Banner

Feczkó Tamás: Elég nehéz így felvenni a bajnoki ritmust

Szerző: amigeleken.hu | 2020-09-24 09:13:00

Szombaton elmaradt a DVTK idegenbeli Magyar Kupa-mérkőzése a Balassagyarmat ellen, miután az NB III Keleti csoportjában szereplő klubnál elvégzett koronavírusteszt néhány játékosnál pozitív eredményt hozott. A halasztás elsősorban az élvonalbeli klubot érinti hátrányosan, mivel augusztus 16. óta mindössze három tétmérkőzést játszhatott, a Mezőkövesd elleni (2–1) idénynyitót követően ugyanis a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokiját az ellenfél közelgő Bajnokok Ligája-mérkőzése miatt elhalasztották. Két hét szünetet követően az MTK elleni (1–1) bajnokin léptek pályára a piros-fehérek, majd a válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzései miatt újabb két hét szünet következett. Egy hónappal az idény kezdete után Feczkó Tamás vezetőedző együttese a Bp. Honvéd ellen (2–4) még csak a harmadik és eddigi utolsó tétmérkőzését játszotta, mert szombaton a már említett Balassagyarmat elleni MK-találkozó elmaradt.


A nemzetisport.hu Feczkó Tamást kérdezte a bajnoki ritmus hiányáról:

„Hihetetlen, kéthetente játsszuk a mérkőzéseket – bosszankodott a vezetőedző. – Elég nehéz így felvenni a bajnoki ritmust. Augusztus közepén egy csütörtöki estén a tévében néztük a Ferencváros Djurgarden elleni BL-selejtezőjét, s amikor kiderült, hogy továbbjutott, már tudtuk, két nappal később nem kell Budapestre utaznunk. A szombati Magyar Kupa-mérkőzés elhalasztásáról öt perccel a busz indulása előtt értesültünk; el lehet képzelni, milyen volt a hangulat, amikor megtudtuk a hírt. Némi támpontot ad, hogy elvileg október hetedikén pótolhatjuk a balassagyarmati mérkőzést, a Ferencváros elleni bajnoki új időpontjáról azonban fogalmunk sincs. Mivel ellenfelünk az ősszel biztosan csoportmérkőzéseket vív valamelyik európai kupában, decemberig csak a válogatott meccsek miatti szünetben lehetne lejátszani a bajnokit. Csakhogy legutóbb, szeptember elején is öt játékosunk kapott meghívót hazája válogatottjába, szóval nem biztos, hogy ez lesz a megoldás.”


Az MLSZ versenybizottsága az aktuális versenynaptárban az őszi szezonra négy tartalék napot jelölt meg az elhalasztott bajnokik pótlására. Az első éppen szerdán lenne esedékes, de a Ferencváros Bajnokok Ligája-rájátszása miatt ez nem lehetséges, a következő kettő október 14. és november 18., amikor is szerte Európában Nemzetek Ligája-mérkőzéseket játszanak, s mindkét klub válogatottak sorát lenne kénytelen nélkülözni. Maradna tehát a negyedik tartalék nap, december 23. – nem éppen ideális dátum.

Közelebbi időpont miatt is izgulhat a szakmai stáb: az MLSZ fegyelmi bizottsága csütörtökön tárgyalja Gheorghe Grozav ügyét. A román légióst a Bp. Honvéd elleni bajnokin állította ki a játékvezető, ezért egymérkőzéses eltiltással büntették, csakhogy a videofelvételek alapján a támadó nem követett el szabálytalanságot ellenfelével szemben, a klub ezért tárgyalás megtartását kérvényezte.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

25. KáGábor* |Válasz erre: 24. totalrecar
2020-09-25 12:54:42 Fekete öves, Veterán
Ment a plusz. Rendben, így lesz. De csak mert ilyen szépen kérted.
24. totalrecar |Válasz erre: 20. KáGábor
2020-09-25 11:57:06 Piros öves, Őstag
Elkeseritesz, mert már kezdtem bűszke lenni rád, erre megint vissza esel!
Továbbra sem tartom méltónak hozzád, (az eddigi beirásaid alapján), hogy lenézd a szurkoló társaidat, amit viszont pozitívnak értékelek veled kapcsolatban, hogy a "hűlyeségeket mantrázó hisztiseknek" megpróbálod helyre tenni a dolgokat, a szabályok tűkrében...!

