Banner

Szenvedélyes vagyok és nem szeretek veszíteni

Szerző: Jáborcsik András | 2017-08-14 07:35:00

Interjú Nonoval


2012-ben Európa bajnoki címet szerzett a spanyol U19-es válogatottal, 39 Primera Division meccset játszott a Betis színeiben, számos Európa Liga meccsen szerepelt, egy éve pedig a Diósgyőrt erősíti Jose Antonio Delgado Villar, azaz Nono. Amikor a megbeszélt időpontban a DVTK edzőközpontjához érkeztünk, már a bejáratnál spanyol szavakat hallottunk, kiderült, hogy pont akkor érkezett meg az Édesapja Spanyolországból. Természetesen, őt is magunkkal invitáltuk és négyesben ültünk le beszélgetni pályafutása kezdetéről, az U19-es Európa bajnoki címről, a spanyol Ligáról, Magyarországról, a magyar futballról és a további céljairól is. Az interjú során egy végtelenül szerény, ugyanakkor szenvedélyes fiatalember képe formálódott meg előttünk. A tolmácsolásban Enyedy Bogi volt a segítségemre.


Gyerekkorodban miért akartál focista lenni? Volt a családban valaki, aki szintén labdarúgó volt?

Igen, az Édesapám is focizott. Fiatal korában Cádizban játszott és azt hiszem, tőle örököltem a futball szeretetét. Miért lettem én is focista? Hát azért, hogy élvezni tudjam a stadionok hangulatát, magát a futballt. Spanyolországban szinte minden gyerek focista szeretne lenni.

A wikipédia szerint a spanyol mellett török állampolgárságod is van. Ez valóban így van?

Nem, (nevet) tévedtek, csak spanyol állampolgárságom van, ez nem igaz. (Édesapja is nevet, azt mondja, hogy ő látta a wikipédián)

Egy dél-spanyolországi kisvárosban, El Puerto de Santa Mariaban születtél. Ott kezdtél egy focizni?

Igen, gyerekkoromban a Puerto de Santa María-i iskolában kezdtem el focizni. Utána Mallorcára igazoltam, majd visszajöttem onnan, aztán jött az Atlético Madrid és végül a Betis.

Hogy kerültél 14 évesen az Atletico Madridhoz?

Nálunk, Spanyolországban a regionális kiválasztáshoz (Cádiz, Sevilla és Jaén) egy bajnokságot szerveznek a gyerekeknek, ott figyeltek fel rám, kiválasztottak, én pedig természetesen mentem.

Nehéz volt elengedni a nagyvárosba? Fordulunk a Papához…

Igen, nagyon, mivel nagy volt a távolság a két város között és Antonio nagyon fiatal volt még akkor.

Honnan jött a Nono név?

A nevemből, az Antonioból jön. Már egészen kicsi koromban is így hívtak, aztán rámragadt.

2012-ben a spanyol U19-es válogatott tagjaként Európa bajnokságot nyertél Észtországban. Hogy emlékszel vissza erre a fényes sikerre?

Egy nagyon emlékezetes, szép sorozat volt. Nagyon egyedi élményt jelent az embernek Európa bajnoknak lenni a saját hazája válogatottjával. Az észtországi döntő előtt az Elit kör mérkőzéseit Olaszországban játszottuk Olaszország, Belgium és Örményország ellen. Mindhárom meccset 2-1-re nyertük meg.



Az Olaszországban lejátszott elit csoportmeccseken az összes mérkőzésen pályára léptél, de az észtországi döntőben csak egyszer voltál a keret tagja. Miért nem kaptál több lehetőséget?

Valóban, csak a görögök elleni döntőben lehettem tagja a keretnek, de így is nagyon élveztem. Nagyon jó csapatunk volt, tele jó játékosokkal.

(Az Európa bajnok spanyol U19-es válogatott játékosai voltak többek között Juan Bernat-Bayern München, Jese-Real Madrid, Paco Alcacer-Valencia és Barcelona, Grimaldo-Benfica, Jonny Castro-Celta Vigo, Oliver Torres-Porto, Deulofeu-Everton és Milan, Suso-Milan, Deniz Suarez-Villareal és Barcelona, Juanmi-Malaga, Real Sociedad. A nevek mellett későbbi csapataik neve olvasható – a szerkesztő kiegészítése)



Mielőtt Diósgyőrbe igazoltál, kitől szereztél be információkat Magyarországról, Miskolcról, a magyar fociról?

