Banner

Nehéz sorozat

Szerző: dfcwolf | 2019-11-08 20:41:00

Ez vár ránk és számomra most fog igazán kiderülni az, hogy valóban sikerült-e előrelépnünk vagy csak a gyengébb ellenfelekkel tudjuk felvenni a harcot. Persze, nem szabad elvitatni azt, hogy több helyzetünk volt pár meccsen, mint Fernando edzősége alatt hónapokon keresztül és sikerült végre idegenben is nyerni. Most viszont olyan sorozat kezdődik, ahol ha nem gyűjtünk pontokat, akkor nagyon le lehet szakadni a tabellán.

Ehhez kell a Honvéd ellen pontot szerezni idegenben szombaton. Ami szerintem nem lehetetlen küldetés, még akkor sem, ha feljövőben vannak és kezd összeállni a játékuk, hiszen ugyanez elmondható rólunk is. Nem lesz egyszerű megbontani a nagyon stabil és összeszokott védekezésüket, mert az nagyon meg van szervezve, de semmi nem lehetetlen. Kicsit több egyéni akcióra lesz szükség, mert az oldalról belőtt labdákat elég jó hatásfokkal kifejelgetik.

De erre a védekezésre lehet válasz az, ha Rui Pedro nagyobb szabadságot kap és oda is adjuk neki a labdát. Lehet azt érezni időnként, hogy céltalan a cselezgetése és belemegy olyan helyzetekbe, ahol nem nyerhet, de nem lehet tőle elvitatni a kreativitást és arra nagy szükség lesz holnap. Ahogyan szükség lenne Hassani átlövéseire is, mert ez az erőssége, más nem nagyon.

Persze, az edzőnk is tisztában van ezzel és úgy tűnik, meg is akar felelni a szurkolói elvárásoknak. Ezért is számíthatunk arra, hogy lesz lehetőségünk a gólszerzésre. Lehetőségek eddig is voltak, de a befejezéssel vannak gondok és ebben kell nagyot fejlődnünk. A tábor óriási bizalmat helyezett Feczkó Tamásba azzal, hogy a nevét skandálták a legutóbbi meccs után és nagyon bízom benne, hogy ez őt is nagyon inspirálja!

Valahogy úgy érzem, pontot fogunk szerezni. Nem tudom, honnan jön ez, de nem egy lehetetlen küldetés. Akik elutaznak , azok biztosan mindent meg fognak tenni, legyen az játékos vagy szurkoló. Most ezt lehet érezni mindenkin. Nincs alibi, nincs lógás, ez pedig eredményekkel párosul.


Tippem:1-1




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

2019-11-09 15:40:29 Fekete öves, Veterán
Ne legyünk kishitűek, a Honvéd csak 13 pontot gyűjtött az elmúlt öt meccsen....itt az ideje helyre tenni őket.
Hajrá, fiúk!
11. funkdvoid
2019-11-09 15:18:18 Piros öves, Őstag
Én ugy gondolom, hogy mentálisan egészen jó állapotban vagyunk. Az edző, a csapat, és a szurkolók is.
És ez borzasztó sokat számit!
Mindenki egyet akar, egyfelé húz.
ÉN optimista vagyok ma, amit mostanában láttam a csapattól, az engem idáig meggyőzött.
Persze nem mondom hogy brillírozunk, de nagyon sokat fejlődtünk. Ha a védelmünk biztos lábakon áll majd, akkor szerintem nem kapunk ki. Gólt viszont biztosan lövünk majd.
Folytassuk a jó sorozatot, megérdemelné a csapat, de legfőképpen a szurkolók!
2019-11-09 14:16:40 Fekete öves, Veterán
Milyen érdekes. Az szezon elején kiesőnek titulálták nagyon sokan ezt a Honvédot. Akkor látható volt, hogy kár erről beszélni. Nekem egyébként tetszik a játékuk meg úgy minden, de ma akárhogy is, de el kell hoznunk a 3 pontot. A Puskás elleni sikerük sokat kivett belőlük, nekik az egy presztízs mérkőzés volt a név miatt. Nehéz lesz, de kell a 3 pont!
2019-11-09 14:02:59 Fekete öves, Őstag
A digót kellene valahogy kivonni a játékból (ebbe beletartozik az is, hogy nem rúgunk fel fölöslegesen senkit már 20-22 méterre a kaputól), ha ez sikerül, akkor szerintem van esély a pontszerzésre, ellenkező esetben egymaga elintéz minket.
8. köves
2019-11-09 13:57:43 Lila öves, Tag
Urak! Mindig a győzelemben reménykedek, reménykedünk. Kell is! DE!! Nincs világverő csapatunk. Fogunk vereséget szenvedni. Remélem nem ma!!! Fontos, hogy ne játszunk alárendelt szerepet, hajtsanak és rúgjanak gól(oka)t! Hajrá Diósgyőr!!!!
2019-11-09 13:35:19 Fekete öves, Veterán
Azt álmodtam három napja, hogy 14-6!-ra nyert a csapatunk, de nem emlékszem, ki ellen játszottunk. Mindenesetre, állítólag fél ötkor nyit a pénztár, átbringázok, nem árt estére még két jó erőben lévő torok.
Hajrá Diósgyőr!
6. matono78
2019-11-09 12:52:34 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Tavaly az első körben 1-11 fordulóig 1 győzelem, 3 döntetlen, és 7 vereség szerepelt a nevünk mellett 6 megszerzett ponttal. Idén ha azt nézzük 100%javulast mutat a gárda, igaz köszönhető ez Feczkó Tamásnak és csapatának, hisz nem hinném hogy Fernandonak is életünk volna ezeket az eredményeket.
Számokban 4 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség 13 pont.
A döntetlenek számát az első körben sikerült győzelmekre valtani a tavalyihoz képest, és most azt várnám el a csapattól a második körben, hogy a vereségek számát váltsák át győzelmekre, de az erősebb csapatok ellen legalább döntetlenre.
Kezdődjön tehát a második kör és ha ugyan annyi pontot hozunk mint tavaly (18!) a második szakaszban, akkor a tavszunk olyan lehet, amire minden diósgyőri vágyik.
TELTHÁZAS.
Legyen így, szurkoljunk a csapatnak és a 22 forduló után olvassunk megint egy Pacsi Bálint összefoglalót, amiben már egy Diósgyőr címert is magára tetovaltat fotó látható majd.
Hajrá DVTK!!!!
5. sadab1*
2019-11-09 10:32:42 Fekete öves, Veterán
Azért az mutat vmit, h eddig a kieső jelölteket sem sikerült elverni, inkább "nagyobbaktól" vettünk el pontokat, ki tudja hogyan, most meg győztünk! Nem mindegy, h egy paksot, várdát sikerült verni, mert riválisaink közvetlen és a 2 utolsó fordulóban pont velük játszunk majd... hátha addig biztos lesz a benn maradás!
4. vebgy*
2019-11-08 23:04:28 Fekete öves, Veterán
Volt már 4-4 is nemrég ebben a párosításban...de engem az érdekel inkább, hogy minimum 2 pontot hozzunk a pestiekkel szemben a köv. 2 fordulóban...de 3 még jobb lenne.
3. KáGábor*
2019-11-08 22:48:43 Fekete öves, Veterán
Úgy legyen, Zoli!

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...