Banner

Szalai István - Hatvan évesen aktívan a pályán

Szerző: | 2013-02-07 22:52:00

Interjú Szilassal


Néhány hónappal ezelőtt a Csucsu visszaemlékezés kapcsán hosszasan beszéltünk telefonon. Gyerekkoromban láttam őt játszani a DVTK Aranycsapatában, de személyesen még sohasem találkoztunk. Nem is csoda, hogy sokáig beszéltünk, hiszen rengeteg közös témánk van és egy dolog összeköt minket: a DVTK szeretete. Amikor a beszélgetés során megemlítette, hogy hatvan éves kora ellenére még aktívan játszik nagypályán a Mohora SE csapatában, elhatároztam, hogy készítek vele egy interjút, hiszen sportszeretetét, kitartását, kondícióját mind-mind példaként lehet állítani a fiatal nemzedék elé.


Három évig játszott Diósgyőrben. Kétszeres Magyar Népköztársasági Kupa győztes, bajnoki bronzérmes, részese volt a DVTK nagy nemzetközi menetelésének. Gyorsasága, robbanékonysága rendkívüli volt, cseleivel gyakran kergette őrületbe az ellenfelek védőit.

Ő Szalai István, akit társai és a szurkolók is Szilasnak hívtak. Néhány hét múlva ünnepli hatvanadik születésnapját. Tanít a balassagyarmati középiskolában, edzőként tevékenykedik a BSE Palóc Farkasok Utánpótlás Sport Egyesületnél, mellette aktívan játszik a Nógrád megyei III. osztályú bajnokságban szereplő Mohora SE. csapatában és mindezek mellett még hódol kedvenc hobbijának, a vadászatnak is.


Fogadjátok szeretettel a Szilassal készült interjút!

Szia István! Üdvözöllek a DVTK szurkolók nevében!

1977 januárjában igazoltál Diósgyőrbe. Miért volt ez egy nehéz döntés számodra, ahogy a Csucsu visszaemlékezésben említetted?

Egy dátum, amely tényleg hosszú mérlegelés után megváltoztatta addigi életünket. Mondom ezt többes számban, mert 1977-ben már két éves házasok voltunk a feleségemmel és a kislányunk már féléves volt. Kötelező katonai szolgálat után voltam, érvényes felvétellel mindketten a tanárképzőbe. Gyereket nevelni, élsportolónak lenni, felsőoktatásban megfelelni, távol költözni a családtól, barátoktól, mindez elég sok fejtörést okozott számunkra. Ezen kívül ott volt még egy lehetőség. Választanom kellett, hogy visszaigazolok az SBTC-hez, ahol a bevonulásom előtt eltöltöttem másfél évet, vagy az új ismeretlen mellett döntünk, és a DVTK-t választjuk. Itt maradtak a barátok a diákévekből, azok a csapattársak, akikkel elkezdtem valaha a labdarúgást a Balassagyarmat VOLÁN csapatában, a katonai évek alatti BSE csapatot a sok szép emlékkel.

Döntöttünk! Visszatekintve a teljes pályafutásomra, azt mondom jól döntöttünk, amikor Miskolcot választottuk. Nagyon szép időszakot töltöttünk ott! Egyre jobban összeállt a csapat. Megismertük egymást, elfogadtuk az egyéni hóbortokat, de a pályán mindenki igyekezett maximumot teljesíteni edzésen, felkészüléskor és a bajnoki mérkőzéseken egyaránt.

Kétszeres Magyar Kupa győztes vagy, bajnoki bronzérmet szereztél a csapattal, fantasztikus hangulatú nemzetközi kupamérkőzésen szerepeltél. Hogy emlékezel vissza erre a három évre, amit Diósgyőrben töltöttél?

