Banner

Aluinvent DVTK - Vasas Akadémia 99-69

Szerző: Jáborcsik András | 2020-01-25 19:14:00

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 17. forduló

Aluinvent DVTK - Vasas Akadémia 99-69 (31-9, 20-20, 22-18, 26-22)

Miskolc, Generali Aréna, 800 néző Játékvezetők: Minár László Balázs, Balogh Gyula, Szilágyi Bálint.

DVTK: Medgyessy, Walker Kimbrough 12, Pusztai 9/3, Goree 16/6, Morrison. Csere: Kányási 7/3, Škorić 8, Kiss A. 6, Zele 10, Szücs R. 10/6, Katona 2, Frindt 2. Vezetőedző: Cziczás László.

Vasas: Murray 17/3, Böröndy 4, Budácsik 5, Tóth O. 15, Fraser 18. Csere: Szerencsés, Karlócai 3/3, Vukov 2, Heljić 5, Madár E., Smailbegović. Vezetőedző: Földi Attila.


Edzői nyilatkozatok

Cziczás László:

Egyik szemem sír, a másik nevet. Játékosaim nagyon sok energiát beleadtak ebbe a mérkőzésbe és szép győzelmet arattak. Másrészt viszont nem jó érzés az ország egyik legtehetségesebbb játékosát és edzőjét letörve látni. Nagyon készültünk erre az összecsapásra, mert a Vasas komoly játékerőt képvisel és ezt többször bizonyította már. Mi profi csapat vagyunk, azzal tiszteltük meg ellenfelünket, hogy végig hajtottunk. Ellentmondást nem tűrően játszottunk az első tíz percben, amivel el is döntöttük a találkozót, viszont ellenfelünk ezután nem esett össze, és jó játék alakult ki.


Földi Attila:

Olyan mintha egész héten nem csináltunk volna semmit, pedig jó edzésmunkát végeztünk, aztán idejövünk és tíz perc alatt lerendezzük a mérkőzést, leginkább persze saját hibáinknak köszönhetően. Mindig rossz kikapni, de itt legalább annyiból jó, hogy a barátom nyert.



Újra dupla mérkőzés lesz a Népkertben.

Bár a DVTK labdarúgói is megkezdik szombaton a tavaszi küzdelmeket, azok a Diósgyőr szurkolók sem maradnak piros-fehér mérkőzés nélkül, akik nem utaznak el Zalaegerszegre, hiszen szombaton délután 16 órától az Aluinvent DVTK kosárlabda csapata a Vasas Akadémia ellen, majd ezt követően 19 órától a DVTK FUX röplabda együttese az Eötvös DSE ellen lép pályára a Miskolci Generali Arénában.


Női Kosárlabda NB I. A-csoport 17. forduló

Aluinvent DVTK - Vasas Akadémia

2020. január 25., szombat 16:00

Cziczás László: - Úgy gondolom, hogy mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de a magyar bajnokságban - talán egy csapat kivételével - biztosra senki sem mehet. A Vasas legutóbbi három mérkőzésén mind a három találkozót az utolsó percekben veszítették el. Topcsapatok ellen játszottak, Pécsett hosszabbításra kényszerítették a PEAC-ot, úgyhogy nem szabad őket félvállról venni. Nagyon készülünk erre a meccsre, tisztában vagyunk a Vasas erősségeivel.


Női Röplabda NB I Liga, alapszakasz 13. forduló

DVTK FUX - DSZC-Eötvös DSE

2020. január 25., szombat 19:00

Toma Sándor: - A Debrecen a tabella utolsó helyén áll, a papírforma szerint mi vagyunk az esélyesei a mérkőzésnek. Szeretnénk is azt megnyerni a találkozót, mégpedig úgy, hogy három ponttal gazdagodjunk, mert tartani szeretnénk jelenlegi pozíciónkat. Azt tudni kell, hogy szombati ellenfelünk nemrég igazolt egy brazil játékost, ez is jelzi, hogy mindent elkövetnek a bennmaradásért. Szépen dolgoztak a lányok a héten, kontaktusjavító feladatokat is végeztünk, bízom abban, hogy lesz előrelépés ezen a téren. Örülnénk annak, ha a kosárlabda mérkőzés után minél több szurkoló maradna a csarnokban, szerettel várjuk a kosárlabda csapat szurkolóit és minden röblabda barátot.


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

13. Attila11
2020-01-26 22:39:31 Kék öves, Tag
Kobe Bryant... :(
12. benji |Válasz erre: 11. achilleus68
2020-01-26 09:36:18 Lila öves, Őstag
Morrison 17 pontja maradt le.
2020-01-26 09:30:45 Piros öves, Őstag
Csak nekem tűnik fel, hogy ha játékosonként összeadom a szerzett pontjainkat, nincs meg a 99? Valaki lemaradt.
10. lnorbi |Válasz erre: 3. benji
2020-01-26 03:29:41 Kék öves, Fanatikus tag
Egyetértek veled. Én már a PINKK ellen is játszattam volna egy kicsit, most bepróbálkoztam 5 perccel a vége előtt,akkor semmi nem történt. Aztán mikor elkurjantottam magam 2 és fél perccel a vége előtt akkor döntött Laci a csere mellett. Nekem is tehetségesebbnek tűnik mint Nóra, ez az egyetlen kis hiányérzetem nekem is a szezonban,hogy tavaly erre jobban figyelt Laci.
9. lnorbi |Válasz erre: 2. korxi
2020-01-26 03:23:16 Kék öves, Fanatikus tag
1:45 volt hátra mikor beállt. Dobott egy távoli 2 pontost szerzett 1 védő lepattanót,védekezésére nem lehetett panasz. Amikor kosarat szerzett az egész csarnok extázisban tört ki, meg az emberek elkezdtek szurkolni,hogy meglegyen a 100 pont. Olyan jó volt látni,hogy minden játékosunk nagyon örült Niki pontjainak,gratulált neki. Megható pillanat volt.
8. Népkert |Válasz erre: 5. benji
2020-01-25 22:05:21 Fehér öves, Tag
Ok, köszi!
7. Attila11 |Válasz erre: 4. Népkert
2020-01-25 21:54:29 Kék öves, Tag
Igen, Tóth Orsi volt a sajtón. Nem lepődnék meg, ha jövőre már itt lenne. Nyertünk. A félidő előtti 5,8 másodperc kabaréba illő jelenetsor volt, az tuti. A Szekszárd-Sopron brutál jó meccs volt.
6. piros79
2020-01-25 21:43:48 Lila öves, Fanatikus tag
Nagyszerű kezdeményezés volt a közös mérkőzés, a hétvégi meccsek intenzív reklámozása. Reméljük legközelebb még többen kimennek a meccsekre.
5. benji |Válasz erre: 4. Népkert
2020-01-25 21:31:33 Lila öves, Őstag
Szerintem igen, valószínűleg ő volt ott az edzőjével a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
4. Népkert
2020-01-25 21:20:29 Fehér öves, Tag
Gratulálok a győzelemhez, tükörsima volt végig.
Kire gondol Laci a nyilatkozatában, amikor az ország egyik legtehetségesebb játékosát említi? Tóth Orsira?

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...