Banner

Úton a halhatatlanság felé - Emléktorna beszámoló

Szerző: Jáborcsik András | 2017-03-20 20:48:00

Egy csodálatos hétvége van mögöttünk. Több hetes kitartó szervezőmunka után végre eljött a várva-várt szombati nap, amikor a II. Bánka-Rakaczki Emléktornán vendégül láthattunk tizenegy NB-I-es futballklub, valamint a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub szurkolói csapatát. Egyedüli hiányzó a gyirmóti klub szurkolói csapata volt, az ő helyükre ugrottak be szolnoki barátaink, akik méltán kaptak hatalmas tapsot az ünnepélyes megnyitón. Valamennyi csapat azzal a céllal érkezett Miskolcra, hogy közösen emlékezzünk felejthetetlen kapusunkra, Rakaczki Bencére és az újpestiek szintén nagyon fiatalon elhunyt labdarúgójára, Bánka Kristófra.

Nehéz szavakba önteni, mekkora öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy a szurkolói csapatok azonnal felismerték az Emléknapon való részvétel fontosságát és eljöttek Miskolcra, hogy közösen ápoljuk a két fiatal emlékét. Közös célunk, hogy erősítsük a szurkolói barátságot, mutassuk meg a labdarúgó társadalomnak, hogy a nemes cél érdekében mindannyian képesek vagyunk összefogni és klubszínektől függetlenül tisztelni tudjuk egymást. Meggyőződésünk, hogy Bence és Kristóf szombaton elindult a halhatatlanság felé vezető úton, hiszen a torna zárásakor a csapatok kifejezték azon szándékukat, hogy jövőben évente egy alkalommal újra találkozunk és közösen ápoljuk a két fiatalember emlékét.

Az Emléktorna küzdelmei végig nagyon sportszerű keretek között, nagyon jó hangulatban zajlottak. A tizenkét csapatot előzetesen három darab négyes csoportba sorsoltuk, ahonnan az első két helyezett jutott tovább az elődöntőbe. Nagy örömünkre, a DVTK szurkolói csapata - melyet az amigeleken.hu fotósa, Max állított össze - magabiztosan vette az akadályt a csoportmérkőzések során. Az A-csoportból a DVTK és a Mezőkövesd, a B-csoportból a Ferencváros és a Haladás, a C-csoportból pedig az Újpest és a Videoton csapatai jutottak tovább.


A csoportküzdelmeket követően került sor az ünnepélyes megnyitóra. Az Emléktorna fővédnöke Dr. Kriza Ákos polgármester úr volt, aki megnyitó beszédében a két fiatalon elhunyt kiváló labdarúgó emlékének ápolásán túlmenően egymás tiszteletének és a szurkolói közösségek egymásra találásának fontosságát emelte ki.

Részt vett a rendezvényen Dr. Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője is, aki szintén az összefogás erejének fontosságát hangsúlyozta ki. Kiemelte, hogy az Emléktorna igazán méltó emléket állít a két sportoló emléke előtt, amelyen a cselek, a gólok és a védések mind-mind a két fiatalra fogják emlékeztetni a játékosokat. A szóvivő nem érkezett üres kézzel, ugyanis az MLSZ ajánlotta fel a torna különdíjasainak ajándékait.


A megnyitót követően a délutáni betétprogram részeként először a DVTK és UTE öregfiúk csapatai léptek pályára. Igazi sztárparádét láthattunk a pályán, olyan játékosok léptek pályára, akiknek több ezer élvonalbeli meccs és több száz NB-I-es gól fűződik a nevéhez. A lila-fehéreknél öltött mezt többek között az Újpest örökös bajnoka, a kilencszeres bajnok Zámbó Sándor, a hétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes Juhász Péter, és a szintén kilencszeres bajnok Tóth András is. Csak hármójuk neve mellett 1015 élvonalbeli meccs és 113 gól áll. A csapatot erősítette többek között Bánka Gyula, Kristóf édesapja, valamint az egykori diósgyőri játékos, Csillag Krisztián is.


Nagy megtiszteltetésünkre a DVTK egykori kedvencei közül is nagyon sokan elfogadták a meghívásunkat. A pályán, illetve a lelátón üdvözölhettük Szabó Géza mesteredzőt, a csapatot bajnoki bronzéremre és kétszeres kupagyőzelemre vezető edzőnket, a játékosok közül Kovács Istvánt, Vass Lászlót, Sikora Ferencet, Oláh Ferencet, Veréb Györgyöt, Tatár Györgyöt, Teodoru Boriszt, Szabó Lászlót, Szalai Istvánt, Kiss Istvánt, Molnár Istvánt, Farkas Jánost, Bém Gábort, Szakos Csabát és Kiss Józsefet. A csapatot erősítette még Kriston István és Ifj. Vass László is.


