Banner

Feczkó Tamás: Bravúrra készülünk

Szerző: objektív | 2020-06-06 15:28:00

A Mezőkövesd legyőzésével kezdődött el a DVTK számára a koronavírus-járvány utáni „nyolcfordulós új bajnokság”, de az igaz erőpróba most következik, hiszen jön a listavezető FTC elleni találkozó, majd hétköznap-hétvége ritmusban, gyors egymásutánban a maradék hat mérkőzés. Feczkó Tamást a dvtk.eu kérdezte.



Mindenekelőtt arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire volt jó ráhangolódás a Mezőkövesd elleni győzelem az FTC elleni meccsre? Mekkora önbizalmat adott a csapatnak, hogy az újraindulás utáni első mérkőzésen be tudták gyűjteni a három pontot?

- Ahogy már korábban említettem, ezzel a nyolc meccsel egy új bajnokság indult, hiszen teljesen más fizikai és szellemi állapotban vannak a játékosok, mint a leállás előtt - kezdte Feczkó Tamás. - Minden bajnoki rajt nagyon-nagyon fontos, és hatalmas lökést adhat, főleg egy tabellán előttünk álló csapat legyőzése, és az ahogy legyőztük őket. Bár ősszel Mezőkövesden is nyerni tudtunk, akkor a labdabirtoklás százalékosan 70-30 volt, és ha őszinte akarok lenni, akkor nekik állt az a mérkőzés. A legutóbbi találkozón azonban már mi voltunk jobbak, helyzete sem nagyon akadt a vendégcsapatnak. Ha eredményesek szeretnénk lenni, akkor ugyanez a csapategység szükséges az FTC ellen is, de ahhoz, hogy pontot raboljunk, mindenkinek 110 százalékot kell nyújtania. Az is tény azonban, hogy nem lehetünk lélektanilag ugyanolyan állapotban, mint márciusban, akkor 11-12 hetet dolgoztunk folyamatosan, most viszont még csak az 5. hétnél járunk. A befektetett és az elvégzett munka között jelentős a különbség a mostani és a koronavírus-járvány előtti időszakban.


Talán eljutottunk oda, hogy ma már nyugodtan ki lehet mondani, hogy a forduló rangadója az FTC - DVTK mérkőzés. Az elmúlt években tudjuk, hogy ez nem mindig volt így, ezért külön is örülök, hogy erre a szintre eljutott a csapat. A Ferencváros klasszisokkal jobb bárkitől a mezőnyben, akár a második sorával is bajnokságot tudna nyerni, de mi egy feltörekvő csapat vagyunk, és itt a remek alkalom, hogy bebizonyítsuk, bárki ellen képesek vagyunk meglepetésre. Bravúrnak számít, ha valaki a Groupama Arénából ponttal, vagy pontokkal jön el, hiszen 50 mérkőzés óta nem kapott ki otthon az FTC. Mi most egy ilyen bravúrra készülünk.



Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás, fotó: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 > 

2020-06-07 14:23:51 Fekete öves, Veterán
Vitya > Putnok
Allitolag
45. zaphod
2020-06-07 13:27:39 Fekete öves, Őstag
Nem szeretem az ilyen nyilatkozatokat, ilyenek után szoktunk jól kikapni.
44. tomi87*
2020-06-07 11:22:06 Fekete öves, Veterán
Az owngoalnigeria.com értesülései szerint a Feyenoord felvette a kapcsolatot az Újpesttel Obinna Nwobodo klubváltása kapcsán.
43. tomi87*
2020-06-07 11:14:46 Fekete öves, Veterán
DVSC: Kondás Elemér a csapat új vezetőedzője – hivatalos
42. grosser
2020-06-07 00:44:12 Piros öves, Veterán
A ma esti meccs margójára.....:)
41. vebgy* |Válasz erre: 31. 2017.
2020-06-07 00:36:58 Fekete öves, Veterán
Mi viszont tisztán láttuk, melyik meccstől kezdődően álltak le a játékosaink...(a falu elleni kupavisszavágó..) ha nem őt buktatták, akkor is minket , szurkolókat köptek onnantól szembe.
40. grosser
2020-06-06 23:25:55 Piros öves, Veterán
Kassai f.sz szerencsére visszavonult. :)
39. grosser |Válasz erre: 38. tomi87
2020-06-06 23:24:11 Piros öves, Veterán
Jó bíró a sok rossz közül, szerintem le fogja hozni hiba nélkül.
38. tomi87*
2020-06-06 20:56:42 Fekete öves, Veterán
Az FTC - DVTK találkozó játékvezetője Karakó Ferenc lesz.
2020-06-06 20:53:06 Fekete öves, Veterán
A Vidi meccs után sajnálom, hogy - az esetleges, eléggé valószínű Fradi elleni győzelmünk után - nem közeledünk hozzájuk a fordulóban, ugyanakkor annyira nem bánom, hogy nem közeledett a Kisvárda. Egy gólt azért rúghattak volna, hogy 23 pontot kapjak a tipper.io-n, ez van.

1 2 3 4 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...