Banner

Mezőkövesd - DVTK 2-1

Szerző: objektív | 2020-11-30 08:35:00

A tavalyi meglepetéscsapahoz, földijeinkhez látogatunk ma Mezőkövesdre, a mérkőzés kereken 14:05-kor kezdődik. Két gyenge formát mutató csapat találkozik, és ezen a meccsen nagy valószínűséggel nem szépség fog dominálni. Na nem mintha eddig ájuldoztunk volna a gyönyörtől a pályán látottak miatt, tehát ez a jóslatom nagy kockázattal nem jár, és ha bejön, valószínűleg az év orákuluma díjat sem tudom majd átvenni érte.

Szóval rossz meccsek sorozata után végre virítani kéne valamit. Persze, a rossz meccsek utáni kifogások mindig megvoltak, tudtuk ezeket már előre, interjúk nélkül is. Nem érdekelnek már a kifogások, nyerni kell. Ezt írom hetek óta és ma is csak ezt tudom. Ha ki akarunk lépni az árnyékunkból, akkor el kell kezdeni a pontokat gyűjteni, és ehhez ki lenne most a legjobb ellenfél, mit az a Mezőkövesd, amelyik elemeire hullott szét a múlt szezon után és legutolsó a tabellán két győzelemmel, mindössze 8 rúgott góllal?



OTP Bank Liga 12. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

Mezőkövesd, Városi Stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Iványi Zoltán (Tóth II Vencel, Medovarszki János; Káprály Mihály, Kulcsár Katalin).

Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Pillár, Szeles, Katanec, Vadnai - Beširović, Berecz Zs., Cseri - Jurina, Nagy D. Vezetőedző: Pintér Attila.

DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Karan, Hegedűs J., Memolla - Max, Iszlai - Hasani, Dražić, Márkvárt. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Csere: Karan helyett Szűcs K. a 32., Vadnai helyett Vajda S. az 55., Nagy D. helyett Serderov és Jurina helyett Vutov a 65., Iszlai helyett Ivanovski a 68., Shestakov helyett Rui Pedro a 76., Cseri helyett Beširović a 82. percben.

Sárga lap: Karan a 20., Pillár és Danilović a 24., Szeles a 40., Cseri és Pintér Attila a 45+2., Hasani a 86. percben.

Gólszerző: Cseri (1-0, 11-esből) a 21., Serderov (2-0) a 84., Dražić (2-1, 11-esből) a 90. percben.


21. perc: Karan akarta megszerezni a labdát Jurina elől, aki elesett a 16-oson belül, Iványi büntetőt ítélt. Cseri Tamás végezte el a büntetőt, és laposan a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0


84. perc: Hazai oldalszabadrágás balról, egy védő fején megcsúszott, így a hosszún nem érték el. Szöglet jobbról, Serder Serderov érkezett a hosszúról, és az ötösről a hálóba csúsztatott, 2-0


90. perc: Büntető a DVTK javára Ivanovski megrúgásáért. Stefan Dražić állt a labda mögé, és a hálóba bombázott, 2-1


Edzői értékelések

Feczkó Tamás: Háromszor álltunk szemben a kapussal, ebből kétszer az első 15 percben. Az ilyen helyzeteket értékesíteni kell, és akkor teljesen más mérkőzésről beszélünk. Így is végig domináltunk a mérkőzésen, végigtámadtuk a második félidőt, ekkor az ellenfél elvétve jött át a térfelünkre, mégis tudtak még egy gólt szerezni. Akkor lenne igazán nagy probléma, ha helyzetet sem tudnánk kialakítani, ehelyett minden találkozón több nagy ziccert is kialakítunk, azonban a döntő pillanatban rendre rossz döntéseket hozunk. Ennyi helyzetből mérkőzéseket kell tudni nyerni.

Pintér Attila: Mindenekelőtt mielőbbi felépülést kívánok Dejan Karannak! A mérkőzésen mindkét csapat előtt adódott lehetőség, mi tudtuk hatékonyabban gólra váltani a helyzeteket. 1-0-nál rárúghattuk volna a másodikat, ám kimaradt, ezáltal szorosabb és izgalmasabb lett a találkozó. A folytatásban nekik is voltak helyzeteik, nekünk is voltak, végül mi rúgtuk meg a másodikat. összességében megérdemelte a csapat a győzelmet.
A folytatásban sok sikert kívánok a DVTK-nak!


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

488. vebgy* |Válasz erre: 486. tamaskpt
2020-12-07 19:00:28 Fekete öves, Veterán
.
487. vebgy* |Válasz erre: 486. tamaskpt
2020-12-07 18:59:24 Fekete öves, Veterán
A legnépszerűbb jelzőt legalább 4-5 ottani klub szerintem magának vindikálja... és az átlagnézőszámok sem támasztják ezt alá ( amíg még voltak nézőszámok...)
486. tamaskpt |Válasz erre: 485. vebgy
2020-12-06 19:52:38 Piros öves, Őstag
Relatív mértékben mindkettő ugyanazt a szerepet tölti be országának legnépszerűbbjeként és legsikeresebbjeként.
485. vebgy* |Válasz erre: 475. tamaskpt
2020-12-04 23:19:28 Fekete öves, Veterán
A két klub súlya között óceán méretű a különbség...
484. johny* |Válasz erre: 483. donjozsi
2020-12-04 18:55:45 Fekete öves, Veterán
Milyen összefüggés van a buszmutyi és az új edző között?
483. donjozsi |Válasz erre: 451. fater
2020-12-02 21:01:15 Lila öves, Fanatikus tag
Ma hallottam a hírekben, hogy felbontják a szerződèst velük! Sőt! Kötbèrt is akarnak fizettettni! Igy aztán aligha lesz új edző... ☹️
482. ermim
2020-12-02 19:18:18 Fehér öves, Lelkes újonc
Amíg Mi......Addig a Honvédnál!
https://index.hu/sport/futball/2020/12/02/ultimatumot_kapott_a_honved_edzoje_hetvegen_meneszthetik/
481. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 479. Tamas78
2020-12-02 19:09:06 Fekete öves, Veterán
Két hét múlva velük játszunk, mi tökéletesen fel tudunk hozni évek óta bármilyen szar csapatot, szóval no para Kispesten.
480. dvtk-3534* |Válasz erre: 479. Tamas78
2020-12-02 16:17:47 Fekete öves, Veterán
úgy tünik ugri-bugri másodszor is kicsinálja Bódog Tamást.
479. Tamas78
2020-12-02 14:55:57 Barna öves, Fanatikus tag
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i/honved/megerositve-a-bodog-ultimatum-hetvegen-nyernunk-kell-mas-eredmeny-eseten-valtoztatasra-van-szukseg-megszolalt-az-ugyvezeto

Ajánlom Sántha Gergely figyelmébe.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...