Az Öregfiúk csapatában edzője, Vitelki Zoltán engedélyével pályára lépett Lakatos Laci is, aki az I. Emléktorna támogatottja volt. Tavaly rosszindulatú daganatot találtak az orvosok Laci bal felkarjában, de élni akarásának és kitartásának köszönhetően decemberben újra kezdhette az erőnléti edzéseket és ma már újra együtt készül csapatával.


A bal oldali képen Lakatos Laci lő kapura az egykori újpesti csatárlegenda, Fekete László fia kíséretében, a jobb oldali képen pedig a 73 éves Zámbó Sándor a diósgyőriek gyűrűjében


Az Öregfiúk meccse után a két klub U13-as csapatai mérkőztek meg, immár másodszor azon a napon. Délben ugyanis a két csapat játszott egy nagypályás meccset is a DVTK edzőközpontban, melyen 3-3 arányú döntetlen született. A teremben nyoma sem látszódott a nem sokkal azelőtt véget ért meccs okozta fáradtságnak, a gyerekek nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe és vívtak szoros csatát egymással. A Joma felajánlásának köszönhetően a két csapat legjobbja - akiket edzőik választottak ki - vásárlási utalványban részesült.

A délutáni betétprogram zárásaként a Jegesmedve All Star gárdája nézett farkasszemet a Deák-Bárdos Misi vezette diósgyőri birkózók együttesével.


Az elődöntőben az UTE-Mezőkövesd, a Ferencváros-Videoton és a DVTK-Haladás mérkőzések következtek, amelynek győztesei bejutottak a körmérkőzéses döntőbe. Az Emléktornát végül a házigazda DVTK szurkolói csapata nyerte meg az UTE csapata előtt, harmadik helyen pedig a Videoton drukkerek végeztek.

A győztes csapat tagjai:

Álló sor: Dudik Attila, Emődi Zoltán, Varga András, Rakaczki Tamás, Konczvald Roland, Kiss Péter és Homovics Krisztián. Guggolnak: Bodnár Kristóf, Tamás József, Tóth Tibor, Hável Zsolt és Egyed Attila


A torna legjobb játékosa a ferencvárosi Vékony Krisztián lett, a gólkirályi címet az újpesti Domoszlai László és Rakaczki Bence bátyja, Tamás (DVTK) szerezte meg, míg a legjobb kapusnak járó különdíjat a fehérvári Zsidó Norbert érdemelte ki. A díjakat Rakaczki János, Bence édesapja, valamint Lakatos László adta át.

Köszönettel tartozunk a diósgyőri klubvezetésnek a felajánlott dedikált mezekért, melyek elárverezéséből befolyt összeg szintén az Emléktorna bevételét gyarapította.

A rendezvényt övező összefogást tanúsítja, hogy minden segítőnk térítésmentesen közreműködött. Köszönjük Egri Istvánnak, a Miskolci Városi Szabadidőközpont igazgatójának, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a Generali Arénát, ahol igazán méltó körülmények között fogadhattuk vendégeinket, de jár a köszönet kollégáinak, Diczházi Mónikának és Fodor Tamásnak is. Nagy köszönettel tartozunk Dr. Farkas Tamásnak és Ökrös Ferencnek az egészségügyi biztosításért, Germán Sándornak a rendezvény biztosításáért, de ugyanilyen hálával tartozunk Geró Gábor, Orosz Zoltán és Galamb József sporttársaknak a mérkőzéseken való bíráskodásért.

Maximális tisztelet Kristin László barátunknak is, az Emléktorna szpíkerének, akinek hangja a válogatott mérkőzésekről lehetett ismerős és akinek köszönhetően tartani tudtuk a rendkívül feszes programot. Laci már pénteken este megérkezett Miskolcra, hogy minél alaposabban megismerje a Generali Aréna technikai eszközeit. Szállásáról Poroszkai Csaba, az Öreg Miskolcz Hotel tulajdonosa gondoskodott.

De semmire sem mentünk volna a Fórumfoci Team önkéntesei nélkül, akik reggeltől késő estig segítettek minket, hogy a résztvevők a lehető legjobban érezzék magukat. Kijár a köszönet Dudikéknak, Andinak és Attilának, Krizsó Szabinak, LaciTominak, Takács Gabinak és Nagy Attilának (Atyesz) is. Köszönjük mindenkinek a segítséget!


Az Emléktornát végig élőben közvetítette a Semleges térfél szurkolói közösség stábja, a ferencvárosi Kolárik József, az angyalföldi Juhász Kristóf és a Gólterápia rádióműsor vezetője, Bíró Dávid. A közösség - melynek tagja az amigeleken.hu főszerkesztője, Emődi Zoltán is - minden bajnoki fordulót követően, vasárnap este 7 órakor kibeszéli egymás között a forduló eseményeit illetve a heti aktualitásokat. Hallgassátok Ti is a Semleges térfelet!


