Banner

Tajti József: A következő idényre már egy fokkal magasabbak az elvárások a csapattal szemben

Szerző: Jáborcsik András | 2019-05-23 16:46:00

Az OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőr sportigazgatója, Tajti József az m4sport.hu-nak elmondta, a tavaly nyári csúszás miatt nem érte őket meglepetésként, hogy „zaklatottra” sikerült a szezon, amit összességében pozitívan értékel, hiszen az elsődleges célt sikerült megvalósítaniuk. A szakember emellett a klubvezetés által képviselt filozófiáról is beszélt és azt is elárulta, eredményességet tekintve a következő idényre már egy fokkal magasabbak az elvárások a csapattal szemben. Az m4sport.hu interjújából idézünk:


Milyen érzések kavarognak bennetek, miután sikerült bennmaradni az NB I-ben?

Örülünk, mert tudtuk, borzasztó nehéz szezon elé nézünk. Ennek egyik oka az volt, hogy a klub vezetőivel és a szakmai stábbal közösen megpróbáltuk átalakítani az egész struktúrát és a működést. Egyidejűleg zajlik számos fejlesztés a klubnál, mely nem csak a futballról szól. A DVTK-család mára Észak-Magyarország meghatározó sportközössége, számos sikeres sportággal, átgondolt utánpótlásképzéssel, illetve komoly infrastrukturális beruházásokkal. Mára több lábon áll a DVTK, stabil jövőképpel rendelkezik a klub. A férfi futballcsapat kapcsán viszont későn történt meg az átalakítás, itt elcsúsztunk. Későn állt össze a csapat, mert idő kellett hozzá, hogy kiderüljön, azok, akiknek adtunk még egy esélyt, már nem voltak vevők az elképzeléseinkre. Így meghatározó játékosoktól kellett megválni, jó futballistáktól, akik letették a névjegyüket az NB I-ben. Emellett sajnos későn lettek meg az új igazolások is.

Milyen tervekkel érkeztél Miskolcra? A keret és a sok változtatás alapján realitás, hogy a kiesés ellen kellett harcolnotok?

Az volt a terv, hogy a fiatalokra építünk és elkezdjük beépíteni a saját nevelésű játékosokat, valamint teljes generációváltást csinálunk a stábban is, ez meg is történt. Az elsődleges cél pedig az volt, hogy úgy vigyük véghez a generáció- és struktúraváltást, hogy közben az élvonalban maradunk. Sokan azt mondták, majd akkor jön az igazi megtisztulás, ha kiesünk, de ez nem így van, mert könnyebb bent maradni, mintsem utána újra felkerülni. Kitűztük, hogy kicsit nyugodtabb körülmények közt őrizzük meg az NB I-es tagságunkat, mint az előző évben. Ez nem sikerült, így elég zaklatottra sikerült a szezon. Pozitív azonban, hogy az utolsó fordulóban a saját kezünkben volt a sorsunk, másrészt, az utolsó bajnokikra nem szétesett a csapat, hanem megmutatta az erejét (DVTK – MOL Vidi 2–1, Honvéd–DVTK 4–4, DVTK–Újpest 3–0). A Vidi, a Honvéd és az Újpest ellen is komoly meccset játszottunk és nem másokra vártunk, saját erőből vívtuk ki a bennmaradást.

Miben kell leginkább fejlődnie a csapatnak?

Három dolog van, amiben mindenképpen előre kell lépnünk. Egyrészt, az idegenbeli mérlegünk nagyon rossz – a Diósgyőr 17 vendégségben lejátszott meccséből csak kettőt nyert meg, négy végződött döntetlennel és tizenegyszer kapott ki, azaz csupán tíz pontot gyűjtött – ezen sokat kell dolgoznunk. A másik, hogy elég hullámzó volt a csapat teljesítménye, a harmadik pedig, hogy az olyan nagyarányú vereségek nem megengedhetőek, mint az Újpest (0–5) és a Ferencváros (7–0) elleni.


