Banner

Válogatott centert igazolt az Aluinvent DVTK

Szerző: amigeleken.hu | 2019-06-04 11:45:00

Euroligás és WNBA tapasztalatokkal is rendelkező amerikai születésű magyar válogatott játékost igazolt az Aluinvent DVTK.

Cyesha Damian Goree augusztustól Cziczás László együttesével kezdi el a felkészülést a 2019/2020-as szezonra.



Völgyi Péter sportszakmai igazgatót a dvtk.eu kérdezte az igazolás hátteréről:


- Nagyon jól ismerjük Cyeshát, én személy szerint két és fél szezonon keresztül dolgoztam vele Győrben, ahová 2015-ben került európai újoncként. Legfőbb ismérve az, hogy óriási harcos, nem ismer elveszett labdát. 4-es és 5-ös poszton egyaránt bevethető játékosról van szó, ami azért fontos, mert vele együtt nagyszerű rotációt alakíthat ki Cziczás László. Az utóbbi időben sokat fejlődött a külső dobások tekintetében is. Az elmúlt szezont a spanyol Salamanca színeiben fejezte be, így belekóstolt az Euroliga légkörébe is. Előtte januárig a Reyer Venezia csapatában az Európa Kupában szerepelt, a csoportkörben mindkét találkozón játszott ellenünk. Jól ismeri a magyar mezőnyt, hiszen ez lesz a negyedik szezonja a magyar bajnokságban, nem kell arra külön energiákat fordítania, hogy megszokja a hazai pontvadászat légkörét. Elsősorban persze 4-es poszton számítunk a támadólepattanóira és a kosaraira, támadásban és védekezésben is sokat várunk tőle. Remek mentalitású játékos, aki emberileg is nagyszerűen illik a mi kis csapatunkba. A magyar válogatottban pályára lépett, éppen Miskolcon a litvánok elleni Eb-selejtezőn volt egy emlékezetes mérkőzése, jelenleg pedig Medgyessy Dórival együtt készülnek a debreceni 3×3-as Európa-bajnokságra. Nagy reményekkel várjuk az érkezését.


Névjegy

Vezetéknév: Goree
Keresztnév: Cyesha Damian
Születési idő: 1993. augusztus 4.
Születési hely: Grand Rapids (Michigan, Amerikai Egyesült Államok)
Magasság: 191 cm
Poszt: center, 4-5 pozíció
Állampolgárság: amerikai, magyar

Pályafutása

2019/2020 Aluinvent DVTK
2018/2019 Perfumerias Avenida Salamanca (spanyol)
2018/2019 Reyer Venezia (olasz)
2017/2018 CMB Cargo-Uni Győr
2016/2017 CMB Cargo-Uni Győr
2016 Indiana Fever (WNBA előszezon)
2015/2016 CMB Cargo-Uni Győr
2011-2015 University of Michigan


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

31. Zsolt70
2019-06-12 12:29:59 Kék öves, Tag
https://www.digisport.hu/38368/az-euroliga-alom-de-diosgyorben-mindent-megtesznek-erte
30. burritos
2019-06-12 11:59:19 Zöld öves, Fanatikus tag
A digi reggeli sport tegnapi adásának Cica és Völgyi voltak a vendégei!
Torit várják vissza és állítólag ő is vissza akar jönni! Örülök neki!
Valszeg így nélküle futunk neki az euroliga selejtezőnek, de nem baj, jól fog jönni utána!
Illetve ha jól vettem ki a stáb szavaiból, rajta kívül további erősítést nem tervezünk! Ezt persze még felülírhatja, ha kiharcolnánk az euroliga indulást!
29. Zsolt70 |Válasz erre: 28. grosser
2019-06-07 17:13:46 Kék öves, Tag
Majdnem, Sanyi! Attila11 hozzászólására alapoztam, mivel nem ismertem a konkrét szabályozást. Utánanéztem, 18 és félévesen, de nem négy évet, hanem csak 2,5-et: "Hazai nevelésű sportoló – állampolgárságra való tekintet nélkül azon 1998. 12. 31-én vagy előtte született sportoló, aki 22. életévének betöltése napjáig, illetve azon 1999. 01. 01-én vagy utána született sportoló, aki 21. életévének betöltése napjáig legalább 30 hónapon keresztül – egyben vagy megszakításokkal – Magyarországon működő sportszervezet vagy sportszervezetek igazolt sportolójaként volt nyilvántartva a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége informatikai rendszerben."

