Banner

Lenni vagy nem lenni

Szerző: dfcwolf | 2019-03-15 17:37:00

Ez itt a kérdés, de nem csak nekünk, hanem a következő ellenfelünknek is. Persze, nekik nem annyira fájó ez a választás, csak a nemzetközi szereplés mellett vagy ellen kell letenni a voksukat. Én azt mondom, hogy nem akarják azt ők annyira. Persze, a szurkolók nagyon szeretnék és talán a játékosok sem bánnák, de a tulajdonos biztosan hidegrázást kap még a gondolatától is. Tudjuk mi is itt Miskolcon, hogy a tulajdonosok tudják elrontani több ezer ember szórakozását.

Ebben lehet talán a legjobban bíznunk és így a győzelem gondolata sem annyira távoli. Nekem amúgy meggyőződésem, hogy Debrecenben nem minden eredmény tiszta, de ugyanakkor azt is sejtem, hogy nekünk annyira nem akarnak kedvezni. Ha voltak és lesznek is még nekik érdekes eredményeik, nekünk akkor is annyit rúgnak, amennyit bírnak.

Szóval mondhatjuk, hogy kettős érzések kavarognak bennem. Nem csak én, hanem mások is úgy gondolják, hogy a Felcsút elleni meccs volt a vízválasztó és ez megerősítette az első osztályú tagságunkat is. Éppen Tomiszlav Sziviccsel találkoztam ma délelőtt és Ő is így gondolja. Ő pedig ért a focihoz.

A Debrecen amúgy egészen elképesztő módon újra dobogón van és pár éve még velünk küzdöttek a bennmaradásért. Náluk valamit nagyon jól, nálunk meg nagyon rosszul csinálnak. Mi leragadtunk az utolsó helyeken, míg ők sokadszor előre léptek. Az szemmel látható, hogy az utánpótlásukból rendre érkeznek a tehetséges fiatalok és őket jól építik be a csapatba. Ez mindenképpen irigylésre méltó.

Más nem. Soha nem irigykedtem egyetlen más csapatra sem. Különlegesnek éreztem magam amiatt, hogy diósgyőri szurkoló vagyok és ez az érzés büszkeséggel tölt el a mai napig is. Büszkeséggel töltött el az is, hogy a legutóbbi meccs második félidejében milyen jó szurkolás volt a kapu mögött. Úgy érzem, hogy ebben is javulunk néhány meccs óta.

Biztosan holnap is sokan utaznak a csapattal, hiszen nem nagy a távolság és ha fúj is a szél egy kicsit, az időjárás azért lényegesen kellemesebb, mint pár hete az Újpest pályán. Tamás Márk nem játszik majd, de rajta kívül szinte mindenki rendelkezésre áll. 3 védő vagy 4, az szinte teljesen mindegy. Valahogyan be kell gyűjteni a három pontot, de ami a lényeg, hogy nem szabad pont nélkül hazajönni a cívis városból.

Nekünk minden meccs egy háború és szívesen mondanám, hogy a Loki most elkapható. Nem elkaphatóbb, mint máskor, de nekünk sokkal jobban kellenek a pontok, mint nekik. Remélem, hogy ez tudat alatt ott lesz a játékosaikban! A mieinkben pedig az, hogy egy patinás klub bennmaradása a tét. Mert a Diósgyőrnek az NB1-ben kell lenni!




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

28. vebgy* |Válasz erre: 21. gazember
2019-03-17 10:30:08 Fekete öves, Veterán
Gyanús nekem, hogy halvány esélyeink megelőzni csapatot, NEM a Kisvárdát fogják érinteni...
27. vebgy* |Válasz erre: 26. slózi
2019-03-17 10:28:12 Fekete öves, Veterán
Sajnos eljutottunk többen is oda, hogy NEM különösebben érdekel az idegenbeli meccsünk a DVSC ellen...amelyik klub ilyen mérleget produkál bármelyik nb 1-es ellenfele ellen, az "sokat" tesz hozzá a brand építéséhez (sajnos ez a brand futballban kb. a gagyi, a trágya, az amatőr szinonimája). Én magam vagy húsz tétmeccsen láttam kivétel nélkül kikapni a csapatunkat ott, egy döntetlen sem fordult elő...az egyetlen győzelmünknél éppen többezer km-re éltem innen. Ezért oda, csak, ha épp semmi dolgom, vagy kivételesen számunkra komoly tétje van a mérkőzésnek, akkor fogok elmenni újra. Érdekes a pesti hasonlóan szopótúrák nem veszik el a kedvemet attól, hogy mondjuk a zöldek, vagy lilák pofájába ordítsam mindig, hogy hajráááááááá Diósgyőr...Ott sosem érdekel az eredmény, csak másodlagosan, ott a szurkolói rivalizálás számít.
26. slózi |Válasz erre: 2. makaó
2019-03-16 21:42:27 Barna öves, Őstag
T. és kedves "makaó"!
Amikor tegnap este elolvastam az Ön tippjét, hogyasszongya: "Nem szoktam jósolni, de most úgy érzem nyerni fogunk.
Tippem: 1:2"(!!!), no akkor ott együltőhelyemben BIZTOSAN ÉREZTEM, HOGY ma KI FOGUNK KAPNI. A lelkem legmélyén én 0:2-es vereségünkben "voltam biztos", és hát hálistennek a gólkülönbséget én sem éreztem ugye jól meg. De a biztos vereségünket sajnos igen. VISZONT ÖNNEL ELLENTÉTBEDN ÉN EZT A VÉSZJÓSLÓ TIPPEMET NEM IRTAM MEG, SŐT NEM IS MONDTAM EL SZÓBAN SEM SENKINEK, MERT HÁT MINEK KESERITSEM EL SZURKOLÓTÁRSAIMAT. Pedig én biztosan TUDTAM azt ami lett--úgy nagyjából és a LÉNYEGÉT tekintve. Hogy nem 0:5-re meg nem 0:7-re kapunk ki, hanem "csak" annyira, amennyire az ellenfélnek KÖLL, hogy kikapjunk. Ez a nagy igazság! Nem vagyok büszke önmagamra, sőt, elkeseredett vagyok..de minek?
25. korxi |Válasz erre: 24. kempes
2019-03-16 18:33:13 Piros öves, Veterán
ja, én is azt néztem. és 2,5 van a döntetlen vagy vendég -re, az tényleg csak összejön!
24. kempes
2019-03-16 18:28:43 Piros öves, Veterán
Dikk, mán 6-os odds van, fogadjak megint? :D
23. kempes |Válasz erre: 20. gazember
2019-03-16 17:21:24 Piros öves, Veterán
:D az csak természetes, he nem nyerünk jön a szöglet. :D, 10 fölé tippelném. :)
22. kempes |Válasz erre: 19. d-tiger88
2019-03-16 17:20:01 Piros öves, Veterán
Rakhatod ahogy tetszik, nincs megkötés.
21. gazember*
2019-03-16 17:15:11 Fekete öves, Veterán
..közben a várda erősen pariban van az újpesttel...Somai s várhatott volna még egy hetet, mielőtt elmegy Samsung 2-be-...
20. gazember* |Válasz erre: 18. kempes
2019-03-16 17:11:35 Fekete öves, Veterán
szerintem szöglet is lesz dögivel..:)
19. d-tiger88 |Válasz erre: 18. kempes
2019-03-16 17:07:47 Zöld öves, Tag
Nem volt kötésbe ez a meccs?

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...