Paco Gallardoval ebédeltem egy héttel azelőtt, hogy Magyarországra jöttem. Paco nagyon jókat mondott a klubról, és általában a magyar fociról, ezért úgy döntöttem, hogy jövök.

Hallottál Jose Luque búcsúmeccséről?

Természetesen, hallottam róla, megnéztem a róla készült videót a Youtube-on és tudom, hogy a búcsúmeccs koreográfiája szurkolói kezdeményezés volt.

Jó döntésnek tartod, hogy Magyarországon folytattad a pályafutásodat?

Igen, persze. Szükségem volt a változásra, új dolgokat szerettem volna felfedezni az életben, új városba költözni, és nem csak a futball miatt, a személyes élményeim miatt is. Az az igazság, hogy nagyon boldog vagyok, hogy itt vagyok.

Részt vettél már korábban ilyen felkészülésen (triatlon, sárkányhajózás, közös főzés, szállás faházakban), mint az idei Bódog Tamással?

Nem. Tamás valóban megváltoztatta a csapatot. Egy pozitív változás következett be az érkezésével, sokkal komolyabban vette a dolgokat és igazság szerint ez nagyon jót tett a csapatnak.

Hogy érezted magad a nomád edzőtáborban? Mennyire kovácsolta össze a csapatot az a néhány nap?

Nagyon kemény volt, sok edzés, sok futás, és keveset ettünk. De valójában segített az előrehaladásban és a fejlődésben. Szerintem határozottan jót tett a csapatnak, igyekeztünk a lehető legjobban összekovácsolódni, szóval tényleg nagyon jó volt.



Mennyire áll közel hozzád ez a letámadásos taktika, amit ebben az évben játszik a csapat?

Én jobban szeretem birtokolni a labdát, de azt csinálom, amit az edző mond, és ha ő azt látja, hogy a csapatnak ez a taktika a legjobb, akkor azt el kell fogadni és úgy kell dolgozni.

39-szer léptél pályára a Primera Divisionban a Betis csapatában. Össze tudnád foglalni, hogy mi a különbség szerinted a spanyol és a magyar bajnokság között? Miben kell erősödnie a magyar focinak, hogy közelebb kerüljön az európai élvonalhoz?

Mivel a Primera Division az egyik legjobb Liga a világon, a legjobb focisták futballoznak a csapatokban. Nagy különbségek vannak például a stadionokat, a befektetett pénzt illetően is. De szerintem Magyarországon is fejlődik a foci, stadionok épülnek, nálunk is, és a csapatunk is egyre jobb. Abban nem vagyok biztos, hogy egy nap eléri-e a spanyol szintet, de véleményem szerint fejlődik. Szerintem szükséges lenne, hogy több idegenlégiós szerepelhessen a csapatokban, nem úgy, mint a Videotonban vagy egyes csapatoknál, akik a nemzetközi kupákban szerepelnek, hogy náluk öt külföldi játszhat a csapatban, míg a többi csapatnál csak három. Szerintem jó, hogy Magyarország védi a játékosait, de ahhoz, hogy magasabb szintre emelkedhessen a színvonal, meg kellene próbálni több külföldit hozni, így versenyképesebbé tenni a ligát. Ehhez több csapatra is szükség lenne az NB1-ben, mint 12.



Milyen a kapcsolat a két sevillai focicsapat között? Rivalizálnak egymással a Sevilla és a Betis szurkolói? Netán atrocitások is előfordulnak?

Sevillában nagyon élik a focit. Spanyolországban talán ezen a környéken a leginkább és mindig van rivalizáció a szurkolók között, de végül egyszer a Betis teszi naggyá a Sevillát, máskor fordítva, de mindig megvan a rivalizáció.

Hogy kell elképzelni egy Sevilla-Betis meccset?

Döbbenetes. Játszottam a Barcelona ellen, de ha ellenfelet kellene választanom, akkor a Sevilla ellen játszanék legszívesebben, mert ez igazán különleges élmény, szóval igazság szerint ezt választanám.



A 2013/14-es Európa Liga sorozatban a legjobb 16 közé jutott a Betis. A legjobb 8 közé jutásért éppen a Sevilla ellen játszottatok. Miért nem sikerült megtartanotok az idegenben szerzett kétgólos előnyt?

Természetesen meg szerettük volna megtartani az előnyt, de a Sevilla egy európai szinten akkor is egy nagy csapat volt, tele nagyon jó játékosokkal. Eljutottunk a hosszabbításig, amit előzetesen senki sem gondolt volna, a büntetőknél meg 50-50% az esély és akkor ők nyertek.

