
|
1995. november 19. |
Kazincbarcika 1–1 DVTK |
5.000 |
Melyik Barcika elleni rangadó volt számodra a legemlékezetesebb? Melyik meccsen volt a legjobb hangulat?
Mi lesz a hétfői derbi eredménye?
Írd meg kommentben!
Még nem érkezett hozzászólás!