Tovább az m4sport.hu-ra a teljes interjúra >>>>>


forrás: m4sport.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 > 

2019-05-25 22:47:42 Fekete öves, Őstag
Még egy dolog UP témában. A helyzet az hogy még csak 5 év sem kell ahhoz hogy egy fiatal fejlődését lássuk. Iszonyat milyen fizikális képességbeli növekedést tud produkálni a fiatal szervezet 15-23 év között. Hetek, hónapok alatt látványos javulások tudnak jönni persze ha "jól nyúlnak hozzá". Szóval nem kellenek 5 évek...
38. dge840 |Válasz erre: 36. kope-17
2019-05-25 22:43:41 Barna öves, Fanatikus tag
Szerintem nincs igazad! Senkit nem neveltek ki? Igen egyetértek! No akkor hogy kezdjenek ehhez a munkához? Ha 10 éve nem kerul be senki a nagycsapatba,akkor ki akarna ilyen akadémiára jönni? Szeritetek nem lesz nagyobb jövőre a meritesi?Mar sokszor leírtam,Fernandonak volt a legkönnyebb: mert ezektől a jatekosoktol nincs jobb a keretbe! Igy igazából kockázat sincs! Ráadásul igy is bentmaradtunk! No meg azt senki ne mondja nekem hogy 10 ev alatt ne lett volna legalább 1 tehetseg aki befert volna... Mar csak a nagy szamok törvénye alapjan! Hajrá Diósgyőr!
37. kope-17 |Válasz erre: 28. KáGábor
2019-05-25 17:15:15 Lila öves, Tag
Ki alakította ki későn a keretet?
Ki hozta össze az NB I leggyengébb keretét?
Maga Tajti mondta, hogy más már kiesett volna ezzel a kerettel.
Hogy illik bele a két afrikai fiú a koncepcióba?
Amikor elvileg minden forintot meg kell becsülni a padra (lelátóra) hozunk noname légiósokat. Sokat segítettek, köszi. Mondjuk a védő legalább kiosztott egy gólpaszt :/
36. kope-17 |Válasz erre: 34. bohumil-stejskal
2019-05-25 17:01:07 Lila öves, Tag
Pontosan. Lassan 10 éve van az új menedzsment és az up egy játékost sem tudott kinevelni, nemhogy a nemzetközi piacra, de még az NB I-re sem. Az NB II-be nem tudunk kölcsönadni, mert nem jelentenek erősítést a fiataljaink... Az idén pályára lépő játékosok sem a tehetségük vagy teljesítményük miatt kerültek oda, ezt láttuk a pályán és lehet látni az NB III-as meccseken is. Sokkal inkább a pénztelenség és az MLSZ produktivitási rendszeréből lehúzható összegek valamint az akadémia besorolása miatt. Szóval ez egy hatalmas kamu, csak jól meg lehet vele vezetni a szurkolókat.
35. chr1s |Válasz erre: 33. pala17
2019-05-25 16:24:20 Piros öves, Fanatikus tag
Most utána néztem, 2015-2018 között Sütő van írva szakmai útánpótlás igazgatónak.. Utána akadémiai igazgató... Előtte ugye Miki volt, neki a tánácsára jött id Tajthy, meg Vég Csongor, meg a jó ég tudja ki. Mit vártok, még a haverok egymást segítik, zsírosabbnál zsírosabb állásokhoz? L. T. mikor idejött, már akkor azt mondta, a saját up-unkra akarunk támaszkodni... Lassan eltelt 10 év, és eggyesek még mindig azt mondják, idő kell hogy lássuk az eredményt... Minden más munkahelyen 5 hónap után rúgnának ki páros lábbal, nemhogy ennyi idő után... Egyedűl Kiserék dolgoznak normálisan az up-ban, látszik is az eredményeiken. Rajtuk kívűl az össz up edző lapát, kűlföldről lehet hozni normálisakat, TAO-ból megoldva a fizu, semmibe!!! Nem kerűlnének. De amíg ez a megélhetési brigád van itt, semmi nem fog változni...
