Már az új szezonra készül az Aluinvent DVTK vezetése

Szerző: objektív | 2019-05-26 09:31:00

Alig ért véget a mögöttünk hagyott pontvadászat, már javában az új szezonra készül az Aluinvent DVTK vezetése. Pénteken sajtótájékoztatót tartottunk, amelyen Csöbör Katalin társadalmi elnök, Szabó Tamás ügyvezető, és Völgyi Péter sportszakmai igazgató válaszolt az újságírók kérdéseire. Az eseményen a szurkolókat talán leginkább foglalkoztató kérdés, a DVTK jövő évi kerete is szóba került. - írja a klub hivatalos oldala, a dvtk.eu.

- A bajnokságban ezüstérmet, a Magyar Kupában bronzérmet szerzett az Aluinvent DVTK a tavalyi esztendőben, amire a magam részéről nagyon büszke vagyok - kezdte Csöbör Katalin, a DVTK kosárlabda szakosztályának társadalmi elnöke. - Sőt, egy olyan sorozatba jutott ki a női kosárlabda csapat, ahová miskolci egyesület még eddig sosem. Nagy álmunk válik valóra az Euroligával. Ezek olyan eredmények, amire a jövőben lehet és kell is építkezni. A bajnoki címet megcélzó csapatot akarunk építeni. A legfőbb feladatunk pedig az, hogy a legjobb és legbiztonságosabb körülményeket és a legjobb infrastruktúrát biztosítsuk a lányoknak. Ehhez anyagi támogatásra is és a szurkolók támogatására is szükség van. Ez egy olyan csapat, amely viszi a nagyvilágban nem csak a DVTK, hanem Miskolc hírnevét is.

- Tavaly egy új úton indultunk el a DVTK-val - folytatta Szabó Tamás, az Aluinvent DVTK ügyvezetője. - mindig az a célunk, hogy előrelépjünk és fejlődjünk. most abban látjuk az előrelépés lehetőségét, hogy egy új szakmai struktúrát és egy új klubmodellt állítunk fel. Az utóbbi célja az volt, hogy a klub társadalmi támogatottságát tovább tudjuk növelni, ezért is kértük fel Csöbör Katalin országgyűlési képviselő asszonyt, hogy vállalja el a társadalmi elnöki szerepet. Az elmúlt időszakban nagyon nagy segítséget nyújtott abban, hogy a csapat működése nyugodt legyen. Ezt köszönjük szépen! A másik nagy változás az volt, hogy a klub szakmai munkáját is erősítsük. Ehhez Völgyi Pétert sikerült idecsábítanunk, aki szakmai múltja alapján méltó arra, hogy a DVTK sportszakmai igazgatói feladatát ellássa. Ahogy az eredmények is mutatják ez egy sikeres váltás volt, hiszen sokat léptünk előre az elmúlt évhez képest. A vezetés, a szakmai stáb és a játékosok között kialakult kémiának köszönhetően a klub történetének egyik legszebb évét tudtuk produkálni és ezért idén elindulhatunk az Euroligában is. Egyelőre nem kaptunk a FIBA-tól hivatalos tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy egyből a főtáblára kerülünk, vagy selejtezőt kell játszanunk, mi jelenleg a selejtezőkre készülünk. Ennek megfelelően próbáljuk összerakni a játékoskeretet. A célunk az, hogy a tavalyinál erősebb kerettel bejussunk a bajnoki döntőbe, hogy kiszolgáljuk hazánk legjobb szurkolótáborát és a támogatóinknak is örömet szerezzünk. Bízom benne, hogy sikerrel járunk. Mindenkinek szeretném megköszönni a támogatást, amivel hozzájárul ahhoz, hogy ez a csapat nyugodtan tudjon működni és jó eredményeket legyen képes elérni. Az előrelépéshez természetesen mindig több anyagi forrás szükségeltetik, ezért bízom benne, hogy Miskolc város sporttámogatási sorrendjében is előre tudunk lépni és csatlakozni tudunk azokhoz a sportágakhoz, amelyek kiemelt támogatásban részesülnek.

