Banner

Aludtam egyet ...

Szerző: dfcwolf | 2020-11-26 08:00:00

Aludtam egyet. De nem volt elég ahhoz, hogy indulatok nélkül írjak a vasárnapi szerencsétlenkedésről. Kettőt aludtam immár és még most sem tudok higgadtan értékelni, mondjuk nincs is mit. Kezdjük azzal, hogy Világi kitalálta ezt a meccs előtti sajtótájékoztatót helyettesítő steril és semmitmondó belterjes házon belüli riportot az edzővel. Nehogy valaki rákérdezzen olyanra, ami érdekelné a szurkolókat. Ehelyett elolvashatjuk a közhelyparádét, hogy ki kell használni a helyzeteket meg, hogy az ellenfélnek milyen jó játékosai vannak és nagyon készültünk.

Engem már az is meglepett, hogy a több hetes csendet senki nem akarta megszakítani egy bejelentéssel és ez valóban azt mutatja, hogy a klubházban komolyan tudták venni az Újpest elleni győzelmünket. Megnyugodtak és elengedték volna az edzőcsere lehetőségét? Továbbra is meggyőződésem az, hogy minden nap amit Feczkó Tamás vezetésével tölt a csapat, időpocsékolás. Bizakodó voltam, amikor idejött és elhittem azt, hogy építkezni tudunk vele. Míg azt tudta hozni, hogy pontokat szereztünk és bennmaradtunk, innen azonban nem tudott továbblépni a csapat vele és már nem is fog tudni. Nem a személyével van a bajom, de úgy érzem, elveszítette az öltözőt és nem tudja már tűzbe hozni a játékosokat.

Félreértés ne essék, nem tudom ki lenne jó helyette. Az lenne jó, ha valóban és igazán lenne végre egy koncepció a klubnál, ami mentén edzőt választanak. Lenne egy stílus, amit minden áron követni akarunk és ehhez igazolunk edzőt, játékost. Nem pedig kapkodunk és egy évig magyar, aztán egy évig német, spanyol és újra magyar edzőt választunk. Nem kell ehhez olyan óriási futballtudással rendelkezni szerintem és valljuk be, a klubházban nem is rendelkeznek ezzel. Az meg, hogy az utánpótlás képzésünket is ehhez igazítjuk, már csak hab lenne a tortán.

Szóval igen, ideje lenne Sántha Gergelynek szedni a sátorfáját és elhagynia a klubot az alkalmatlan embereivel együtt. Az, hogy tíz éve az első osztályban vegetálunk, nem eredmény. A szurkolóknak nem az. Ez csak nekik eredmény, hiszen tíz éve pontosan érkezik a klubtól a fizetésük, viszont nagyon kevés örömet szereztek nekünk. Ezzel szemben mérhetetlen károkat okoztak a klubnak. Ezt ők még nem akarják belátni, mert a saját pecsenyéjük sütögetése közben a felszálló füst eltakarja a tömegeket, akik elfordultak a csapattól. Egyszer majd számot kell adniuk és akkor fog kiderülni, hogy rosszul gondolták a saját szerepüket. El kellene innen takarodniuk.

A tulajunk zokon veszi a sok kritikát, azon viszont nem gondolkodik, mi lehet ezeknek a kiváltó oka. Persze, megtalálja ő is a táboron belül a manipulálható embereket, akik unásig nyomják a propagandát cserébe azért, hogy fontosnak és hangadónak gondolhassák magukat. Ez viszont soha nem működött. Az igazság akkor is utat fog törni magának. Az igazság pedig az, hogy nem foglalkozik a Diósgyőrrel, mert ha foglalkozna, akkor őt is bántaná az, hogy szinte az egész NB-I. a lábát törli belénk és évek óta csak szánnak minket a vergődésünk miatt. De nem érdekli. Valami más érdekli.