34. bohumil-stejskal |Válasz erre: 33. pala17
2019-05-25 16:11:21 Fekete öves, Őstag
Akkor felteszem a kérdést még egyszer: ha sz@r az UP képzésünk (igen, fogalmazzunk ilyen erősen) akkor, hogy a fészkes fenébe akarjuk mi az UP-ra építeni a nagy csapatot? Na itt látszik mekkora PR dumát eresztett el Tajti, mert ha komolyan gondolja akkor részletesen kitér az UP-ra is hogy ezt az "elképzelését" hogyan is akarja megtámogatni az UP neveléssel...
Lehet engem sorba mínuszolni de az a nagy büdös helyzet, hogy kb.10 éve egy helyben toporgunk nincs állandó követhető koncepció sem az UP-ban sem a nagy csapatnál, nincs előremutató érdemi szakmai munka. Átjáróház az öltöző és a szakmai ig. poszt is így mindenki csak túlélni akar és jól megszedni magát itt minálunk. De hát min is csodálkozom hisz ki tudja hogy is állnak most a tulajdonosi viszonyok. Egy biztos L.T. nem jó gazda, lesz@rja ezt az egészet így nincs aki legfelülről számon kérjen kontroll alatt tartsa ezt az egészet. Pontosabban nem látom tisztán L.T.-nek valójában mi a célja ezzel a klubbal. Sikeres brand-et építeni? Sikeres csapatokat építeni? Sikeres klubot építeni? ...hogy mindezt egybe foglalva egy jól jövedelmező sikeres vállalkozása legyen? Vagy csak a TAO-s és állami pénzeket nyúljuk lefelé.
Apropó UP! Hogy működik az Egri és a Salgói UP vonalunk? ...és mi van a felvidéki centrummal? Ugye-ugye? Erősen kilóg itten a lóláb. Nem változik itt semmi már évek óta.
33. pala17 |Válasz erre: 31. bohumil-stejskal
2019-05-25 14:25:58 Piros öves, Fanatikus tag
Igen,sajna én úgy gondolom,hogy a sportigazgatói állás az egy hosszútávú dolog,na most a felsorolásodból is kiderül,hogy nálunk minden volt,csak állandóság nem ezen a poszton. Sütő egy másik történet,ő már valóban itt van régen és (amennyire nekem feltűnik) na ő sok mindent nem tud felmutatni,én legalábbis nem látom azt a dübörgő UP képzést sajna,nem is tudom,hogy mikor adtunk el(valaha-e már) UP gyereket mint a Hali most a két kapust( egyet ugye a Juvenak,egyet a West Ham-nek). Válogatottban is pl. csak mostani EB-n U17,mennyit játszott Orosz? Az ö szerepe számomra annyira rejtélyes mint a Benzésé. Sajnálom amúgy,hogy Bene nem maradt itt,Ő egy korrekt embernek tűnt.
32. gazember* |Válasz erre: 27. bohumil-stejskal
2019-05-25 13:28:54 Fekete öves, Veterán
Tökéletesen egyetértek, azzal hogy az utolsó 3 meccsünk láthatóan törölte sokak memóriáját.
31. bohumil-stejskal |Válasz erre: 29. pala17
2019-05-25 09:31:29 Fekete öves, Őstag
Jó pár évvel ezelőtt is valami ilyenről beszéltünk itt Sütő, Benzcés, Bene stb. kapcsán, hogy majd 5 év múlva meglátjuk mi érik be ... hát jól beérett pedig Sütő itt van egy ideje, akkor pl. őt minősíthetem? ...ááá mindegy is sok mindent ezen a nyomorult reménykedésen kívül úgy sem tehetünk. Én amúgy lesz@rom hol tanyázik a csapatunk felőlem lehet nb2 is, csak küzdést és jó játékot lássak. Egyenlőre a meccsek képének nagy százalékával vallatni lehetne.
30. mr-d |Válasz erre: 26. pala17
2019-05-24 19:09:31 Fekete öves, Őstag
kösz:)

 < 12 3 4 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...