Banner

Gheorghe Grozav a DVTK játékosa

Szerző: objektív | 2020-06-27 12:48:00

Tovább erősödik a DVTK következő bajnokságra épülő csapata, Hegedűs János után júliustól a 31-szeres román válogatott Gheorghe Grozav is a DVTK-ban folytatja pályafutását.

- Magyarországon folytatom a pályafutásom, mert a bajnokság egyre jobb, mindenki láthatja, mennyit fejlődtek a körülmények az elmúlt években - mondta el Gheorghe Grozav, a DVTK második nyári szerzeménye. - Feczkó Tamás régóta érdeklődött, hogy lenne-e kedvem Diósgyőrbe igazolni, és számomra rendkívül fontos, hogy egy kiváló vezetőedző velem akar dolgozni. A DVTK jó csapat, sok jó játékos alkotja a keretet, az egymás elleni mérkőzéseken pedig megtapasztaltam, milyen erőt ad a közönség. Rendre kemény meccseket játszottam a DVTK ellen, nem is sikerült soha betalálni ellenük, és ez most már egy ideig így is marad. Mindenekelőtt játszani szeretnék, méghozzá a csapat hasznos tagjaként. Az eredményeket pedig majd meglátjuk, bízom benne, minél előrébb végzünk. Számomra legfontosabb a csapat eredményessége, a góljaim száma csak ezt követi. Szombaton a DVTK és a Kisvárda egymás ellen játszik, minden jót kívánok egykori csapatomnak, de számomra most már a Diósgyőr az első.

- Gheorghe Grozav személyében egy kreatív, gólerős és tapasztalt labdarúgót igazoltunk - tette hozzá Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Nagyon fontos lesz, hogy nem csak gólokkal, hanem gólpasszokkal is segítheti majd a csapatot, hiszen ez a korábbi klubjaiban is jellemző volt rá. A koronavírus-járvány miatt elrendelt szünet után sajnos a gólszerzés nem volt erősségünk, ezért szakmai stáb részéről is fontos kérés volt, hogy egy támadóval erősítsük meg a keretet. Sok sikert kívánok neki Diósgyőrben!

A 31-szereres román válogatott Gheorghe Grozav az elmúlt két szezonban 37 mérkőzésen lépett pályára a magyar élvonalban, 12 szerzett találatával pedig alaposan hozzájárult a Kisvárda teljesítményéhez.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

2020-06-27 13:12:28 Fekete öves, Veterán
Isten hozott!
Ha Kiss marad mellette, akkor lesz ket tenyleges balszelsonk, es ket igencsak jo kepessegu.
Azon a kulcsposzton mar jok lennenk.
1. tomi87*
2020-06-27 12:54:31 Fekete öves, Veterán
Üdv nálunk Grozav! Sok sikert! Gólokat!!

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...