Győzelem az NB II-ben a Szerencs ellen

Szerző: objektív | 2019-10-07 10:51:00

Az Egyetemváros E/4-es tornatermében első ízben mutatkozott be „hazai” pályán a DVTK SE II. csapata. Az előző idényben az előttünk egy ponttal a 2. helyet megszerző Szerencs gárdája ellen volt javítani való, hiszen tavaly nem sikerült nyerni ellenük. Az összeállításban mindkét csapatnál volt változás, nálunk a térműtéten áteső Tóth Zsolt helyett Doros Szilárdnak kellett a húzó ember szerepét átvenni, amit ma sikerrel oldott meg!Az Egyetemváros E/4-es tornatermében első ízben mutatkozott be „hazai” pályán a DVTK SE II. csapata. Az előző idényben az előttünk egy ponttal a 2. helyet megszerző Szerencs gárdája ellen volt javítani való, hiszen tavaly nem sikerült nyerni ellenük. Az összeállításban mindkét csapatnál volt változás, nálunk a térműtéten áteső Tóth Zsolt helyett Doros Szilárdnak kellett a húzó ember szerepét átvenni, amit ma sikerrel oldott meg!

A párosoknál senki sem tudott előnybe kerülni, mivel a Rózsahegyi-Gadóczi páros győzelme mellett nem sikerült a Doros-Boros párnak felülmúlni a Li Hongyang- Korály egységet. (1:1) Az első körben sem dőlt el semmi, mivel Doros és Boros biztos győzelme mellett Rózsahegyi Li ellen, míg Gadóczi a tehetséges fiatal Köllő Ábel ellen szoros mérkőzésen vesztett. (3:3)

A második körben sikerült átvenni a vezetést Doros, Boros és Rózsahegyi győzelmeinek köszönhetően (akinek ellenfele Korály Tibor, a Rendőr Európa Bajnokság csapatversenyében bronzérmes gárda tagja volt) (6:4 ide)

A harmadik felvonás rosszul kezdődött. mivel Doros végletekig kiélezett meccsen nem bírt a rendkívül jól játszó Köllő Ábel ellen és Boros is nagy meccsen maradt alul Li Hongyang ellen. Gadóczi szintén döntő szettben vesztett Korály ellen így Rózsahegyi győzelme tartotta a reményt az utolsó körre! (7:7)

A nap mérkőzésén Doros Szilárd hatalmas hangulatú mérkőzésen 3:1 arányban megverte az eddig veretlen Li Hongyangot és Boros is magabiztosan nyert Korály ellen, így már a döntetlen megvolt. A 3 ponthoz szükséges győzelmet a ma rendkívül megbízhatóan játszó Rózsahegyi húzta be, amit Gadóczi biztosított a Köllő András elleni sikerével.

DVTK II. – Szerencs VSE 11:7 Gy.: Doros Szilárd (3), Boros Zoltán (3), Rózsahegyi Péter (3) Gadóczi Gábor (1) és a Gadóczi-Rózsahegyi páros

Barták László csapatvezető értékelése:

Rendkívül izgalmas (három és fél órás végletekig kiélezett) mérkőzésen sikerült a Szerencs csapatát felülmúlni 11:7 arányban. Az ellenfélnél a tehetséges és jól menedzselt Köllő Ábel két szép győzelme is kevés volt, mivel Doros Szilárd a döntő helyzetben legyőzte Li Hongyangot és Boros megbízható, eredményes szereplése mellett Rózsahegyi is három győzelemmel járult hozzá a sikerhez. Gadóczi Gábor a nyert egy egyéni és a pároson kívül két mérkőzést is két 3:2-es vereséggel zárt, így elmondható az egységes csapatsiker.

Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...