Játszottam, pár jó mérkőzésem is volt. Ami sokak álma, olyan baráti társasággal értük el mindezt, akik befogadóak, előre tekintőek voltak. A tősgyökeres Diósgyőriek jól fogadtak minden újonnan érkezőt, mert az a teljesítmény, ami a csapat sikeréhez hozzájárult akármilyen picivel is, a közös örömöt erősítette. Nem voltak könnyűek a hétköznapok, napi két edzés, sűrített bajnoki fordulók, konzultációk a főiskolán, hétvégeken utazás haza. Pihenésre alig-alig jutott idő. Ezekkel együtt kellett megfelelni a kemény szakmai elvárásoknak, a csodálatos, szerető közönségünknek, akiknek a bíztatása nélkül sokkal nehezebb lett volna jól teljesíteni. A bajnoki bronzérem, a kupagyőzelmek a hazai kupában, az ezt követő nemzetközi mérkőzések, kitekintés Európára, nagyszerű érzés volt, és még ma is az, ha visszaemlékezem erre az időszakra. Az pedig még kellemesebbé teszi az emlékezést, ha eszembe jut, hogy egy-egy jobban sikerült játéknapon egy-egy góllal, gólpasszal tudtam segíteni a csapatomat.



Szívesem emlékezem a hazai bajnoki mérkőzésekre, amikor telt hát előtt az Újpest, az FTC a Vasas, a Honvéd vagy éppen a Vidi vagy a Győr ellen küzdöttünk, vagy a kupamérkőzések felejthetetlen hangulatai a DVTK indulóval.


A nemzetközi kupameccsek közül különösen emlékezetesek maradtak számomra a Rapid Wien, a Dundee United és a Hajduk Split elleni szerepléseink. Az osztrák és a skót csapatot idegenben is sikerült legyőznünk, ami nagyon nagy fegyvertény volt akkoriban. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az idegenbeli meccseken a hazai publikum is elismerte teljesítményünket. Különösen megmaradt bennem a Hajduk elleni tizenegyes párbaj és a Dundee elleni mérkőzés, amikor 1-0 arányú győzelmünket követően a skót közönség felállva tapsolt meg minket. Ezek és még sok-sok kisebb történés teszi igazán felejthetetlenné a Miskolcon töltött éveimet.

Teljes szívemből kívánom, hogy a mai és a majdani csapat fiataljai érezzék meg egyszer, milyen jó érzés is ez!


Hogyan alakult a pályafutásod, miután 1980-ban elhagytad a DVTK-t? Mi volt az oka a váltásnak?

Minden szépnek és jónak vége szakad egyszer, az én esetemben is így történt!

Egybeesett ez egy kisebb csapat hasonló jó időszakával, ahová az elvégzett tanulmányaink után visszaköltöztünk. A Balassagyarmat SE akkoriban az NB II-ben vitézkedett, az itteni vezetőink csábítására igent mondtam, így HAZA költöztünk. Volt két jó évünk az NB II-ben, ami a városi labdarúgás kicsi „aranykora” volt. Sajnos, jött egy kellemetlen sérülés, időlegesen abba kellett hagynom a játékot a gyógyulásig, ami eléggé elhúzódott. A csapat nem tudott gyökeret verni az akkor NB II-ben, annak ellenére sem, hogy remek küzdő, harcos, „vidéki” gárda volt ez a csapat is. Újra fontos döntés következett: labdarúgás vagy a civil élet?

Nem szakadtam el a sporttól, testnevelőként már harminc éve dolgozom egy középiskolában.

Tartod a kapcsolatot a régi harcostársakkal?

Az idő múlásával újra és újra eszembe jutnak a régi barátok, a régi játékostársak, de sajnos már páran nincsenek közöttünk. Akik még ezen a „FÖLDI” pályán vagyunk, adandó alkalmakkor nagy örömmel, baráti öleléssel tiszteljük egymást.

Miután visszaköltöztünk Nógrádba, a távolság és egyéb elfoglaltságok kicsit nehezítik a csapattal a mindennapos kapcsolattartást. Szorosabb kapcsolat, találkozások Fükő Sanyiékkal maradt meg. Velük szerveztünk családi üdüléseket, kirándulásokat.