Bántaná őt is az a szégyenteljes alárendelt szerep, amit vasárnap délután Fehérváron szabott ránk az ellenfél. Mert minket szurkolókat ez nagyon bánt! Ő és a semmire sem jó emberei el sem tudják képzelni, mennyire. Rossz volt nézni, amit a pályán mutattunk és az egyetlen pozitívum az egészben az, hogy zártkapus meccs volt, így senki nem áldozott pénzt erre a szarra.

A meccs után egy szurkolótársunk azt írta kommentben, hogy vegyék le a mez hátuljáról a sálat tartó alakot. Teljesen egyetértek vele. Én is azt gondolom, hogy vegyétek le a szurkoló sziluettjét a mezről! Ami a klubnál megy, ahhoz a szurkolók nem adják és nem is adhatják a nevüket. Súlyosan visszaélnek a nevünkkel, szép lassan elveszítjük azt tiszteletet, amit az ellenfeleink szurkolóinál évtizedek alatt kivívtunk. Ezt nem hagyhatjuk! Ez nem a mi játékunk. Ez a klub nem szurkolóbarát! Mi ebben nem akarunk részt venni!


VEGYÉTEK LE A SZURKOLÓKAT A MEZEKRŐL!



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

85. zorba* |Válasz erre: 84. betyarok
2020-11-28 22:10:48 Fekete öves, Veterán
A szívünket?
84. betyarok
2020-11-28 21:25:45 Fekete öves, Őstag
Ha holnap kikapunk Kövesden a megszokott lelketlen játékkal, akkor tényleg össze kéne törnünk valamit.
83. vebgy* |Válasz erre: 77. johny
2020-11-28 16:44:53 Fekete öves, Veterán
Home office-ből nem zúzod meg egy kicsit sem az ökleidet, dehát neked ez olyan távoli...ustawkára nem téged vinnénk az tuti... :D
82. vebgy* |Válasz erre: 73. zorba
2020-11-28 16:40:45 Fekete öves, Veterán
Nem kell ide "Fényes Ösvény"...csak ötszáz tökös csávó...
81. zorba* |Válasz erre: 79. johny
2020-11-28 15:35:16 Fekete öves, Veterán
A miskolci Bükk Àruhàzra gondolt. :-)
80. elzett
2020-11-28 14:55:22 Piros öves, Őstag
én aludtam hatot... Jó kis vita kerekedett a hozzászólásomból.
Az én véleményem Wolfi tökéletesen kifejtette, thx.
Mindenkinek (is) igaza van... Megértem a "másik oldal" érveit, ott is van némi igazság a dolgokban.
79. johny* |Válasz erre: 78. awas
2020-11-28 14:52:13 Fekete öves, Veterán
He?
78. awas |Válasz erre: 77. johny
2020-11-28 12:50:52 Barna öves, Fanatikus tag
Miért? Lezárattad a Bükköt? Nem írta, hogy nyócra ne menjenek haza.
77. johny* |Válasz erre: 73. zorba
2020-11-28 11:26:47 Fekete öves, Veterán
"a miskolci Fényes Ösvényt és bevenni magadat a Bükkbe. "

Annak is inkább csak az online tagozatát, hómofiszból bátran másokat biztatva a nemes cselekedetekre.
Hajrá gerillák előre, majd megyek én is. :)
2020-11-28 10:21:24 Narancs öves, Lelkes újonc
Nagyon jó a cikk,kár h tényleg nincs összefogás!Akár h nézzük,soha nem is volt és nem is lesz!Ez gyógyíthatatlan Magyar betegség!Pedig milyen sikeres nemzet lehetnénk!Ahogy milyen sikeres DVTK-ás szurkolok is!Minden elismerésem az "amigélekén .hu"stábjának,akik tényleg tesznek nap mint nap,azaz tennének ha engednék dolgozni őket!Az egyik kedvenc oldalam,Gratula csak nagy betüvel! Szomorú és elkeserítő viszont h rajtuk kívül nincs is (talán egy pár ultra)akik hitelesen képviselnék a szurkolókat!Összefogás kellene de sürgősen!Amíg teljesen le nem morzsolódnak a még reménykedő szurkolok is!

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...