Banner

Galanisz: Jókor voltam jó helyen

Szerző: Jáborcsik András | 2019-12-14 19:10:00

Győzelemmel zárta a budapesti Hat Nemzet Tornát a magyar jégkorong-válogatott, amely az ukránok 4–2-es legyőzésével az ötödik helyet szerezte meg. A találkozó után a válogatottba hosszabb idő után visszatérő Galanisz Nikandrosz és a sok helyzetig, de gólig nem jutó Becze Tihamér értékelt az NSO Tv-nek.

Mint ismert, igencsak kísérleti kerettel vett részt a magyar csapat a hazai rendezésű tornán, így elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a játékosok szerint bekerült-e a nevük Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány noteszébe.


Ebben bízik a válogatottban a budapesti torna előtt utoljára a 2017–2018-as idényben szereplő Galanisz Nikandrosz is, aki két góllal zárta a mérkőzést.

„Nagyon remélem, hogy tudtam az edzői stábra nyomást helyezni, és ott lesz a nevem a meghívottak között a februári olimpiai selejtezős tornán. Az ukránok ellen szélsőt játszottam, nem a saját posztomon, középen. Fura volt, és kerestem a helyem, de szerintem megoldottam, amit kért tőlem a kapitány.”

A videóban Galanisz elmondja, hogy estek a gólok a lelkének, Becze pedig arról beszél, mennyire bosszantja, hogy a számos helyzetéből egyszer sem talált be.




JÉGKORONG HAT NEMZET FELKÉSZÜLÉSI TORNA, VASAS JÉGCENTRUM
AZ 5. HELYÉRT

MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 4–2 (2–1, 2–1, 0–0)
Budapest, Vasas Jégcentrum, 632 néző. Vezette: Rencz, Ikegami (japán), Nagy A., Vincze D.
MAGYARORSZÁG: Arany G.
Fejes, Garát – Szabó B., Kiss D. – Kiss R., Tóth Gergely – Imre P. (1)
GALANISZ 2, NAGY G. 1 (2), BECZE T. (2) – Nagy Krisztián 1, Kreisz, Terbócs (1) – Miskolczi, HORVÁTH B., Szigeti – Pápa, Majoross B., Madácsi (1) – Vincze P.
Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen

UKRAJNA: Hordiusin (KUCSER)
Ignatenko, Szilnickij – Bojevih, Grickih – Alekszjuk, PANGELOV-JULDASEV (1) – Petruhno, Zsovnir
Korencsuk, Ljalka, Mazur – Hricenko, Szavcsenko, Vorona – Babinec 1, BLAGOJ 1, Ruzsnikov – Kosztikv, Romasenko, Janisevszkj
Szövetségi kapitány: Szergej Viter

Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Kapura lövések: 44–32


MESTERMÉRLEG
Jarmo Tolvanen: – Pénteken gyorsabb meccset játszottunk nívósabb ellenféllel, a mostani csapatteljesítményünk nem volt ugyanolyan jó, még ha egyének ki is tűntek. Sok a tennivalónk a helyzetkihasználással, egész héten akadtak gondjaink ezzel. Viszont szerettünk volna megnézni játékosokat, hogy miként tudnak előrébb lépni és vezetni a csapatot, a fiataloknak pedig tapasztalatra van szükségük, hiszen sokan csak néhány meccsel rendelkeznek a felnőttválogatottban. Remélem, maguk a játékosok is kaptak válaszokat, hogy nekik mi a teendőjük, hogy jobbá váljanak, mert a céljaink eléréséhez egy-két szinttel magasabbra kell jutnunk.


forrás: nemzetisport.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...