Banner

Folytatódik az együttműködés a DVTK és a Kolorcity Kazincbarcika SC között

Szerző: objektív | 2020-07-24 08:30:00

Folytatódik az idén februárban megkötött kooperációs együttműködés a DVTK és a Kolorcity Kazincbarcika SC között, aminek keretében négy diósgyőri korosztályos válogatott labdarúgó (Korbély Kristóf, Orosz Donát, Szűcs Kornél és Tóth Borisz) is pályára léphet az NB II.-ben, ha az adott hétvégén nem kap szerepet, vagy csak kevés játéklehetőséghez jut az élvonalban.

A kazincbarcikai klub a nyár folyamán teljes arculatváltáson ment át, melynek következtében Kolorcity Kazincbarcika SC néven vesznek részt a következő bajnokságban. Az előző, koronavírus által félbeszakított idényt a Merkantil Bank Liga 14. helyén zárta a sárga-kék együttes. A csapatnál a nyár folyamán két edzőváltás is történt, előbb Boér Gábor váltotta Dzurják Józsefet a barcikai kispadon, majd a fiatal vezetőedzőt kinevezték az élvonalbeli Zalaegerszeg élére. Az így megüresedő pozíciót a DVTK egykori meghatározó játékosa, majd megbízott vezetőedzője, Vitelki Zoltán vette át Kazincbarcikán, aki a 2017/2018-as szezonban irányította a csapatot.

- Nem csupán egy együttműködésről van szó, amely létrejött két komoly klub között, hiszen a DVTK mint a régió legnagyobb klubja, valamint Kazincbarcika futballklubként a régió harmadik legnagyobb egyesülete között egy kooperációnak a folytatásáról van szó - kezdte Benczés Miklós, DVTK sportigazgatója. - Több megkeresésünk is volt a régióból, valamint régión kívüli kluboktól, amely együttesek jelezték, hogy szívesen lennének a DVTK társegyesülete, valamint vitték volna az akadémistáinkat. Ez nagyon megtisztelő és elismerése a nálunk zajló munkának. Azonban nem véletlenül döntöttünk továbbra is a Kazincbarcika mellett, hiszen egy jól működő kapcsolatot szeretnénk tovább ápolni. Ebben kiváló partner Koszta Péter és a Kazincbarcika egyesülete.

A kooperációs szerződés keretein belül a DVTK négy fiatal labdarúgója, Korbély Kristóf, Orosz Donát, Szűcs Kornél és Tóth Borisz szerepelhet a Vitelki Zoltán vezette Kazincbarcika soraiban a következő idényben.

- Ahogy már mondtam nem csak egy egyszerű együttműködésként tekintünk erre a kooperációra - folytatta Benczés Miklós. - Ez egy nagyszerű lehetőség is, amely mind a két klub számára pozitívumokkal bír, amelyben mind a szakvezetők, mind a játékosok megtalálhatják a lehetőséget. Ha a DVTK-t nézzük, akkor a fiataljaink az NB I.-es és az NB III.-as szereplés között egy olyan állomást találhatnak, amely segíti az egyéni fejlődésüket, ami egyértelmű érdekünk. Reméljük, hogy a következő szezonban is sok-sok játékpercet tudnak majd eltölteni fiataljaink a másodosztályban.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 > 