Mindenképpen említést kell tenni az Emléktorna támogatóiról is. A Miskolci Turisztikai Kft. 2 db családi belépőt ajánlott fel a Miskolctapolca Barlangfürdőbe, melyeket a bejáratnál elhelyezett urnába adományaikat elhelyező vendégeink között sorsoltunk ki. A szerencse ezúttal Váradi Dávid és Orosz Attila szurkolótársainknak kedvezett. A Pannon Kávé Kft. a résztvevő csapatok és a meghívott vendégek frissítő italairól és a győztesek jutalmáról gondoskodott, a Joma meccslabdákat és vásárlási utalványokat ajánlott fel. A MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. segítségének köszönhetően a játékosok frissítő itala a messze földön híres tapolcai karsztvíz volt, ami méltán váltott ki nagy elismerést a vendégek között. Soltész Zoltánnak, az abaújszántói kapustábor atyjának és Vincze Józsefnek hála, a remek marhapörkölt után finomabbnál finomabb borokat fogyaszthattak a két öregfiúk csapat tagjai. Előbbi a remek borokról, utóbbi pedig a finom ételről gondoskodott.


Hatalmas elismeréssel tartozunk a Market Zrt. vezérigazgatójának, Scheer Sándor úrnak, a Mento Környezetkultúra Kft. ügyvezetőjének, Hercsik István úrnak és a Pannon Kávé Kft. ügyvezetőjének, Lőrincz László úrnak, amiért adományukkal ők is hozzájárultak a II. Bánka-Rakaczki Emléktorna sikeréhez. Köszönjük!


A remek hangulatú torna résztvevőinek egyöntetű véleménye volt, hogy jövőre újra találkoznak, immár a III. Bánka-Rakaczki Emléktornán.


Az eredményhiretés után a csapatok egy Ria, Ria, Hungária rigmust követően stílszerűen az "Éjjel soha nem érhet véget" eléneklésével vettek búcsút egymástól:




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

15. zorba*
2017-03-22 15:06:15 Fekete öves, Veterán
Wolfi interjú:

14. pe-pe
2017-03-21 14:25:58 Lila öves, Tag
Off: Nem rég ittam az új DVTK energia italt. Az íz a szokásos, de az új doboz dizájnja valami eszméletlen jó lett!
Egyszerűen jó ránézni erre a dobozra! :D
Itt már volt egy riport még 2013-ban az első edrinkel kapcsolatban, amin a DVTK mint márkát képviselte.
http://www.amigeleken.hu/hirek/dvtk-energiaital1
A gyártó ugyan az a doboz viszont megváltozott, előnyére.
13. toki* |Válasz erre: 8. dudik-attila
2017-03-21 13:59:38 Fekete öves, Veterán
Köszi! Ennyi éppen elég! A lényeg, hogy már focizik teljes erőbedobással!
12. KáGábor*
2017-03-21 13:59:22 Fekete öves, Veterán
Én megmondom őszintén, ugyan többször is meg volt említve itt az oldalon az esemény a szervezés időszakában, de nem gondoltam volna mégsem, hogy ekkora volumenű lesz. Kriza úr, mint fővédnök, az MLSZ képviselteti magát, illetve felajánlást tesz. Nagy dolog ez, óriási gratuláció jár a szervezőknek.

U.i.: Jövőre méltó stadion avató esemény lehetne.
11. grosser
2017-03-21 13:02:11 Piros öves, Veterán
Részemről csak ennyi a szervezők és résztvevők felé:

2017-03-21 12:44:42 Fekete öves, Veterán
Óriási gratuláció a szervezőknek, ez igazán szépen sikerült, és fontos is volt! Aminek külön örülök, hogy Lakatos Laci ott volt, és újra edz. Hajrá Laci!
9. tb
2017-03-21 12:38:36 Piros öves, Őstag
Gratulálok a szervezőknek! Nagyszerű kezdeményezés, és - ahogy olvasom - méltó kivitelezés volt.
8. dudik-attila |Válasz erre: 6. toki
2017-03-21 12:24:56 Piros öves, Őstag
Én beszéltem vele. Jól van, jól érzi magát, keményen edz. Miskolcon lakik. Nagyjából ennyit tudtam meg. Nem egy riport volt, csak egy beszélgetés :)
2017-03-21 12:09:05 Fekete öves, Veterán
Minden elismerésem a szervezésért!
Jövőre megpróbálok el is jutni rá.
6. toki*
2017-03-21 11:19:09 Fekete öves, Veterán
Ezt komoly volt megszervezni, minden elismerésem!!! Meg maga a torna lényege, ugye a megemlékezés!!!
Az már csak részemről 1 másodlagos dolog, hogy mennyi ismerős volt ott, egykori csapattársat és ellenfelet is felfedeztem a fotókon!
Harmadlagosan 1 kérdés, Lakatos Lacival valaki esetleg beszélt, mit tudni róla?

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...