Szilas: Azt csinálhattam, amit nagyon szerettem

Szerző: objektív | 2019-02-08 10:00:00

Három évig játszott Diósgyőrben. Kétszeres Magyar Népköztársasági Kupa győztes, bajnoki bronzérmes, részese volt a DVTK nagy nemzetközi menetelésének. Gyorsasága, robbanékonysága rendkívüli volt, cseleivel gyakran kergette őrületbe az ellenfelek védőit.

Ő Szalai István, akit társai és a szurkolók is Szilasnak hívtak. Nemrég ünnepelte hatvanötödik születésnapját. Aktívan játszik a Nógrád megyei III. osztályú bajnokságban szereplő Mohora SE. csapatában, mellette utánpótlás edzőként tevékenykedik a klubnál és mindezek mellett még hódol kedvenc hobbijának, a vadászatnak is.

A nogradifutball.hu 65. születésnapja alkalmából készített vele interjút, melyben visszatekintettek a diósgyőri évekre is, amely meghatározó időszak volt Szilas pályafutásában.

A nogradifutball.hu interjújából idézünk:


Kezdjük a legelején. Hogy szolgál manapság az egészsége?

Köszönöm figyelmességüket, megleptek az érdeklődésükkel - kezdte Szalai István. Amikor eléri az ember a nyugdíjas korhatárt, általában csökken a személye iránt az érdeklődés. Köszönöm, megvagyok, úgy szoktam mondani az egészségemről, amit tudok, az nem olyan rossz, remélem, kapok még egy jó pár évet a Teremtőtől. Nyugalom, szabadidő és néha egy kis sport. Így telnek a napjaim.

Mivel telnek egyébként a mindennapjai?

A sport határozta meg az életemet, a munkámat. Az aktív labdarúgás befejezése tán, pedagógusként a test nevelését, az egészséges életmódot közvetítettem a diákjaimnak harminchat évig. Sok ügyes, tehetséges diákkal volt munkakapcsolatom. Ezen keresztül sokakkal találkoztam, találkozom ma is a pályákon. Ilyenkor örül a lelkem látva alázatukat, szorgalmukat, teljesítményüket.

65. születésnapját egy rendhagyó gesztussal ünnepelhette a Mohora-Nógrádsáp bajnokin. Milyen érzésekkel tekint vissza erre a gesztusra?

Észrevétlenül, gyorsan, de sok eseménytől dúsan teltek éveim. Egy hétvégén időtöltésként, megnéztem a mohorai csapatot egy bajnoki mérkőzésén. Több ismerőssel találkoztam, fölvetődött, játékosként jöjjek közéjük. Ott ragadtam, kb. tizenöt évvel ezelőtt. A mai napig is nagy örömömre tagja lehetek egy nagyszerű, labdarúgást szerető település közösségének. Az aktív játékot ott „vezettem le”, mostanában egy sokak által tisztelt, szeretett, a közösségért sok áldozatot hozó sportember, Gál Tibor kérésére, egy volt kollégámmal, tanítványommal, az utánpótlással foglalkozom. Így kapcsolatunk szinte mindennapos. Jóleső érzés volt már korábban a kerek, hatvanadik születésnapom megünneplése is velük együtt. A mostanit pedig, a 65.-et feledhetetlenné tették számomra. Köszönöm nekik! Köszönöm a közösség és szerető közönség figyelmességét. Meghatott, nagyon jól esett!

A budapesti veterán bajnokságban még mindig aktív a REAC színeiben. Hogy kell elképzelni ezt a küzdelemsorozatot, illetve mit érdemes tudni ezen szerepvállalásáról?

A nyugdíjas kor, a viszonylag több szabadidő, a feleségem, a család megértése a sok távollét miatt, és egy régi ismerős barát, Komjáti Pisti ötlete kapcsán heti egy alkalommal az MLSZ Veterán Bajnokságában jutok „epizód”szerepekhez A bajnokságon az ötvennegyedik évét betöltött és afölöttiek játszhatnak és teszik is tizenévesek lelkesedésével, a tapasztaltak nyugalmával, remek játékmegoldásokkal. Öröm itt lenni közöttük. Az elmúlt két évben két bajnoki címet szerzett a csapat. Meg is ünnepeltük rendesen.

Mi a titka annak, hogy még ilyen korban is aktív?

Nagyon szeretem ezt a nagyszerű játékot, a labdarúgást. Igyekeztem mindig sportszerűen élni, nem dohányoztam, mértéktartó volt az alkohollal, de nagyon szeretek jókat, finomakat enni. Szerencsés vagyok az alkatommal, nem vagyok hajlamos a hízásra. Ez az aktív labdarúgó időszakomban fokozottan így volt.

Térjünk rá a múltra. Annak idején hogyan ismerkedett meg a labdarúgással?

Kezdhetném úgy is „Hol volt, hol nem volt”. Sajnos már kevesen emlékezhetünk erre a közös kezdetre, amikor Herencsényben a többfunkciós labdarúgó pályán délutánonként összejöttünk, vagy már az iskolából hazafelé, (utunk a pálya mellett vezetett) lehajtottuk a libákat a játéktérről, letettünk 4 iskolatáskát, azok voltak a kapuk, és már rúgtuk a bőrt, önfeledten játszottunk. Játszottunk napestig. Boldog gyermekkorunk volt. A labda szeretete az évek során csak fokozódott. A középiskolában már igazoltan, a megye I. osztályú Bgy.-Volánban folytatódott a játék. Tartós barátság alakult ki több csapattársammal. A mai napig évente rendszeresen egy alkalommal hagyományosan összejövünk, egy barátságos mérkőzésre, és ápoljuk „barátságunkat”. Katonaság, BSE-NB III, SBTC, a régi nagyszerű csapat (pl. Kmetti, Répás, Básti, Kajdi) és a többiek a „tarcsival” együtt. Jó érzéssel gondolok vissza!


Elolvasom a teljes interjút a nogradifutball.hu oldalon >>>>>

Ide kattintva elolvashatod a 2013-ban az amigeleken.hu-n megjelent Szilas interjút >>>>>


forrás: nogradifutball.hu




Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Hozzászólások
1. toki
2019-02-08 11:53:25
Isten éltesse! Örülök, amikor ilyen sportos emberről hallok, és nem adja fel, küzd, dacol, és megugorja az élet által elévetett akadályokat. Példaértékű.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...