Banner

NB I. - Rekordközelben a fiatalok

Szerző: amigeleken.hu | 2020-02-25 16:17:00

A labdarúgó NB I-ben, így a 22. forduló elteltével egyre inkább körvonalazódnak a tavaszi szezonra is a csapatokon belüli viszonyok, kialakulnak a szerepek, így nagyjából előre meg lehet jósolni, kik azok a fiatalok, akik alapembernek számítanak, kik a kiegészítő játékosok, és kik a kereten kívüliek. Viszont az elmúlt hétvégén új arcok is fel-feltűntek a csapatokban.

Az utanpotlassport.hu összeállításából idézünk:


A Kisvárdán 2–2-es döntetlent játszó DVTK-ban a téli érkezése után azonnal meghatározó játékossá vált a Puskás Akadémiától kölcsönvett Kiss Tamás (19 éves), aki eddig mind a hat bajnoki meccsén kezdő volt Diósgyőrben, a legutóbbi kettőt végig is játszotta, viszont rajta kívül ezúttal sem játszott más fiatal, sőt a kispadon is csak egy tinédzser kapott helyet Fodor Marcell személyében (19), de ő nem állt be. Ahogy nem állt be a hazaiaknál Kovácsréti Márk sem, akit az idény elején Miriuta László fedezett fel, de az edző távozása után Dajka Lászlónál elveszítette a stabil helyét a csapatban, majd az újabb edzőváltást követően Bódog Tamás első bajnoki meccsén kezdett a szélső, de az 59. percben lecserélték. Azóta pedig két mérkőzés telt el, de Kovácsréti egyiken sem kapott szerepet.



AZ 1999-BEN VAGY AZ UTÁN SZÜLETETT FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 22. FORDULÓJÁBAN

Csapatonként (A 2000-ben vagy később születtek percei duplán számítanak.)

DVSC: 90X2+90×2=360
Újpest: 90×2
DVTK: 90×2
Mol Fehérvár: 28×2+17=90
ZTE: 57
Puskás Akadémia 23×2=46
Kaposvár 45 x2=90


Játékosonkénti bontásban

Baráth Péter (DVSC): 90
Kusnyír Erik (DVSC), 90
Csongvai Áron (Újpest): 90
Kiss Tamás (DVTK): 90
Bolla Bendegúz (ZTE): 57
Pintér Ádám (Kaposvár): 45
Tamás Nándor (PAFC): 23
Nyári Patrik (Mol Fehérvár): 28
Szabó Levente (Mol Fehérvár): 17
Össz: 530 perc


Tovább az utanpotlassport.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>


forrás: utanpotlassport.hu

fotó: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2. vebgy*
2020-02-27 17:13:46 Fekete öves, Veterán
Bár lenne még pár Kiss Tamásunk...mert sajnos a mi fiaink között nem éri el ezt a szintet -egyelőre- egyik sem...(lehetett menni Barcikára, sajnos)...
1. toki*
2020-02-25 17:10:16 Fekete öves, Veterán
Nem Fodor, hanem Farkas (kis farek) Marcell.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...