Muszbek Mihály: A magyar bajnokság tragédiája a Puskás Akadémia NB I-es részvétele

Az állami pénz propaganda-eszköztárrá silányítja a sportot. A stadion létjogosultságát csak az bizonyítja, ha tele van. A Puskás Akadémia NB I-es részvétele a magyar labdarúgó-bajnokság tragédiája. Ilyen és ehhez hasonlóan erős kijelentések hangzanak el Kálnoki Kis Attilának a Muszbek Mihály sportközgazdásszal készített nagyinterjújában, amelyből kiderül az is, a sportközgazdász szerint miért ég és föld a különbség a húsz évvel ezelőtt érdeklődő Orbán Viktor és a ma cselekvő Orbán Viktor között.

A rangado.24.hu-n megjelent interjúból idézünk.

Jó az, hogy ilyen mértékben támogatja az állam az élsportot?

A sportot évi közel 400 milliárd forintos nagyságrendben támogatja közpénz alapon a kormány. Csak összehasonlításul, a teljes magyar felsőoktatás állami közvetlen forrása 180 milliárd forint évente, azaz több, mint 2,2-szer annyit költ a magyar sportra, mint felsőoktatásra. Ez persze nem baj, mert ha van rá pénz, akkor én vagyok a legboldogabb, hogy új sportingatlanok épülnek, az elavultak megszépülnek. A probléma az, nem látom, hogy ennek a hatalmas forrásnak a másik felét a leendő piaci folyamatokat erősítésére fordítanák. Hogy egy idő után már ne legyen szükség a közpénzre, vagy jelentősen kisebb mértékben vállaljon szerepet az állam. Hogy önjáróvá váljon, ha nem is a teljes magyar élsport, de a labdarúgás mindenképp.

Ennek a tíz éve regnáló vezetésnek a legnagyobb bűne, beleértve a politikát is, az MLSZ-t is, a csapatok tulajdonosait is, hogy ezt a fajta munkát nem tette bele, nem építette fel a klubok kézelengedésének a lehetőségét.

Mi a különbség a rendszerváltást megelőző és a mai időszak sportpolitikája között?

Semmi. Becsomagoljuk a sportot mint a kultúra részét és a politika szolgálatába állítjuk.

A sport nem a kultúra része?

A kultúrán belül vagyunk mi is, mint sport, de személy szerint az életem minden pillanatában a sportra mint az önszórakoztatás, az önmagunk örömszerzésének forrására tekintek. Te biciklivel érkeztél a beszélgetésre, ha végeztünk teniszezni megyek, ahol vagy legyőzöm az ellenfelemet vagy nem, ez mit sem változtat a játék élvezetén. Te is, én is fizetünk az eszközért, a cipőért, a pályáért, és így tovább. És van egy pont, de ezt a pontot sok ezerből csak egy-két ember éri el, ugorja át. Ők azok, akik képesek nagy tömegek üzletszerű szórakoztatásra. Akiknek a teljesítményére, láthatására olyan igény jelentkezik, ami példátlan. Ez a minőségi teljesítmény, a közönség fizetési hajlandóságának keltése pedig az, amiért a modern sport versenyfutása, a játék, a közvetítési jog, az „írd alá itt, írd alá ott” zajlik.

Mit gondol Pancho Arénáról és a Puskás Akadémiáról?

Hiába lett bajnoki harmadik a Puskás Akadémia, hiába jutott az Európa Liga-selejtezőbe, ettől még a magyar labdarúgó-bajnokság tragédiája a klub NB I-es részvétele. Egy 2000-res faluban nincs meg a minőségi sport gazdasági élettere. De tragédia az is, hogy a Mezőkövesd, a Kisvárda is ott lehet.

Nem szabadna, hogy ott legyen, kizárólag akkor, ha mint a Hoffenheim, vagy Salzburg esetében valós milliárdos tulajdonos állna a klub mögött, olyan, aki valós üzleti teljesítménye egy hányadát fordítja a passziójukra. Megjegyzem, ezt még ők is abban a reményben teszik, hogy ha a közgazdaság alapvetései mentén és megfelelő futballszakmaisággal csinálják, évtizednyi munka után elérhetik, a látvány minősége miatt megtelik a stadionjuk és nyereséges lesz a sportvállalkozásuk. Te is tudnál NB I-es csapatot csinálni, ha adnának neked is minden évben három milliárd forint közpénzt. Ez nem művészet.

De nemhogy az ötven, de a tízmilliárdos Fradiban és a kilencmilliárdos Fehérvárban is azt látjuk, ezen a szinten nem nagyon jut szóhoz magyar játékos.

Lásd a magyar kézilabdában a Telekom Veszprémet, vagy a Mol-Pick Szegedet. Futballban ez arra lenne elég, hogy ez a két klubunk gyökértelenül, az összevásárolt minőségi légiósaival, jó esetben egy-egy magyar játékossal viszonylagos stabilitással szerepeljen a Bajnokok Ligájában. Ez az út a gazdag országoknak, vagy a magántőkéseknek az útja, amely a nevelő, az értékesítő és a vásárló klubok piacán inkább az utóbbiak között van, de jó esetben vesz is és el is ad a még nagyobb kluboknak. Olyan futballklubot azonban, amely egy nagyságrendileg 48 ezer milliárd forintos GDP-jű országban ezt az utat stabilan tudja járni, nem tudsz hozni példaként.

Melyik a másik út?

A horvát, a cseh, a szlovák, a szerb, a román, a bosnyák út. Nevezz viszonylag egyszerű körülmények között sikeréhes harcosokat, próbáld megtanítani egy kiválasztott sportág legfontosabb tudására. Ezeket az embereket tereld és ereszd el abba a környezetbe, ahol tovább tudnak fejlődni, majd ezeket az embereket vagy hazafiassági, vagy egyéb célból hívd haza a nemzeti válogatottba, hogy ott legyenek eredmények.

Melyik a jobb út?

A kérdés inkább úgy helyes, melyik a járható út? Magyarország számára csak az utóbbi.

Ehhez nem kell 27 darab nemzeti futballakadémia, amelyik évente kibocsájt 600 darab alkalmatlan raktárkészletet. Az elmúlt tíz év közel 6500 végzett akadémistája közül ma kevesebb, mint 15 játszik külföldön.

Kattints ide és olvasd el a teljes interjút a rangado.24.hu-n >>>>>>

forrás: rangado.24.hu