Szóval nincs azzal semmi problémám, hogy mint annyian, te is megosztod velűnk, hogy Te hogyan értelmezel egy-egy szabályt, a gondom azzal volt(és remélem ez többet nem fordul elő) hogy bántó szavakkal illesd Diósgyőri szurkoló társaidat!
Komprende?
23. sapisanyi
2020-09-25 10:26:47 Lila öves, Fanatikus tag
Grazov este példázza ,honnan kell kezdeni a magyar labdarugás megújíítását, míg szenny nyomja el az igazság csíráját addig nincs virágzás.Így akarunk mi dobogót?? Örüljünk ,hogy lyuk van a seggünkön és bent bírunk maradni!!!
22. tomi87*
2020-09-25 10:22:46 Fekete öves, Veterán
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-ii/vasas/millios-fizetesek-az-nb-ii-ben-a-bukdacsolo-vasasnal-tobbet-keresnek-harman-is-mint-dzsudzsak-sajtoinformacio
21. köves
2020-09-25 09:50:08 Lila öves, Tag
Akkor is igazam van, ha nem akarják! Galileo Galilei: "Eppur si muove"
(És mégis mozog (a Föld)) Értse mindenki, ahogy akarja!
20. KáGábor* |Válasz erre: 19. totalrecar
2020-09-25 09:04:38 Fekete öves, Veterán
A 2 kimásolt idézet egyáltalán nem üti egymást. Azt ne nekem ródd fel, hogy képtelen vagy értelmezni. A játékvezetői hibákra fel kell hívni a figyelmet, de a hülyeség mantrázása nem habitus kérdése. És nincs ebben semmi degradálás, olvasgass vissza, megállja a helyét néhány embernél a hisztérikus kifejezés. És ami a legfontosabb, hogy elsikkad a lényeg. Egy olyan eset van kiemelve, ahol nem történt tévedés, ellenben a meccset befolyásoló lesgólról alig esik szó.
Azt írod, hogy "nem gunyolódom azokon a szurkoló társaimon, akiknél végképp elszakad a cérna". Nem, te csak azon gúnyolódsz, aki megpróbálja a szabályok tükrében helyretenni a dolgokat... Mitől is érzed magad különbnek?
19. totalrecar |Válasz erre: 15. KáGábor
2020-09-25 08:12:22 Piros öves, Őstag
Örűlök hogy megváltoztattad a véleményedet, és megértve a lényeget, már nem azt vallod hogy...

"Mondjuk arra jó volt, hogy néhány szurkoló hisztériás rohamai így csillapodtak"

hanem:

"sőt kifejezetten jó. Hallassuk a hangunkat, másnak is bejött. "

elvét!

2017. dudik-attila: Tévedés még véletlenűl sem essék, teljesen jogosnak tartom köpönyeg forgató, megélhetési Mikink birálatát, csupán az ellen szóltam, hogy alattomos módon, egy vélemény nyilvánításba elrejtve, a vérmesebb Diósgyőri szurkoló társaink (nem tartozom közéjűk) jogos felháborodását "hisztériás rohamoknak" degralálja le bárki is!
Tudomásul kell venni, és elkell fogadnia szerintem mindenkinek, hogy nem vagyunk egyforma habitusúak, de egyformán Diósgyőr szurkoló vagyunk! A bicskanyitogatóan sorozatos bírói csalásokat, (amiket az utóbbi időben rendre elkövetnek ellenűnk) , vannak, akik indulatosabban fogadnak, és vannak akik visszafogotabban.Én így élem meg, és nem gunyolódom azokon a szurkoló társaimon, akiknél végképp elszakad a cérna!
18. szaky |Válasz erre: 17. dudik-attila
2020-09-25 07:57:15 Barna öves, Fanatikus tag
Nos ha mindenki így állna az élethez ( széllel szemben) kb a középkorban tartanánk.
Legalább valami elindult, most még a bmlsz leszarja a fejünket, de kezdésnek jó, és ha más klubok is követnek előbb-utóbb lehet eredmény.
17. dudik-attila |Válasz erre: 14. totalrecar
2020-09-25 07:18:08 Piros öves, Őstag
Igen, a néma gyereknek.....
De most a hülye gyerek feláll és hőbörgött, aszonták neki, ülj le fiam, egyes. Esetleg megsimogatták a buksiját. Ennyit értünk el vele.
Ne érts félre, ez nem neked szól. Csak hát széllel szemben...
16. 2017. |Válasz erre: 15. KáGábor
2020-09-24 21:31:59 Piros öves, Fanatikus tag
Így van, veled értek egyet! Ezt én se értettem miért ezt a tök fölösleges piros lapot emeltük ki, semmi nem múlott rajta. Plusz teljesen jogos a piros, ha az hátulról így lábat talál sérülés garantált. Jogos piros. Mi a francért nem az egyértelmű les miatt akadunk ki, ami eldöntötte a meccset? Miért nem azt hogy a buzi mutogat ki a szurkolóknak, nézzék vissza kapjon sárgát. Nyilván a piros lapot azért fellebeztük meg mert csak azt lehet, de legalább írta volna bele ebbe a nyilatkozatba ez a szerencsétlen Mikink hogy soha a büdös életbe nem akarjuk hogy ő vezessen nekünk mert mindig a kárunkra téved és itt felsorolni szepen az elmúlt 10 év ámokfutását a bírónak. Na ennek lett volna valami értelme, kicsit kinyílik valaki vagy valakik szeme végre.

De nem, így a bizottság összeült, látják a videón hogy jé egy pirosas eset nézzük meg. Megnézik, életveszélyes becsúszás hátulról, marad a piros. Pont. Ennyit ért el ez a gyökér szerencsétlen Miki. Hülye az egészhez szerintem nincs miről beszélni

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...