A visszavágón a hosszabbítás utáni büntetőrúgások során kihagytad az utolsó tizenegyest. Mi futott végig benned abban a pillanatban?

Nagyon nehéz volt az a pillanat, sok minden átfutott az agyamon. El kellett vállalnom, mert több csapattársam sem akarta rúgni a büntetőt. Én elvállaltam, sajnos, nem sikerült. Van ez így, ilyen a foci.

Mennyire jelentett ez nagy fordulópontot a pályafutásodban? Közrejátszott ez abban, hogy a következő évben csak négy meccsen játszottál, majd egy év múlva Németországba kerültél kölcsönbe?

Nem mondanám, hogy összefüggésben lenne a büntetővel, hiszen nem küldtek el a csapattól, még mindig a Betis játékosa voltam. A 2013/14-es bajnokságban kiestünk a Primera Divisionból a másodosztályba, jött egy új edző, aki nem szeretett, folyton a kispadon ültem. Valamiért nem volt velem megelégedve, ezért kellett Németországba mennem kölcsönbe.

Sandhausenben miért nem kaptál játéklehetőséget, miért nem kerültél be a csapatba?

Nem igazán van rá magyarázatom, én sem értettem, hiszen kifejezetten engem hívtak. Az édesapám is ott volt velem, ő is látta, hogy edzettem, hogy készültem. A felkészülési meccseken lőttem gólt, gólpasszokat adtam, mégsem kerültem be a kezdőcsapatba.



Sevilla Európa egyik legmelegebb átlaghőmérsékletű városa. Hogy sikerült megszoknod a hideg telet itt Magyarországon? Különösen az előző tél volt nagyon kemény.

Nehéz volt, nagyon nehéz volt. Itt volt az első alkalom az életemben, amikor ilyen hideget éreztem. Az is nagyon szokatlan volt, hogy délután három órakor már sötétedett. De már felkészült vagyok, hogy ebben az évben is elviseljem (nevet).

Hogy tetszik Magyarország? Mennyire volt alkalmad megismerni az országot, illetve Miskolcot?

Nagyon tetszik az ország, Miskolc is és Budapest is. Igyekeztem megnézni a nevezetességeket, mindent felkeresni és megismerni, amire csak lehetőségem volt. Miskolcon már ismerem Lillafüredet, a Palotaszállót, a Barlangfürdőt, mindent egy kicsit, és persze a belvárost is, mivel ugye ott lakom.

Említetted, hogy szereted Budapestet is. Miért?

Igen, a környezet miatt. Mindig tele van emberekkel, nem számít, hogy tél van vagy nyár, sokféle kultúra találkozik, ott a Duna, a sok-sok látnivalók, és persze a lányok (mosolyog)

Van feleséged?

Nem, nem. Van egy barátnőm, aki kubai és Budapesten él. Egy ideje együtt vagyunk, apránként ismerkedünk egymással.



Milyen különbségeket látsz a spanyol illetve a magyar emberek mentalitásában?

Nem sokat, szerintem hasonlóak vagyunk. Jó, kedves és nyitott emberek a magyarok, szeretik a vicceket. Azért talán mi egy picivel még nyitottabbak vagyunk, de őszintén szólva sokkal rosszabbra voltam felkészülve és nagyon pozitívan csalódtam.

Volt alkalmad megismerni a magyar konyhát? Hogy ízlenek a magyar ételek?

Igen volt, finomak a magyar ételek és jó nagy adagokat adnak. A gulyásleves kifejezetten ízlett. Sosem ettem még ilyen levest, de nagyon finom volt.

Melyik italokat kedveled leginkább? Más italokat fogyasztasz a bajnokság közben illetve a szünetben?

Általában vizet iszok, a meccsek előtt, a bemelegítés előtt pedig egy energiaitalt.

Kóstoltad már a pálinkát?

Igen, Gyuri bácsi (Veréb György) hozott egyszer egy közös ebédre pálinkát, kicsit erős volt, meg kell hagyni. (Édesapja nevetve: nem fázott tőle, az biztos)

Milyen zenét hallgatsz legszívesebben? Szereted a Despacitot?

Spanyolország déli részéről származom, szóval leginkább a flamencot szeretem. De szívesen hallgatom a reggatont, a popot, szinte minden műfajt, de legjobban azért a flamencot. Szeretem a Despacitot is, pörgős szám. A metál feldolgozást nem hallottam még, csak a Justin Bieberes verziót és egy flamenco feldolgozást.



Elég forrófejű vagy a pályán, elég könnyen felkapod a vizet. Sokszor provokálnak is. Az előző bajnokságban 4 meccses büntetést is kaptál egy kiállítás miatt. Mit teszel annak érdekében, hogy ezek ne forduljanak elő újra?

