Válogatott centert igazolt az Aluinvent DVTK

Szerző: amigeleken.hu | 2019-06-04 11:45:00

Euroligás és WNBA tapasztalatokkal is rendelkező amerikai születésű magyar válogatott játékost igazolt az Aluinvent DVTK.

Cyesha Damian Goree augusztustól Cziczás László együttesével kezdi el a felkészülést a 2019/2020-as szezonra.



Völgyi Péter sportszakmai igazgatót a dvtk.eu kérdezte az igazolás hátteréről:


- Nagyon jól ismerjük Cyeshát, én személy szerint két és fél szezonon keresztül dolgoztam vele Győrben, ahová 2015-ben került európai újoncként. Legfőbb ismérve az, hogy óriási harcos, nem ismer elveszett labdát. 4-es és 5-ös poszton egyaránt bevethető játékosról van szó, ami azért fontos, mert vele együtt nagyszerű rotációt alakíthat ki Cziczás László. Az utóbbi időben sokat fejlődött a külső dobások tekintetében is. Az elmúlt szezont a spanyol Salamanca színeiben fejezte be, így belekóstolt az Euroliga légkörébe is. Előtte januárig a Reyer Venezia csapatában az Európa Kupában szerepelt, a csoportkörben mindkét találkozón játszott ellenünk. Jól ismeri a magyar mezőnyt, hiszen ez lesz a negyedik szezonja a magyar bajnokságban, nem kell arra külön energiákat fordítania, hogy megszokja a hazai pontvadászat légkörét. Elsősorban persze 4-es poszton számítunk a támadólepattanóira és a kosaraira, támadásban és védekezésben is sokat várunk tőle. Remek mentalitású játékos, aki emberileg is nagyszerűen illik a mi kis csapatunkba. A magyar válogatottban pályára lépett, éppen Miskolcon a litvánok elleni Eb-selejtezőn volt egy emlékezetes mérkőzése, jelenleg pedig Medgyessy Dórival együtt készülnek a debreceni 3×3-as Európa-bajnokságra. Nagy reményekkel várjuk az érkezését.


Névjegy

Vezetéknév: Goree
Keresztnév: Cyesha Damian
Születési idő: 1993. augusztus 4.
Születési hely: Grand Rapids (Michigan, Amerikai Egyesült Államok)
Magasság: 191 cm
Poszt: center, 4-5 pozíció
Állampolgárság: amerikai, magyar

Pályafutása

2019/2020 Aluinvent DVTK
2018/2019 Perfumerias Avenida Salamanca (spanyol)
2018/2019 Reyer Venezia (olasz)
2017/2018 CMB Cargo-Uni Győr
2016/2017 CMB Cargo-Uni Győr
2016 Indiana Fever (WNBA előszezon)
2015/2016 CMB Cargo-Uni Győr
2011-2015 University of Michigan


forrás: dvtk.eu




SEGÍTS MINKET!

Az amigeleken.hu ingyenes, de sok munkával készül.
Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!

www.amigeleken.hu/segits-minket

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 > 

11. gabbancs
2019-06-04 21:01:23
Amikor 2017ben magyar állampolgár lett, akkor azt írták, hogy ezzel felszabadult egy légiós hely. Bár már nem emlékszem hogy tényleg így is volt akkor

http://m.nemzetisport.hu/kosarlabda/noi-kosar-magyar-allampolgar-lett-a-gyoriek-amerikai-legiosa-2591747
10. Attila11 |Válasz erre: 9. Karpfen
2019-06-04 20:39:20
Az Audit már hónapok óta pedzegetik velük kapcsolatban. Azt hiszem meglesz a női kosárlabdabajnokság állami csapata is. Biztos vagyok benne, hogy sokan nem lesznek elégedettek a szerepükkel. Dombai Réka, a Vasas egyik legfoglalkoztatottabb játékosa volt, Győrben nem hiszem. Nagyon bevásároltak azok közül, akiket én is szívesen láttam volna nálunk. A legjobban annak örülnék, ha Török Ági itt kötne ki minél előbb!
9. Karpfen |Válasz erre: 7. benji
2019-06-04 20:07:31
Érdekes. Egyszerre úgyis csak 5-en lehetnek a pályán és 11-12-es rotációt nem lehet érdemben játszani. Nem látom sok értelmét, hogy ilyen sok magyar fiatalt összevásároltak. Biztos, hogy többen elégedetlenek lesznek a helyzetükkel. Kiszáll a főszponzor. Lehet, hogy jön az Audi? A keret alapján nem tudom eldönteni, hogy több, vagy kevesebb pénzük van, mint tavaly. Talán több, mert nagy a keret és sok a magyar. Török Ágnesből 4-est csinálni? Kíváncsi vagyok. Valószínű, hosszabb távon terveznek és nem baj, ha a következő szezon gyengébb lesz.
8. Attila11
2019-06-04 19:13:41
Még nagyon korai bármit is elvárni a csapattól, de elnézve a kereteket, nagyon-nagyon szép évünk lehet, ha továbbra is ugyanolyan alázatosan dolgoznak a Lányok, mint tették ezt az elmúlt szezonban! Még egy amerikai, aki remélem Thori lesz, és meg is vagyunk!
7. benji
2019-06-04 19:07:03
Nagyjából megvan a győri keret is, hozzájuk igazolt Dombai Réka.
6. benji |Válasz erre: 5. piros79
2019-06-04 19:05:04
Úgy tudom, légiósnak számít, csak nem tengerentúlinak, hanem a magyar útlevele miatt európainak.
5. piros79
2019-06-04 19:02:03
Gondolom, Ő nem számít légiósnak. Így megmaradt a 2 légiós helyünk. Ez így nagyon jó üzletnek tűnik.
4. Geotic
2019-06-04 18:38:21
Tudja valaki, ha a Washington esetleg nem jut a playoff-ba, akkor Sahtori még ideérne időben?
3. tommasi
2019-06-04 17:34:15
Örülés van.
Vele meg is vagyunk,így csak egy nyitott kérdés maradt.

Shatori nélkül nekimegyünk a selejtezőknek és utána fog jönni csak vagy
tudunk hozni egy tőle is jobbat hamarabb aki már itt lesz a euroliga selejtezőkön is.

Nagyon nehéz kérdés.
2. achilleus68
2019-06-04 14:17:08
Még két ilyen igazolás, aztán akár bajnokok is lehetünk!

 < 1 23 4 > 

Mégsem


Üzenet küldése...