- Elhangzott egy kulcsszó, amit Tamás mondott, ez a kémia - tette hozzá Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. - Nem csak a vezetőségben, a szakmai stábban, hanem a csapatban is olyan kémia volt, olyan szinten tudtak egymásért küzdeni a lányok, ami az eredményekben is megmutatkozott. Szerintem minden idők legerősebb és legkiegyensúlyozottabb magyar bajnokságában értük el ezt az eredményt, ami számomra ezért kifejezetten értékes. Ez a szezon lezárult. Örültünk neki, hogy az első közös évünk ilyen jól sikerült, kicsit megünnepeltük, de igazából már november óta tervezgetjük a jövőt és a következő évet. Jó úton haladunk, hogy az az erősítést, amit terveztünk - egy még erősebb szezon előtt - meg is tudjuk valósítani. Van még pár kérdőjel, de a csapat magja egyben marad. Medgyessy Dóra, Szűcs Réka, Kányási Veronika, Maja Škorić, Katona Szidónia, Zele Dorina, Chanel Mokango, Kiss Angelika és Frindt Nikolett a következő szezonban is az Aluinvent DVTK csapatát erősíti. Egy érkezőnk már biztosan van. Pusztai Petrát Zalaegerszegről igazolta le a klub, ő a magyar válogatott erőssége. Király Sándorral egyeztetve hozzájuk csatlakozhatnak majd az akadémiáról azok a tehetséges fiatalok, akik ezt a teljesítményükkel kiérdemlik. Eglė Šulčiūtė-nak ha jól tudjuk, akkor Olaszországból van ajánlata, így ő és a sérülése után a pótlására érkezett Aija Putnina távoznak a csapattól. Utóbbi játékos a Galatasaray elleni párharcot leszámítva sajnos nem tudta hozni azt a szintet, amit elvártunk tőle. Szabó Fanni a több játéklehetőség reményében távozott Diósgyőrből. Shatori Walker-Kimbrough jelen pillanatban is egy rendkívül jó női NBA csapatban játszik, gondolkodunk rajta, hogy vele is hosszabbítsunk. Probléma ugyanakkor, hogy a csapata esélyes arra, hogy megnyerje a női NBA-t, és az NBA bajnoki döntőjének utolsó mérkőzése jóval később van, mint az Euroliga selejtezői, amin ő így biztosan nem tudna játszani. Mindezeken túl, a négyes posztra szeretnénk még egy meghatározó játékost igazolni. A vezetőedzői feladatokat a következő esztendőben is Cziczás László látja majd el. Úgy szeretnénk összeállítani a csapatot, hogy minden posztra két hasonló képességű, jó játékosunk legyen. Most a legfontosabb célunk, hogy az Euroliga selejtezőjében eredményesek legyünk. Ha már itt a lehetőség, akkor meg szeretnénk méretni magunkat és megmutatni, hogy mire vagyunk képesek.

Forrás, fotó: dvtk.eu

Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23

6. Csabi K
2019-05-26 22:23:56
Ezzel a témával kapcsolatban is elsősorban a dátumra hívnám fel a figyelmet.
Május 24. -én bejelentették a csapat nagy részét, ez óriási előrelépés az előző évekhez képest.
A keret hiányosságait is nagyon jól felismerték, külön örülök hogy a Völgyi által felvázolt négyes posztra keresett játékos is kb. beleillik abba a profilba amit elképzelek és már korábban részleteztem.
Pusztai nagyszerű igazolás, óriásit fejlődött az utóbbi egy évben, pont egy-két hete nézegettem mint lehetséges célpontot.
Nagyon tetszik a játéka, viszont a mai kosárlabdában már nem igazán fér bele - legalábbis egy óriási hátrány - ha egy wing nem dob vagy nem dob jól kintről.
A felnőtt kerethez csatlakozó fiatalok közül még kitérnék Végh-Dudásra, aki szerintem az utóbbi évek legnagyobb potenciállal bíró saját nevelésű játékosa.
Ő lehet a női Gobert, nem csak a mezszáma miatt.
Ami engem a légiós kérdésnél jobban aggaszt hogy ezen a szinten vagy mondjuk azon amiről álmodozunk (?), jelenleg egy minőségi magyar játékosunk van.
Hozhatunk jobb légiósokat de szerintem a szintlépéshez elengedhetetlen legalább egy hasonló képességű hazai játékos szerződtetése.
Nagyon kevés a merítési lehetőség, nem látom hogy ebben előrébb tudnánk lépni.
5. korxi |Válasz erre: 3. dwm
2019-05-26 19:42:06
Télleg!:)
4. Karpfen
2019-05-26 18:45:27
Nagy nehezen kikerült ide is a cikk. Először is gratulálok, tényleg jó döntés volt a sportigazgatói poszt létrehozása és betöltése. Nagy dolog, hogy mi tudtuk leigazolni Pusztai Petrát, Fanni helyett minőségi csere. Az sem semmi, hogy Shatorival kapcsolatban mi gondolkodunk a hosszabbításról (az elmúlt egy évben biztos nőtt az ára) , bár a dilemma nem kicsi. Nem tudom a naptárat és lusta vagyok utánanézni, de nálam úgy vetődik fel a kérdés, hogy mikor kell a csapatának kiesni, hogy itt legyen a selejtezőn. De ha marad, kiütöttük a két tengerentúli légiós helyet és Európából kell 4-est igazolni (vagy európai útlevéllel rendelkezőt, ami drága), ez pontosan az 1 évvel ezelőtti helyzet. Még egy dilemma: bár sikernek érzem a keret egyben tartását, de ezzel nagyjából konzerváltuk a játékerőnket. A Sopron a döntőben megmutatta a határainkat, bár lehet, hogy szorosabbá tudtuk volna tenni több motivációval. Amit eddig tudunk a keretünkről, azt kevésnek érzem az EL-hez. Egyetértek Csabival, bevállalnám az öt légióst (ebből két tengerentúli). Az idén az agresszivitást keveselltem a palánkok alatt, ezért egy Gray vagy Mccall szerű négyesben gondolkodnék, Goree jó lehetne pl. Ja, és a selejtezőbeli ellenfelünknek ugyanaz lehet a WNBA-vel kapcsolatos dilemmája, mint nekünk.
3. dwm
2019-05-26 14:57:21
Szabó egyre trumposabb...
2. piros79
2019-05-26 12:47:14
Gratulálok a szezonhoz, csak így tovább! Eddig jól vizsgázott az új felállás. Az előrelépéshez pedig mindenki segítségére szükség van.