Jelenleg edzőként tevékenykedsz a Balassagyarmati Palóc Farkasok Utánpótlás Sport Egyesületnél. Milyenek a feltételek az egyesületnél, van elegendő jó minőségű pályátok? Ügyesek a "palóc" gyerekek, milyen gondokkal, problémákkal küszködtök?

Szeretnék visszakanyarodni pár évet. Amikor befejeztem az aktív labdarúgást, kicsi szünet következett. Az iskolai munkám és a házunk építése valamennyi időmet lekötötte. Közben azonban egyre jobban kezdett hiányozni a kapcsolat a labdarúgással, és a divatba jött UEFA licenszből a B-ig megszereztem az edzői belépőt, majd a TF-en a labdarúgó szakedzői képesítést. Azóta dolgoztam felnőttekkel, gyerekekkel is utánpótlás szinten. Jelenleg egy körülbelül 150 fővel működő utánpótlás egyesület, a BSE Palóc Farkasok 14 éves korosztályával dolgozom, változó sikerrel veszünk részt a különböző bajnokságokban.

A fotón Szilas az ülő sorban balról a második


Milyen a létesítmény helyzetünk? Szerencsére pályáztunk és nyertünk, ebből tudunk most létezni és tervezni, mert az önkormányzat szerény segítsége ehhez kevés lenne. Az MLSZ pályaépítési programjában két pályázatunkat is pozitívan bírálták el, ennek köszönhetően az elmúlt hónapokban egy 12x24 m-es és egy 20x40 m-es új műfüves pályát vehettünk birtokba korszerű palánkkal és villanyvilágítással felszerelve. Ezek a pályák egy-egy balassagyarmati iskola udvarán épültek meg. Bár pályákkal még így sem állunk igazán rózsásan, de ha terveink a közeljövőben megvalósulnak, akkor remélem még vonzóbbak leszünk a gyerekek számára, és a jobb feltételek adta lehetőségek kihasználásával örülhetek majd valamelyikük diósgyőri sikerének.

2012 novemberében Partneri szerződést írt alá a DVTK és a Palóc Farkasok Utánpótlás Sport Egyesület. Mit vártok az együttműködéstől?

Külön öröm volt számomra a DVTK-val megkötött együttműködés, remélve azt, hogy a magaméhoz hasonló sportpályafutáshoz segíthetem néhány tehetséges, ügyes tanítványomat is. Nagyon bízom benne, hogy el fog mélyülni a kapcsolat és mi is hasznosítani tudjuk a DVTK szakmai segítségét. Őszintén el kell mondanom, hogy több egyesülettel is felvetődött hasonló együttműködés, de ebben az ígéretes szakmai segítségben bíztunk, bízunk mert a közelmúltban már kaptunk betekintést az ott folyó munkáról a DVTK utánpótlását irányító Kovac Zoltán révén.

Te 60 évesen is aktív vagy és nagypályás bajnokságban játszol. Ez már önmagában unikumnak számít. Mesélj erről, légy szíves az olvasóknak!

Egy kis személyes örömömet is szeretném megosztani Veletek. A munkám és az edzői feladataim mellett sokak meglepetésére még „aktívan” játszom. Több, nálam alig fiatalabb társammal a Mohora SE csapatában rúgjuk a bőrt a megye III-as bajnokságban. Mohora egy csodálatos település Balassagyarmattól mindössze 10 km-re a Cserhát gyönyörű ölelésében, a Feketevíz-patak völgyében. A társak elfogadtak bennünket és ez a csapathoz tartozás nagyon jó érzéssel tölt el.