Egyébként én is örülök neki, csak azt nem értem teljesen, hogy mire mondta Völgyi Péter, hogy "vele együtt nagyszerű rotációt alakíthat ki Cziczás László". Tulajdonképpen egy minőségi csere történt, de nem bővült a létszám a 4-5-ös poszton.
28. grosser |Válasz erre: 27. Zsolt70
2019-06-07 16:53:19 Piros öves, Veterán
Nem húszévesen, hanem - ha jól tudom persze -, 18 éves kora előtt leigazol egy klub egy külföldi fiatalt és az ott is játszik minimum négy évig, akkor az már saját nevelésűnek és "kosármagyarnak" számítt. Csak egy példa erre Crvendakic a Sopronnál.
Egyébként baromira örülök Goree igazolásához, nagyon kellett ő Mokango mellé a palánk alá, vagy egymás váltótársaként, vagy akár mind a ketten is lehetnek egyszerre a pályán.
27. Zsolt70 |Válasz erre: 18. Attila11
2019-06-06 18:06:55 Kék öves, Tag
Értem... Mármint amit írtál, csak a szabályozást nem értem. Addig OK, hogy valaki feltételekkel (bár nem tudom, hogy egy húszévesen idekerült felnőtt mitől lenne hazai nevelés) "kosármagyar" lehet. Ez pozitív diszkrimináció. Azonban két magyar állampolgár között különbséget tenni, az negatív. Tehát a válogatottban képviselhet minket, ott magyar, egyébként nem... Valami bűzlik Dániában... Hát ha Stankovic magyarabb a szerb útlevelével...
26. Karpfen |Válasz erre: 25. Csabi K
2019-06-06 08:20:23 Barna öves, Veterán
Igaz, utánanéztem.
25. Csabi K |Válasz erre: 24. Karpfen
2019-06-06 07:35:28 Kék öves, Tag
Nem feltétlenül kell játszania.
Én úgy tudom hogy Pusztai és Kányási is up korúnak számít még a következő szezonban.
24. Karpfen |Válasz erre: 23. burritos
2019-06-06 06:46:57 Barna öves, Veterán
Igazat adok Neked, de kicsit tartanék attól, hogy a játékpercek miatt nem lenne elégedett a helyzetével. Az alapszakaszbeli bajnokikon Anginak úgyis játszania kell az első félidőben és ebből a szempontból sem lenne mindegy, hogy bekerülünk-e az EL-be, mert ott sokkal több a meccs.
23. burritos |Válasz erre: 19. Karpfen
2019-06-05 23:17:28 Zöld öves, Fanatikus tag
Stankovic amúgy nálam sem lenne kezdő, de nem mindegy kit teszel be, amíg a kezdő pihen, vagy nem megy neki a játék.
Angi, ill. Végh-Dudás legfőbb előnye, hogy korosztályukhoz képest magasak, és persze saját nevelésuek. + Angiban megvan a kellő agresszivitás is. De egyikükben sem látom a tehetseget, jatekugyesseget, hogy meghatározóak lehessenek egyszer. Persze én örülnek a legjobban, ha ram cafolnanak! Én azonban ugy érzem, hogy akkora a hiány Magyarországon magas poszton játszó fiatalban, hogy hajlamosak vagyunk elhinni, vakok közt a félszemű a király.
22. Csabi K |Válasz erre: 21. Karpfen
2019-06-05 21:37:22 Kék öves, Tag
Természetesen én is.
De hajnal háromtól NBA nagy döntő harmadik meccs, én annak is örülnék ha ezt lábon kihordom.

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...