Igyekszem figyelni arra, hogy ne állítsanak ki, de ez egy olyan dolog, ami a személyiségemből adódik. Én ugyanis szeretem megélni a dolgokat, nem szeretek veszíteni sem a pályán, sem az élet más dolgaiban. Szenvedélyes vagyok, időnként könnyen elveszítem a fejem, de javulok és ebben az évben nem volt ebből semmi problémám, és csak ez számít.

Akkor a mindennapi életben is ilyen vagy?

Igen, ha a futballról, a családomról, vagy a szerelemről van szó, akkor szenvedélyes vagyok, de nem vagyok agresszív. Élem az életet, szeretem megélni a dolgokat.

Milyen céljaid, milyen álmaid vannak a futballal kapcsolatban? Melyik bajnokságban, melyik csapatban játszanál szívesen még pályafutásod további részében?

Sok álmom van, játszani a Ligában, egyszer meg is nyerni azt, vagy világbajnokságon játszani. Nem tudom, jó lenne a városom, Cádiz csapatában is játszani, mert szeretnék olyanokkal és olyanoknak játszani, akik ott születtek, azon a környéken, mint én. Ez nagyon jó lenne. Aztán telik az idő és meglátjuk, de egyszer szeretném ezt elérni.



Milyen vagy az öltözőben?

Nyugodt vagyok, mindig ülök, igyekszem nem sok vizet zavarni. Általában zenét hallgatok, lelkileg készülök fel a mérkőzésre.

Van valaki a csapatban, aki igazán közel áll hozzád?

Igen, Diego. Mindig együtt vagyunk, sokat beszélünk és a pályán is jól megértjük egymást. Nagy segítség, hogy van valaki, aki spanyolul beszél, ugyanúgy, mint és mellette csapattárs is.

Sok tetoválásod van, van jelentésük, szimbólumok?

Igen, szinte mindegyiknek meg van a jelentése. A 30-as szám, ami az itteni számom, aztán ez a tengerész a szülővárosom jelképezi. De rajtam van a kutyám és a lánytestvérem neve is. Szóval, tényleg mindegyik jelent valamit.

A beszélgetés végén az Édesapjához fordulunk azzal a kérdéssel, hogy milyen gyakran jön Magyarországra és hogyan követi a fia meccseit?

Tavaly kétszer jöttem, de minden szombaton néztem az m4sport-on az online közvetítést. Ebben az évben igyekszem gyakrabban jönni, mert fontos év lesz ez neki is és a klubnak is a stadion átadása miatt is. Jól is kezdte a csapat a bajnokságot, szóval nagy esélye van a sikerekre itt a DVTK-nál.



A tolmácsolásért hatalmas köszönet Enyedy Boginak!


Fotók: Max, dvtk.eu és betisweb.com




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

56. tb |Válasz erre: 54. tabak
2017-08-15 11:43:43 Piros öves, Őstag
Normális esetben egyet is értenék veled. Egyetlen bökkenő van: Ezek a szabályozások nem minden csapatot érintenek ugyanolyan mértékben. Az a csapat fogja vállalni a kockázatot, amelyik nem kap állami vagy irányított pénzeket. Amelyik pedig kap, annak nem kell vállalnia a kockázatot.
55. kakukk1
2017-08-15 11:32:47 Citromsárga öves, Lelkes újonc
A légióskorlát egy átgondolatlan ötlet volt, nem véletlen, hogy évről évre változik, és sehogy nem jó. Annyit értek el vele, hogy feltornázták a magyar játékosok bérét legalább duplájára (oké, tudjuk, ebben másnak is volt szerepe, pl. a kiemelt csapatok játékos- és bérpolitikájának, meg az abból adódó elmebeteg versenynek).