Hétről-hétre - most ugyan kisebb sérülés miatt pihenek - olyan fiatalok ellen vesszük fel a „kesztyűt”, akiket a közelmúltban tanítottam vagy jelenleg is tanítok. Amennyire a játék engedi, tisztelnek, de egy-egy ütközés erejéig ők is mérik saját magukat. Ami jó érzést ad az, hogy jó játékunk, győzelmünk esetén az ellenfeleket a saját közönségük is zrikálja. Gyakran halljuk, hogy „ezeket a nyugdíjasokat sem bírjátok megverni?”. Ez egy kis erőt kölcsönöz még a további játékhoz.


A csapatképen Szilas a guggoló sor bal szélén látható


A meccsek utáni megújulás, a fáradság elmúlása persze egyre hosszabb időt vesz igénybe. A cél, hogy a kistelepülések labdarúgó hagyományait ápolva csináljunk kedvet a fiataloknak. Kapjanak ők is lehetőséget arra, hogy velünk együtt - akik ugyan már a mérkőzések vége felé közeledve fáradtabban mozgunk - ők is élhessenek kedvtelésüknek. Ebben mi nem mindig kapunk főszerepet, de a csapatnál hagyomány a születésnapok és egyéb jeles napok megünneplése, ezzel is próbáljuk oldani a generációs különbségeket. Ezek az alkalmak adnak lehetőséget arra, hogy baráti beszélgetések, anekdotázások közepette megmaradjanak a múlt emlékei, így éljenek tovább. Ebben van fontos szerepe csapatunkban az idősebb játékosoknak, akik összekapcsolják a múltat és a jelent.

Örömmel osztom meg veletek, hogy a csapat működtetésében nagy szerepet játszó, a közösség által tisztelt Gál Tibor barátunk révén, pályázati segítséggel rövidesen meg fog újulni a mohorai futballpálya.

Az MLSZ Sportfejlesztési programjában elnyert támogatásnak és az önerőnek köszönhetően tízmillió forintból újul meg a mohorai focipálya, ennek köszönhetően rövidesen rendezett, szép környezetben, jó minőségű pályán folyhat tovább a múlt „megmentése”, a jövő építése.

Itt tartok most. A jövő egy nagy kérdőjel. Minden attól függ, mennyi lehetőséget kapok még a „FÖLDI” pályán????

Sportbaráti üdvözletem küldöm a nagy DVTK-családnak!

Szalai István „Szilas” (A csapatképen István az álló sorban balról a második)



Az interjú készítése közben felvettem a kapcsolatot a mohorai foci motorjával, Gál Tiborral is. Azt kértem Tibortól, hogy hozzon össze olyan fiatal mohorai játékosokkal, akikkel beszélhetek Szilasról. Így kerültem kapcsolatba Ódor Dániellel és Krajcsi Mátéval.

A mohorai csapat két, a fiatalabb generációt képviselő tagja örömmel vállalta a feladatot, hogy Istvánról meséljenek nekünk!


Sziasztok! Üdvözöllek Benneteket a DVTK szurkolók nevében! Mióta ismeritek Istvánt?

Dani: Pista bácsit akkor ismertem meg személyesen, amikor Mátéval együtt 2009 nyarán ideigazoltunk Mohorára. Addig csak a mohorai meccseken láttam őt játszani, amikor lejártam megnézni 1-1 hazai mérkőzést.

Máté: Én már korábbról ismertem őt, mivel 2008 elejétől a Balassagyarmati Sport Egyesülethez igazoltam, ahol Pista bácsi utánpótlás edzőként tevékenykedett. Engem személyesen Ő hívott a BSE-be focizni, mivel látott az iskolában testnevelés órán játszani! 2009-ben lettünk csapattársak, amikor ide igazoltam Mohorára.

Milyen vele egy csapatban játszani?

Dani: Pista bácsi a csapatban jobbszélső poszton játszik. Mivel újabban én jobbhátvéd vagyok, ezért egy oldalon robotolunk egész meccsen. Szeretek bekapcsolódni a támadásokba, ezért ilyenkor velem együtt próbál az ellenfél védelme mögé kerülni. Mindig le tudom neki passzolni a labdát például egy kényszerítőre, nagyon jól helyezkedik, ezért szeretek vele egy oldalon játszani."