Örülök, hogy a csapat nagy része hosszabbított, végre egy szezon ahol nem a nulláról indulunk! Pusztai Petra nagy igazolás, gratulálok! Eglét sajnálom, nagyon intelligens játékos, Fannit is, de érthető.

Ugyanakkor sok fiatal van a keretben, emiatt én féltem a csapatot az Euroligától. Az EL nem feltörekvő csapatoknak van kitalálva, oda világsztárok kellenek, nekünk pedig ilyenek nincsenek. Még ha a két további külföldi esetleg nagy név lesz, a cserepad akkor is nagyon rövid! Ha az EL-ben sorba kitömik a csapatot, akkor jövő ilyenkor nem lesz ilyen mosolygós a sajtótájékoztató. És ez a bajnokságba is vissza fog ütni. Inkább legyen egy sikeres Európa-kupa sorozat, mint egy szenvedős EL. A szívás hamar kikezdi a támogatók lelki világát. Egyelőre Mokango az egyetlen tapasztalt center, egyedül kevés lesz két ilyen sorozatra. Persze ha jön még három WNBA All Star akkor minden OK.

Örülök, hogy lesznek hazai felkészülési tornák! Az új csarnok is jó hír, csak felejtsük el azt a függönyös megoldást!
1. korxi
2019-05-26 10:28:54
Változatlanul szégyen hogy a fradisálas családú nő itt is középen pöffeszkedik, dehát ezek a mai állapotok.

A topikban, ahol az egyik hozzászólásnál ez a videó két nappal ezelőtt linkelve lett, többen írták hogy erre az évre a Sopron sokat gyengült. Nehezen tudom elképzelni hogy ne legyenek így is a legerősebb keretűek, de remélem hogy nem leszünk ellenük megint teljesen esélytelenek minden egyes meccsen.

És tényleg komoly dilemma Walker-Kimbrough esete. De ha tényleg komolyan gondoljuk az Euroligát, akkor bármennyire is szeretném őt, nem lehet rá várni. Azt sem tudom hogy az ő részéről egyébként mennyire biztos, illetve teljesen biztos-e, hogy a WNBA után jön, ha akarjuk. A biztos alatt az aláírt szerződést értem, semmi mást.
A legnagyobb pofáraesés ugyanis az lenne hogy nem igazolunk helyette mást az Euroliga selejtezőre sem, mondván hogy megvárjuk, aztán majd mégsem ide jön.
Szóval ha úgy is döntünk hogy megvárjuk, de nem ír alá szerződést arról hogy jönni is fog, akkor azonnal el kell felejteni és mást igazolni.
Banner

 < 1 23

Mégsem


Üzenet küldése...