Én úgy tudom egyébként, hogy Karan magyar, mert az édesanyja is magyar.
Az viszont, hogy egy magyar állampolgárt azért érjen hátrányos megkülönböztetés, mert más nemzetiségű (pl. Rados magyar állampolgár, de horvát nemzetiségű), egyáltalán nem a pozitív diszkrimináció kategóriája, és finoman szólva is kétséges, mennyire jogszerű, még akkor is, ha ez csak "ajánlás".
A másik pedig: az is meglehetősen inkorrekt az MLSZ-től, hogy olyan helyről kér bizonyítékként dokumentumokat, ahol köztudomásúan évtizedekig nem vezettek ilyen nemzetiségi nyilvántartásokat. Mi lehet pl. Romániából vagy az egykori Csehszlovákiából bizonyíték? Keresztlevél? És ha nagyi magyarnak vallotta magát, de nem keresztelték meg, akkor mi van?
Teljesen átgondolatlan az egész. Szerintem káros is.
54. tabak |Válasz erre: 53. tb
2017-08-15 10:22:06 Piros öves, Őstag
Támogattam korábban a légióskorlát szabályozást, mert egy vagon hulladék délszláv légiós került be az országba. De volt olyan csapat, amelyik fekete fiúkat hozott be nyakló nélkül,hátha bejön valamelyik, aztán volt is, hogy jól keresett velük. De most már azt mondom, tekintve a kialakult viszonyokat, hogy nincs értelme a korlátozásnak, ilyen magas fizetésekért már jó légiósokat is kaphatunk. Inkább a fiatalpénzt emelném meg drasztikusan. Amelyik csapat vállalja a kockázatot, hagy kapjon sok pénzt, amelyik meg nem, az ne kapjon.
53. tb |Válasz erre: 52. Bobák Kornél
2017-08-14 18:35:34 Piros öves, Őstag
Így van. Mondanák ki, hogy az a "futballmagyar", aki legalább x évet y éves kora előtt magyar csapatban (akadémián) nevelkedett, akár határon túlin. Ezzel megszűnne ez a bohóckodás, mely szerint Vinicius Pali magyar, xyz meg nem.
2017-08-14 18:23:07 Fekete öves, Veterán
Az a röhej, hogy önmagában a magyar állampolgárság sem elég, mert túl sok volt a honosítás, azzal próbáltak a klubok kibújni a légiós korlátozás eredeti szabályozása alól. Ezért szigorított az MLSZ. Ezzel szemben például egy Vinicius futballmagyar is, mert idén megkapta az állampolgárságot, és Andorrában már a válogatottban is pályára lépett. Ennek az egésznek semmi értelme. Régen még az angoloknál, olaszoknál is volt korlátozás, akkoriban a válogatottjuk nem nagyon remekelt. Aztán megszűnt a korlátozás, és érdekes módon még a focijuk is jobb lett.
51. tabak |Válasz erre: 50. dömötör megmondja
2017-08-14 16:54:52 Piros öves, Őstag
Rendben.
50. dömötör megmondja |Válasz erre: 47. tabak
2017-08-14 16:38:55 Lila öves, Tag
...hééé..kevered nagyon.. állampolgárságot nemzetiséggel...azért mert a dédnagyfater trianon után kiszakítva csehszlovák állampolgár lett , és az ő gyereke automatikusan az lett., attól ők magyarok ... de még komolyan ezen kell még mindig vitatkozni..??? magyar neve van, magyarul beszél, mondjuk dunaszerdahelyi felmenőkkel , akkor az mi lenne ha nem magyar..?? magyar nevü magyarul beszélő szlovák..??XDD nah én is befejeztem XD
49. tabak
2017-08-14 16:29:00 Piros öves, Őstag
Még valami. ;)
Szeretem a neveket elemezni különben. Éppen amiatt, hogy a Kárpát-medencében mennyi nép megfordult már az évszázadok során, de USA polgároktól is szeretem megállapítani, hogy honnan származnak a nevük alapján. A fórumon is van szláv eredetű névvel bíró fórumtársunk, név nélkül, gondolom, mégis magyarnak vallja magát, ha nemzedékekre visszamenően itt élnek. De lehet, hogy büszke a részben szláv származására, tudja honnan jöttek az ősei, és ezzel sincs semmi baj. :)
Viszont ezzel a hülye szabályozással annál inkább!!!
48. dömötör megmondja |Válasz erre: 46. tabak
2017-08-14 16:27:51 Lila öves, Tag
..sztem nem zavaros ki a magyar..ki nem, h az mlsznél nem tudják eldönteni az gáz... a legegyszerűbb lenne a magyar állampolgárság kérése.. aki kérheti.. és akkor tiszta lenne... csak van aki nem akarja ezt, van aki nem teheti (szlovákia...), és van aki kamuzik...
47. tabak |Válasz erre: 46. tabak
2017-08-14 16:20:29 Piros öves, Őstag
Szarka biztosan magyar, mert magyar sz anyanyelve és magyar a neve is. De bizonyítani? Lehet már a nagyapja is csehszlovák állampolgárként született, aztán közben lehetett magyar, de mem biztos, hogy azon a területen éltek, amit időlegesen visszacsatolt a bécsi döntés.
Na itt és most befejeztem. :)

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...