48. Kezdökör |Válasz erre: 47. zaphod
2020-07-26 09:48:17 Piros öves, Őstag
Csak abban tudok veled egyet érteni, hogy kaka az UP képzés. Egyszerűen szerintem a 19-20 éves srácokat értelmetlen még egy pl. III. osztály felnőtt bajnokságában ahol az átlag életkor 27-29 év is indítani, mert esélytelenek, nem elég acélosak még nincsenek készen főleg fizikálisan a felnőttek közötti megmérettetésre. (ez kétségtelenül a rendszer hibája is) Viszont az utánpótlás lényege a korosztályos bajnokságok. Ha ebből akár egy lépcső is kimarad vége az utánpótlás nevelésnek és szerintem az U21 hiányában ez áll fenn. Sőt vannak olyan vélemények is, hogy nem csak az U21 hiányzik, hanem angol mintára U23-as bajnokságot is szerveznie kellene az bmlsz-nek. De csak meg kell nézni a mi tartalék csapatunkat, talán az átlag életkoruk 20 év, hogy hogy muzsikálnak a III. oszt. felnőtt mezőnyében. Inkább hagyjuk is az eredményeiket, de ugyan ez írható le a szintén III. oszt-ban induló pufla II, vidi II vagy a honvéd mfa csapatairól is. Vagyis a 19-21 éves srácokat szerintem sokkal szerencsésebb volna a saját korosztályukkal versenyeztetni. Ez nem zárja ki, hogy a tehetségesek már feljátszhassanak akár az NBI. felnőt csapatába.
47. zaphod |Válasz erre: 42. Kezdökör
2020-07-25 17:12:02 Fekete öves, Őstag
bocs, de ez megint hülyeség.
1) az up-ból kikerülő összes fiatalból nem kell hogy profi fodbalista legyen. ami azt illeti, ilyen sehol a világon nincs. az U21-nek ezért sincs semmi értelme, mert továbbra is egymás közt játszanának azok, akik nem állnak készen a felnőtt focira. ettől nem fejlődnének.
2) 18-19 éves korban a fiataloknak képeseknek kellene lennie felnőttek között játszani. NB3, NB2, legjobbak NB1 szinten. hogy ez nem teljesül, az a rendszer hibája. akiből profi focista lesz, azok komoly helyen már felnőtt meccseket játszanak ilyen korban.

