Banner

UNI Győr Mély Út - Aluinvent DVTK

Szerző: amigeleken.hu | 2019-10-09 17:13:00

UNI Győr Mély Út - Aluinvent DVTK

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 3. forduló

Győr, Városi Egyetemi Csarnok, 2019.10.09. 19:45


Közvetítés: M4Sport és m4sport.hu


Játékvezetők: Kapitány Gellért, Tóth Cecília és Hervay Tibor


Cziczás László:

Mások is úgy gondolják, hogy rangadót fogunk játszani Győrben, mindkét együttes számára nagyon fontos mérkőzés lesz ez. A hazai csapatot már az előző szezonban is kifejezetten erősnek tartottuk, azonban úgy érzem, most még inkább erősödtek. A Győr az előző fordulóban vereséget szenvedett Zalaegerszegen. Nekik mindenféleképpen javítaniuk kellene, talán mondhatom, győzelmi kényszerben vannak. Ez meg is béníthatja a csapatukat, de akár szárnyakat is adhat nekik, majd kiderül a meccsen, hogy melyik forgatókönyv valósul meg. Szeretnénk az előttünk álló nehéz sorozatot győzelemmel kezdeni, felkészültünk az ellenfélből, és bízom benne, hogy a találkozó után boldogan fogunk hazautazni.


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

38. grosser
2019-10-12 18:29:53 Piros öves, Veterán
Ami Győrben történt az a lónak négy lába van mégis megbotlik tipikus esete, holnap este okosabbak leszünk a Szekszárd elleni rangadón.
Nem jobb csapat idén a Szekszárd, mint mi, sőt!
37. grosser |Válasz erre: 36. achilleus68
2019-10-12 18:22:20 Piros öves, Veterán
Ne haragudj, de most nem értek veled egyet. A magyar mag idén igenis jó!
Abban viszont egyetértek, hogy idén szintén minimum a döntő legyen az elvárás, de lehet majd az jobb is. A hazai meccseinket kivétel nélkül hozzuk, beleértve a szuper-rangadót a Sopron ellen és idegenben az alsóházi csapatok elleni "kötelezőt" hozzuk, no meg a "rangadókat" idegenben a döntő többségében is hozzuk, akkor olyan nagy baj nem lesz az alapszakasz végén, vagy elsőként vagy másodikként kezdjük majd a play-off-ot, attól függ majd, hogy Sopronban mit játszunk, illetve, hogy itthon többel nyerünk, mint Soproban kikapunk, de én most azt mondom, hogy Sopronban se fogunk kikapni!
2019-10-12 10:44:44 Piros öves, Őstag
Korábban is mondtam, hogy a magyar mag Medgyessit leszámítva gyenge. Engem egyik sem győzött meg tavaly. Sem Kányási, sem Katona, sem Szűcs, de még Dorina sem tud meghatározó lenni, ahogy Angelikának is kell pár idény. Máshol nem ilyen rossz ez az arány. Remélem ettől függetlenül döntőzünk idén is.
35. grosser
2019-10-11 22:23:22 Piros öves, Veterán
34. grosser
2019-10-11 20:33:56 Piros öves, Veterán
Come back Shatori, we are waiting for you
33. benji |Válasz erre: 32. sadab1
2019-10-11 18:23:47 Lila öves, Őstag
Goree is légiós, csak a magyar állampolgárság miatt európainak számít, nem tengerentúlinak.
32. sadab1*
2019-10-11 12:13:43 Fekete öves, Veterán
Kár ezt a bírókra egy kicsit is fogni!!! Ezt a győrt, ha nem mindig csak a 2. helyre ácsingózunk 6-8 ponttal verni kell! Egyébként ha a magyarok ilyen gyengék, akkor TAO ból miért nem igazolunk még egy légióst, mivel csak 3 van, nem? Mokango nem lehet pályán, Goree kettős áp.
Megyóra kitérve: a 3x3 tele van amatőrökkel ill. nem válogatott szintű kosarasokkal nemzetközi szinten! Persze, h könnyebb ott eredményt elérni és érvényesülni nekik! Most még!
31. burritos
2019-10-11 08:24:23 Zöld öves, Fanatikus tag
Tori WNBA bajnok! Legyünk rá büszkék, hogy egy ilyen játékos pattogtat Nálunk!
Várunk vissza!
30. benji
2019-10-11 07:39:59 Lila öves, Őstag
- mi sajnos szinte csak a 3 légiós pontjaira számíthattunk, a magyar játékosaink max. 2 pontot szereztek. Közülük többen is gyengén játszottak magukhoz képest.
- a Győr legalább 4 olyan triplát szerzett, amikor a védőnk nem állt elég közel a győri játékoshoz.
- az utolsó 2 percet hiába kezdtük 6 pont előnnyel és a Győrnek már 5 csapathibája volt, utána már nem tudtunk több fault-ot kiharcolni, hogy büntetőket dobhassunk, sem jó akciót vezetni
- szerintem a játékvezetők miatt is veszítettünk (amikor megláttam, hogy Kapitány és Tóth C. is ott lesz, már nem volt jó előérzetem), volt néhány furcsa ítéletük, amikor győri támadóhiba helyett nálunk fújtak személyit, de lehet, elfogult vagyok
- várjuk vissza Torit, aki ma hajnalban WNBA bajnok lett. :) Remélem, jövő hétvégén, a ZTE ellen már itt lesz és játszani fog (vagy már a PEAC ellen is). Talán Szidi is visszatérhet e hétvégén vagy jövő héten, de még játékba kell lendülnie.
29. Geotic
2019-10-10 22:58:39 Piros öves, Őstag
Nem szorul rá Megyó a védelmemre, de többször is lenyilatkozta: neki az Olimpia az első és egyetlen.
Ha ezt így nyilvánosan lenyilatkozta, akkor gondolom a klubvezetés és a szakmai stáb is tisztában volt azzal, hogy ő végig fogja tolni a 3x3-as idényt.
Mégsem hoztak senkit a helyére, mégpedig azért nem, mert még ebben az állapotban sem találnánk jobb magyar irányítót helyette.
Várjuk meg, hogy Tori visszajöjjön, egészen biztos, hogy ő nagy terhet fog levenni Dóri válláról.
De most ami a legjobban érdekel:
A Szekszárd meccsre lehet elővételben is jegyet venni úgy, hogy a jégkorongos bérletem miatt jogosító kedvezményt megkapjam?
Azért nagy rohanás lesz vasárnap, remelem nem lesz a hokin hosszabbítás.

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...