Banner

Kedves Diósgyőriek!

Szerző: Jáborcsik András | 2018-05-09 18:57:00

Bacsa Patrik válaszolt arra a nyílt levélre, amelyben egy szurkolótársunk arra kérte, hogy rúgja be az öltöző ajtaját és álljon a csapat élére a bennmaradásért vívott harcban


Kedves Diósgyőriek!

Köszönöm nektek azt a nyílt levelet, amiben arra biztattok, hogy álljak a csapat élére és kövessünk el mindent, hogy bent maradhassunk. Hálás vagyok ezért a levélért, különösen azért, mert kiderül belőle, hogy a rossz szereplés ellenére is mellettünk vagytok, és nagyon-nagyon sokan bíztok bennünk. Sok dolog hiányzott a játékunkból a tavaszi szezonban: egy-egy jó megoldás, egy gól, vagy csak egy kis szerencse, de ti mégis ott voltatok és szurkoltatok nekünk. Sem nekem, sem a csapatnak nem úgy ment az elmúlt időszakban, ahogyan elvárható, ezért önkritikát kell gyakorolni mindannyiunknak az öltözőben. Egy azonban biztos: a problémákat csak együtt tudjuk megoldani.

Tudom, azt várjátok tőlem, hogy berúgjam az ajtót és számon kérjek mindenkit, és van is mit számon kérni. Azt nem ígérhetem, hogy az ajtót berúgom, de azt igen, hogy minden egyes játékostársamnak elmondom, mit jelent nekünk, borsodiaknak a Diósgyőr. Pontosan ismerem az érzést, amiről énekeltek a lelátón, hogy mi az a sorsod Borsod, mert bennem is ugyanaz a diósgyőri szív dobog, mint bennetek.

Amikor mostanában belépek az öltözőbe egy megvert, de egyáltalán nem vesztes csapatot látok. Egy olyat, amiben még igenis van tartalék, és tudja, hogy a háború még tart. Hiszek a csapattársaimban, az edzőmben, a szurkolókban, és mindenkiben, aki hajlandó egy kicsit is tenni a Diósgyőrért ebben a nehéz helyzetben. A DVTK nem csak egy csapat, hanem sokkal több. Az én családom és tiétek is. Számomra akkor is ez volt az igazi haza, amikor nem játszottam itt, és örökre az is marad, bárhová vet a sors.

Annyit ígérhetek, hogy aki nem áll be a sorba, az nem lesz ott az öltözőben, mert a célunkat csak közösen összefogva érhetjük el. A harcban nagy szükségünk van rátok, mert csak veletek együtt lehetünk a legnagyobbak. Ígérem, hogy Debrecenben inkább csúszva-mászva halunk meg a pályán, mint tiszta szerelésben, feltartott kezekkel. Kedves Szurkolók! Ti már bizonyítottatok, megmutattátok, hogy mire vagytok képesek, most rajtunk a sor.

Hajrá Miskolc, hajrá Diósgyőr!
Bacsa Patrik




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

84. KáGábor* |Válasz erre: 83. bohumil-stejskal
2018-05-10 17:02:38 Fekete öves, Veterán
És ez a legnagyobb baj, nem az, hogy ki írta Patrik levelét.
2018-05-10 16:50:08 Fekete öves, Őstag
Mára azt is elérték, hogy nem hiszünk senkinek! GRATULÁLOK!
2018-05-10 16:47:34 Fekete öves, Őstag
Emberek a DVTK-nál szigorú kommunikációs szabályok vannak (már egy ideje). Szerintetek, most komolyan szerintetek a fenti levél Patrik szájából vagy tollából szàrmazik? Ugye senki nem ennyire naív. -Miki kommentjei 2.0-
81. Condros
2018-05-10 15:06:06 Barna öves, Tag
Én úgy érzem ez megint a szokásos trükk....megsimogatjuk kicsit a szurkolók ego-ját, néhány mézes-mázos szó, ígéret egy a többség által kedvelt figurától és minden rendben van. Remélem, hogy ez most nem lesz elég.
Itt most egy komolyabb dologról van szó, nem csak a kiesésrõl. Bódog menesztésével egy komplex, reális és megvalósítható jövõképtõl fosztották meg a klubot és vele együtt minket a szurkolókat. Én alapvetõen nem a játékosokra haragszom, hanem arra aki elintézte, hogy Bódog ne legyen itt. Ha ebben része volt a játékosoknak, akkor viszont nagyon pipa vagyok rájuk. Akiknek a keze ebben benne volt azok tirhuljanak innen minél hamarabb, még akkor is ha az a valaki Bacsa Patrik (és ezt abszolút nem meggyanúsításnak szánom).
Egy játékostól nem azt várom, hogy szívhez szóló üzeneteket írjon, hanem hogy amit csinál azt szenvedéllyel csinálja, akarjon jobb lenni és az edző utasítását a tőle telhető legjobban hajtsa végre.
Számomra sokkal hitelesebb lenne ha inkább olyan posztokat olvasnék, hogy "Szeretnék jobb játékos lenni, ennek érdekében változtatok az eddigi hozzáállásomon és heti kétszer egyéni gyakorlást végzek azért, hogy 5 méterről ne a kapusba bombázzam a labdát. Továbbá - amíg nem teljesítek huzamosabb ideig elfogadható szinten, addig- lemondok a bulizásról, mert a futball az életem és szeretném ennél többre vinni.Hívom a többieket is. Aki szeretne jöjjön ki megnézni."
80. dvtk-3534* |Válasz erre: 79. totario
2018-05-10 14:53:07 Fekete öves, Veterán
valószínű az első percben kiderül h hangember e vagy komolyan betartotta amit ígért.

Ha busai, (lipták) kerettag lesz akkor csak a szája járt.
79. totario
2018-05-10 13:12:23 Barna öves, Tag
Szánalmas, Bacsa...A múlt hétvégén a pályán kellett volna mutatnod valamit s Ugrait valamint Busait szétszedned s nem itt levelezgetni a magad 50 kilójával s idei nulla góloddal...remélem nyáron távozik az nb3-ba; nekem nem testesíti meg az igazi harcos fogalmát.
78. Istike |Válasz erre: 67. Krapulax
2018-05-10 13:04:08 Barna öves, Tag
Igazad van. Nem levelezgetni kell, meg zselézni a fejeteket, hanem bele rúgni a labdába, és eltalálni a kaput. Ha pld. a orvosaink is így műtenének mint ahogy ti fociztok, nem sokáig élnétek! És ők csak negyed annyit se keresnek mint ti!

Szégyelljétek magatokat!
77. Krapulax |Válasz erre: 73. dvtk-3534
2018-05-10 12:56:11 Piros öves, Őstag
Én örülök neki, hogy végre van egy edzőnk, aki tekintetbe véve a valószínűleg több milliós havi fizetését normálisan fel tud öltözni.
76. dvtk-3534* |Válasz erre: 75. isten
2018-05-10 12:50:01 Fekete öves, Veterán
Igen, az. Látszik a kiállásán. Azt tudom, h sokan mondták h a 2011-es csapatban ő volt az ész állítólag és a legintelligensebb játékos volt a társak szerint .
Nagyon szorítok neki hogy sikerüljön bent tartani a dvtk-t. Szünetben meg hoz pár spanyolt Vela mellé.
75. isten |Válasz erre: 73. dvtk-3534
2018-05-10 12:38:48 Barna öves, Fanatikus tag
Mert egy úriember. Éppen ezért nem fogják szarba se nézni ezek a Busai féle senkik. Fernandohoz képest Bódog egy vadállat.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...