Marcel Rodman: Tetszik a csapatom, nagyon várom az első meccset

Szerző: amigeleken.hu | 2019-09-12 12:41:00

Elvégeztük a szükséges munkát, becsületesen felkészültünk a rajtra – mondta a jegkorongblog.hu-nak Marcel Rodman, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője.


Második évét kezdik a szlovák Extraligában a DVTK Jegesmedvék. Az idén is új edzővel, a komoly játékosmúlttal rendelkező szlovén Marcel Rodmannal vágtak neki a felkészülésnek.

“Hosszú előszezonon vagyunk túl, amiben sajnos nem várt problémákkal is meg kellett küzdenünk – mondta blogunknak a 37 éves szakember. – Úgy építettük fel a felkészülést, hogy hét meccset fogunk játszani, de ez rajtunk kívülálló okok miatt nem sikerült. Ez természetesen rányomta a bélyegét a munkára, közel egy hetet vesztettünk. Azonban a nehézségeken kemény munkával, akarattal és szorgalommal túllendültünk, és az ezt követő időszakban vissza tudtunk térni ahhoz a munkához, amit elterveztünk. Örömmel mondhatom: elvégeztük a kellő munkát, becsületesen felkészültünk a rajtra.”

A csapat felkészülését szinte derékba törte a poprádi ételmérgezés, amely után újra kellett tervezni a munkát.

“Az incidens után még nem tudtuk, hogy pontosan hány napot kell kihagynunk, A torna után eredetileg is két szabadnapot terveztünk, de az orvosok javaslatára ez meghosszabbodott. A legnehezebb része ennek az időszaknak az volt, hogy nem lehetett pontosan tudni, melyik játékos milyen erőnléti állapotban van. Miután ezt felmértük, mindenki számára kidolgoztuk a tervet, hogy miként érheti el ismét a 100 százalékot. Visszatekintve úgy gondolom, időt ugyan veszítettünk, de ezt kemény munkával ellensúlyoztuk, a felkészülés végére eljutottunk oda, ahova szerettünk volna, így ez a néhány nap nem lehet és nem is lesz kifogás a jövőben.”

A felkészülési mérkőzéseket négy győzelemmel és három vereséggel zárta a csapat.

“A DEAC és a Dukla Michalovce elleni második meccsen már jó teljesítményt nyújtottunk, de összességében azt kell mondjam, nem feltétlenül voltam elégedett a mérkőzésekkel. A legelső meccstől nem vártam sokat, de ezt követően az volt az elvárásom, hogy folyamatosan fejlődjön a csapat. Ez nem mindig sikerült, hullámzó volt a játékunk. Néha remek dolgokat produkáltunk, néha hibákat vétettünk. Ez az utolsó meccsig tartott, amin úgy gondolom, hogy végig remek teljesítményt nyújtottunk. Erre a találkozóra és az utóbbi napok edzésmunkájára lehet tovább építeni. Összességében elégedetten mondhatom, hogy az előszezon végére olyan állapotba kerültünk erőnlétileg és taktikai felkészültségben is, amilyet elterveztem.”

Marcel Rodman vezetőedzőként az Alpesi Ligában dolgozott, így a szlovák Extraliga neki is nagy lépés lesz, és tisztában van vele, hogy csapatára kemény küzdelem vár.

“Eddig a saját csapatomra koncentráltam. Minden idegszálammal azon voltam, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a bajnokságra. Természetesen tisztában vagyok az ellenfelek képességeivel, de az ő feltérképezésük csak a napokban kezdődött meg. Nehéz szezont várok, mivel rengeteg meccsünk lesz, ezért talán kevesebbet tudunk edzeni, mint amit én ideálisnak tartok. Így nagy hangsúlyt fektetünk majd arra, hogy gyorsan felvegyük a meccsek ritmusát. Fizikálisan megterhelő lesz a következő időszak, de nagyon izgalmas is. Nagyon várom az első meccset, tetszik a csapatom, tetszik, hogy rengeteg karakterrel rendelkezünk, de persze a kirakós sok darabjának össze kell majd állnia.”


Tovább a jegkorongblog.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>


forrás: jegkorongblog.hu




Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Hozzászólások
5. korxi
2019-09-13 15:12:43
Szerintem is Doug Bradley volt eddig a legjobb edzőnk, utána pedig Mikael Tisell.
Bradleynél nagyon nagy volt a rájátszás, amikor az első körben 2:0 -ra is vezetett a fradi, aztán persze mi jutottunk tovább, és a MAC elleni döntőre építette csúcsformára a csapatot.
Borzasztó jól értett a formaidőzítéshez, a csapat energiáinak ütemezéséhez.

Egy interjúban elmondta hogy játékoskorában csupa olyan edzője volt, akiknek mintha nem lenne vérkeringése, faarcal néztek és elemztek minden meccset, meccs közben is. De a jégkorongban amúgy sem divat a fociedzőkre jellemző ugrálás, ordibálás, ideggörcs.
4. laca
2019-09-13 08:48:29
Szerintem nem fogunk csalódni benne és a csapatban sem. Az utolsó meccsen már elég jól nézett ki csapat is.

Várom már a mai meccset meg a 9 pontos bajnokságkezdést :)
3. Stevenstreet
2019-09-13 06:45:11
Doug Bradley agya valószínüleg tele volt adatokkal, megoldásokkal csak sajnos nem volt sávszélesség. Sokszor s TVn keredztül úgy tünt, mintha kajak lassított felvétellel nézné a meccset. Persze lehet ez volt a trükk, mert tényleg jó és eredményes edző volt.
2. Geotic |Válasz erre: 1. szolnoki
2019-09-12 23:19:48
Legyen így!
De ezen a szinten szerintem egy edző legnagyobb szerepe nem feltétlenül a felkészítésben, hanem a meccselésben van.
Hogyan reagál a szitukra, hogyan keveri a sorokat, hogyan változtatja akár meccsen belül is az előnyös-hátrányos taktikát.
Ezt még nem tudjuk, hogy fogja kezelni.
Nálam ebben Bradley volt a top.
1. szolnoki
2019-09-12 18:56:05
Őszintén mondom ,hogy igen jó edzőt kaptunk.Nem beszél mellé és 100% ,hogy ki is hozza a maximumot a csapatból. Hajrá macik!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...