Végül, teljesen mindegy hogyan bűvészkedünk a különböző sorozatokkal, hogyha az akadémiai rendszer nem képes a minimum elvárt szintet se teljesíteni. Az akadémiákat kell rendberakni elsősorban, meg előtte a gyerekek képzését.
46. jocek
2020-07-25 08:59:54 Kék öves, Tag
Addig amíg , szülői pénztárca határozza meg a gyerek előmenetelét , nincs miről beszélni !
Remélem értitek ez mit jelent !
2020-07-25 08:11:38 Zöld öves, Tag
Nem szeretnék senkit megsérteni, de a fiatalok angol nyelvű oktatására fordít figyelmet a klub? Ennek hiányában nehéz külföldre eladni őket.
44. KáGábor* |Válasz erre: 43. tamaskpt
2020-07-25 06:36:25 Fekete öves, Veterán
Amit írsz, teljesen jogos, komoly gond. A fiatalságot egész egyszerűen nehéz bevonzani, nincs utánpótlás, egyre kevesebb a falusi műhely. Mi például hiába lettünk bajnokok, nem tudtunk megye2-be lépni, mert nincs ifink (talán pár év múlva, amikorra a mostani Bozsik-programos 12-13 éves korosztály megnő). Ez meg gyűrűzik fölfelé, hisz egyre kevesebb az olyan hely, ahonnan a nagyobb műhelyek, akadémiák mazsolázni tudnának. Persze ezt a falukban lerablásnak érzékelik, de véleményem szerint ez lenne az “elitképzés” alapja, motorja.
De fenntartom az állításom, mert ez is gond már most (teljes amatőrség visszaszorulása), és meggyőződésem, hogy amit írsz, ezt tovább erősítené. Véleményem szerint ez a kooperációs rendszer nem rossz, az MLSZ gyakorlatilag hivatalos keretet adott a fiók csapatok üzemeltetéséhez. Nem lenne rossz, ha erről lenne egy írás, hogyan működik ez például esetünkben a Barcikával.
43. tamaskpt |Válasz erre: 41. KáGábor
2020-07-24 22:42:50 Piros öves, Őstag
A falusi csapatokat éppen az fenyegeti és mészárolja, hogy nem rendelkeznek az MLSZ által előfeltételként felállított utánpótlásképzési szintekkel. Erre egy jó megoldás volna, ha a nagyobb csapatok akadémiájával partnerségi szerződést tudnának kötni a kistelepülések, az évi 1-2 ifistájuk bejátszatva a nagyobb halhoz, cserébe a felnőttcsapat fennmaradása biztosított.
Ha pedig az amatőrizmus fenyegetettsége: az NB3-ba kényszerített tartalékok, és ezzel a harmadosztály kényszeredett felprofisítása nem okozott súlyos kárt ebben?
2020-07-24 21:06:09 Piros öves, Őstag
Ahogy azt nem is olyan rég leírtam szerintem továbbra is az az egyik legnagyobb gond, hogy nincs U21-es bajnokság, így az U19 és a felnőtt között azért van egy szakadék!
Zaphod fórum társ akkor azt írta, hogy 19 év felett már felnőtt mérkőzéseket kell játszani, nem pedig egymás között, mert az csak konzerválja a lemaradást. Ez így ebben a formában igaz, de sajnos látjuk, hogy mennyi 20-21 éves játszik a mennyeiben, de még a II. osztályban sem ők a „favorit” játékosok.
Nem is tud annyi fiatalt éves szinten felvenni az I.,II. és III. osztály mint amennyién "kiöregednek" az U19-ből éves szinten. Így mi marad (még az igazán tehetségeseknek is) az U19-ből kiöregedetteknek, az NB1-be nem kellenek, nem tudják beépíteni, nincs idő kísérletezgetni, nem akarnak "profi" szerződést kínálni stb… Így elmegy a harmad vagy megye I-be és ez egyenesen arányos a süllyesztővel. Akkor nem jobb, ha egymás között, mint U21 meg vannak versenyeztetve és a jobban teljesítők még szabadon mozoghatnak az első csapat keretébe is adott esetben. Jobban focusban lehetnek, számukra is elérhetőbbnek tűnhet a "nagycsapat" keretébe bekerülni az U21-ből mint mondjuk valamelyik alacsonyabb osztályban játszó csapatból. Szerintem ez a kölcsön is adom meg nem is, itt is edz ott is edz nem igazán a jó megoldás, inkább csak olyan látszat, hogy foglalkozom és számomra fontos a fiatal, de igazából az jön le, hogy nem nagyon tudok vele mit kezdeni a felnőtt keretben.
Pont ma olvashatjuk a Feczkó interjúban is, hogy kevés az a fiatal aki egyből bevethető az elsőosztályban.
Egyébként körbe kell nézni mely országokban van U21, és ott hol tart a foci és azon belül a tehetséggondozás.
41. KáGábor* |Válasz erre: 40. tamaskpt
2020-07-24 20:45:13 Fekete öves, Veterán
Ne haragudj, de ennél nagyobb butaságot ritkán olvasni. Járulékos veszteség? Ezt tényleg komolyan gondolod???Egyrészről: Nem az alsóbb osztályoknak kellene szívni amiatt, hogy az úgynevezett akadémiák képtelenek a feladatukat ellátni.
Másrészt: Ez olyan spirált indítana el, ami végül kihatna a legalsóbb megyei osztályokra is, hisz ezzel mindenki elkezdene lejjebb csúszni. Végül gyakorlatilag megszűnne az igazi amatőr verseny, a tömegek játéka. Ami már így is torz, mert sok esetben már így is pénzt kell adni a játékosoknak megyei szinten is. Amit írsz, az oda vezetne végül, hogy sok falusi csapat szűnne meg. Már így is van egy ilyen folyamat, nem kéne tovább erősíteni...
40. tamaskpt |Válasz erre: 39. zaphod
2020-07-24 20:04:59 Piros öves, Őstag
Az NB2 igazából senkit nem érdekel ebből a szempontból, mert az ottani tősgyökeres csapatokból nem lehet válogatottképes játékosokra számítani, a telített, viszont magasabb szintű utánpótlásképzéssel bíró NB1-es élcsapatoktól pedig igen. Az utánpótlásképzés végső célja pedig a minél több és jobb magyar játékosok kinevelése. Az alsóbb osztályok ebből a szempontból járulékos veszteség.
39. zaphod |Válasz erre: 36. tamaskpt
2020-07-24 19:58:31 Fekete öves, Őstag
most kb. negyedszerre írtad le ugyanezt, aminek továbbra sincs semmi értelme. Amit te szeretnél, ahhoz szerinted az NB2 összes csapata mit szólna? Álljon a magyar NB1-2 ugyanazon csapatok első és második csapatából? nem érzed ez mennyire nevetséges? És hogy mennyire nonszensz?

Azt sem érted, hogy ez az egész miért fingreszelés? Hogy az alapvető probléma azzal van, hogy 18-19 évesen az UP-ból kikerülő fiatalok még NB3 szinten sincsenek a jobbakat leszámítva? Ezt nem a felnőtt focinak kell megoldania, hanem az UP képzésnek.

1 2 3 4 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...