Sok sikert, Tamás Márk!

Szerző: Jáborcsik András | 2020-02-13 19:30:00

Tamás Márk 2015 óta 115 bajnokit játszott a DVTK címeres mezében, ezek közül sokszor csapatkapitányként. Most átigazolási díj ellenében a lengyel élvonalbeli Śląsk Wrocław csapatában folytatja pályafutását.


- Nagyon sok barátot szereztem az elmúlt négy és fél év alatt Diósgyőrben és Miskolcon, de a legfontosabb, hogy itt ismertem meg a kislányom édesanyját is - nyilatkozta búcsúzóul Tamás Márk. - Köszönöm a bizalmat és a sok segítséget a tulajdonos úrnak, Leisztinger Tamásnak, Sántha Gergelynek, Benczés Miklósnak, hogy elfogadták ezt a lehetőséget, illetve a szakmai stábnak és Feczkó Tamásnak, aki maximálisan támogatott mindenben es rengeteget segített, amióta itt van. Az elmúlt években minden egyes mérkőzésen megtettem mindent, ami tőlem telt, azért, hogy a DVTK ma is az élvonalban harcolhasson a pontokért. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben komolyabb célokért küzdhet majd a Diósgyőr, ezért most az egyik szemem sír. Sajnálom, hogy a jövőbeli sikereknek én már nem lehetek a részese, de most egy új kihívásnak kell megfelelnem. Ezentúl én is csak egy leszek a többezer DVTK szurkoló közül, ha lesz rá lehetőségem, akkor én is a lelátóról fogom buzdítani a csapatot! Megtiszteltetés volt minden egyes perc, amikor viselhettem a csapatkapitányi karszalagot. Mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni az itt töltött évekre. Sok sikert kívánok a klubnak és a szurkolóknak is! Hajrá, Diósgyőr! - zárta Tamás Márk.


Max fotóival búcsúzunk és további pályafutásodhoz nagyon sok sikert kívánunk!














forrás: dvtk.eu




Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 > 

42. pe-pe |Válasz erre: 29. Sprinter89
2020-02-14 22:58:23
Feczkónak nem kellett? Az, hogy minden meccsen kezdőként számolt vele és majdnem minden meccsen 90 percet játszott nem éppen ezt mutatta.
41. tomi87
2020-02-14 21:02:30
40. bloodmage |Válasz erre: 35. vebgy
2020-02-14 20:55:41
Én jobban szeretem az ilyen tipusú akár mb2 es szintű játékosokat! Bár a Lengyelek nem értenek a focihoz v te az idő megmondja!
39. Sprinter89 |Válasz erre: 34. vebgy
2020-02-14 20:18:39
Saját menedzsere van
Ő intézte
Neki gratulálj inkább ;)
38. Szabó József
2020-02-14 20:06:57
Nekem hiányozni fog, nem volt nagy spíler, ám csúszott-mászott.
Amennyiben összejön az idei lengyelországi kirohanásunk, lehet meglátogatom, ha megengedi.
37. spongyabob
2020-02-14 19:53:10
A hozzászólásokat elolvasva...
Köszönjük neki, hogy itt dolgozott...!
Mondjuk én nem értek a focihoz...
Hazudni meg végképp nem akarok....
36. betyarok
2020-02-14 18:55:47
Mr.D jól írta, jó visszajelzès lesz számunkra, hogyan teljesít majd. Èn mindig hallottam, hogy nem kedvelik, de megitèlni nem tudtam. A nyilatkozata viszont nagyon szimpatikus.
Sok sikert kívánok egy igazi DVTK játèkosnak!
35. vebgy |Válasz erre: 31. bloodmage
2020-02-14 18:35:42
Sok jó mentalitású játékost, de nem másodosztályúakat, mint amilyen ő volt, jó gyerek Márk, de reméljük az ő szintje alá már nem megy a menedzsmentünk...
34. vebgy
2020-02-14 18:26:51
Sok sikert Márk... ! A menedzsmentünknek meg -ezúttal- csak gratulálni tudok...
33. Mama Tanya 2
2020-02-14 18:14:41
A Slask hivatalos oldalán azt írják--Márk Tamás Szilézia új védelmezője.
2020.júni. 30-ig írt alá,de opció van plusz két évre.
Banner

 < 12 3 4 5 6 > 

Mégsem


Üzenet küldése...