Máté:"Ahogy Dani is említette, Pista bácsi a jobb oldalon bolondítja a védőket. Én balhátvédet játszom és én is sokat próbálom segíteni a támadásokat. Ilyenkor van, hogy keresztlabdákkal ugratom ki őt, viszont amikor előttem van üres terület, akkor általában tőle kapom a pontosabbnál-pontosabb labdákat!

Milyen embernek ismertétek meg Őt?

Dani: Mint emberről és mint játékosról is nagyon pozitív a véleményem. Rengeteg hasznos tanáccsal lát el minket, amikor a pályán vagyunk és azon kívül is. Kitűnő szeme van a játékhoz, látszik, hogy egykor profi szinten futballozott. Minden egyes mérkőzésen tanulok tőle új dolgokat. Amit még kiemelnék vele kapcsolatban az, hogy 60 éves kora ellenére a mai napig végigjátssza a 90 percet. Jó kondíciónak örvend. Mindemellett felnézek rá, mind a sportban, mind a civil életben. Örülök, hogy ismerhetem őt, tisztelem a múltját, a jelenét és bízom benne, hogy még éveken át a csapattársa lehetek!

Máté: A tanácsai nekem is sokat segítenek, ezek által egyre jobban fejlődöm a játék terén. Meccsek után, mindig kielemezzük az aznapi játékunkat és Pista bácsinak jó észrevételei vannak, amit a következő fordulóban próbálunk hasznosítani. Tapasztalata és rutinja szerintem a megyében a legmagasabb. Öröm vele együtt focizni, nagyon nagy megtiszteltetés számomra egy csapatban játszani vele!

Jókat szoktunk nevetni, amikor az ellenfél drukkerei a saját futballistáit zrikálják Pista bácsi egy-egy szép csele után: "Mi van gyerek, az öreg már megint megbolondított titeket?

A csapat nevében szeretnénk nagyon boldog 60. születésnapot kívánni neked Pista bácsi! Isten Éltessen sokáig!


Az egykori csapattársak közül Kutasi Lacit kértem meg, hogy ossza meg velünk Szilassal kapcsolatos emlékeit. Laci szívesen vállalkozott a feladatra:

„Szalai Pistit nagyon jó embernek és a mi szintünkön jó játékosnak tartottam! Rendkívül gyors, példamutató küzdő és nagyon jó csapattársként emlékezek Rá!

Minden közösségi programban részt vett és tanári diplomával a háta mögött tisztelni való emberi tulajdonságokkal rendelkezik! Magam részéről csak szuperlatívuszokban tudok Róla beszélni és kívánok Neki és Kedves Családjának nagyon jó egészséget és hosszú nyugodalmas életet! Örülök neki, hogy Ti Szurkolók nem felejtettétek el, mert Ő egy olyan egyéniség volt, aki szótlanul, fogát összeszorítva, példás családi életet élve küzdött azért, hogy a csapatnak mindig jó erőben a rendelkezésére állhasson és a Szurkolóknak a kedvébe járhasson! A 60. születésnapjához minden jót kívánok Neki innen Szegedről! Szeressétek, mert egy nagyon szeretnivaló ember!

Tisztelettel és sportbaráti szeretettel: Kutasi László"


Szeretném megköszönni az interjú elkészítéséhez nyújtott segítséget Fridrich Béla úrnak, Mohora polgármesterének, Gál Tibornak, valamint Daninak és Máténak!

Hajrá Palóc Farkasok! Hajrá Mohora! Hajrá Diósgyőr!


Kedves István!

Közelgő hatvanadik születésnapod alkalmából a DVTK szurkolók nagy családja nevében azt kívánom Neked, hogy erőben, egészségben folytasd még sokáig „földi pályád”, nevelj sok-sok Palóc tehetséget a magyar labdarúgásnak és erődhöz mérten segítsd sokáig a mohorai csapatot!


Jáborcsik András


És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.