Nyitva volt a pálya

"Nyitva van a pálya - Történetek a DVTK legendás évtizedeiből" címmel négy részes beszélgetéssorozatot szervezett az amigeleken.hu a Herman Ottó Múzeummal és az Észak-Keleti Átjáró Egyesülettel közösen.

A beszélgetéssorozat életre hívásával az volt a célunk, hogy egyrészt fenntartsuk az érdeklődést a szurkolók körében a Volt egyszer egy stadion című kiállítás iránt, de az sem volt elhanyagolható szempont, hogy ápoljuk a diósgyőri legendák emlékét, közösen emlékezzünk a sikerekre.

Az első beszélgetésre múlt héten csütörtökön került sor a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épületének Szemere Szalonjában. Vendégünk a DVTK Aranycsapatának két legendája, Salamon József és Tatár György voltak. Salamon nevéhez a valaha pályára lépett diósgyőri játékosok közül a legtöbb élvonalbeli találkozó, szám szerint 375 fűződik, míg Tatár 247 alkalommal öltötte magára a piros-fehér szerelést az NB1-ben. Mindketten tagjai voltak a DVTK történtének legeredményesebben szereplő, bajnoki bronzérmet szerzett és a Magyar Népköztársasági Kupát kétszer is elhódító csapatának. Szerepeltek a korosztályos, az olimpiai és a felnőtt válogatottban is, Tatár György ráadásul négy egymást követő válogatott meccsén is gólt szerzett. Pályafutásuk végén mindketten idegenlégiósnak állhattak, Salamon a görög PAOK, míg Tatár a spanyol Castellon együttesét erősítette.

Amint az a képeken is látható, nagy örömünkre sokan jöttek el a gyönyörű Szemere Szalonba és a közönség soraiban nem csak az idősebb korosztály - akik látták játszani az Aranycsapatot - tagjait üdvözölhettük, hanem fiatalok is szép számmal képviseltették magukat.

A Herman Ottó Múzeum előzetesen azt kérte a program iránt érdeklődőktől, hogy részvételi szándékukat e-mailben vagy telefonon leadott előregisztrációban jelezzék. Erre azért volt szükség, mert a Szemere Szalonban kiállított festmények védelme érdekében kizárólag annyian lehetnek a teremben, ahány szék van elhelyezve. Sajnálatos módon, jónéhány, előregisztrációt küldő szurkolótársunk nem jött el a beszélgetésre, kizárva ezzel azokat, akik már az előregisztrációs lista beteltét követően szeretettek volna jelentkezni, de el lettek utasítva. Az a kérésünk az érdeklődők felé, hogy csak azok regisztráljanak majd a következő beszélgetéskre, akik egészen bizonyosan ott tudnak majd lenni.

Megtisztelt minket jelenlétével Bódog Tamás és Andrusch József is, akiket hatalmas tapssal köszöntött a közönség. A beszélgetés után megkértem Tamást, ossza meg velünk élményeit, benyomásait, ő pedig készséggel vállalkozott a feladatra és a következőket írta: "Örömmel fogadtam a meghívást, mindenképpen érdekes délután volt. Kiváncsi voltam a régi sztárokra, a DVTK történelmére. Szenzációs az a kapcsolat, ami a szurkolók és a valamikori kedvencek között a mai napig megvan. Jó volt hallgatni az elmesélt történeteket és a felelevenített mérkőzéseket. Az a lelkesedés, ahogy a legendák a fociról meséltek, mindenképpen jelzés értékű, ahogy ezt a játékot a mai napig a szívükön viselik és a mai napig izgalommal tölti el őket a felelevenített mérkőzések elmesélése. Jó döntés volt és örülök, hogy Andrusch Józsival elfogadtuk a meghívást és részesei voltunk ennek a hangulatos beszélgetésnek. Kíváncsian várom a folytatást, a legendák nosztalgiázását."

A végig jó hangulatú, két órás beszélgetésen végigkövethettük a két labdarúgó pályafutását gyerekkorukktól egészen a pályafutásuk befejezéséig. A vállalkozó kedvű szurkolók számára egy játékot is meghirdettünk, melynek győztese Bartha György szurkolótársunk lett, aki egy Aranycsapat dvd-vel gazdagodott.

A Miskolci TV szeptember 8-i Miskolc Ma című műsorának az eseményről készített összefoglalója 15:54-től tekinthető meg:

A beszélgetés sorozat második állomásának vendégei a hatvanas évek labdarúgói, Sikora Ferenc, Vass László, Kovács Pál és Kovács István lesznek. Ők egy kicsit az Aranycsapat árnyékában élnek, nincsenek annyira reflektorfényben, mint Salamonék, jóllehet, az ő pályafutásukhoz is számtalan emlékezetes mérkőzés fűződik. A teljes program az írás végén megtekinthető.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt október 5-én 17 órakor!

Következzenek Baranczó Benedek fotói:

A beszélgetés Nagy Attilának, a Herman Ottó Múzeum munkatársának a megnyitójával vette kezdetét.

A kivetített fotók segítségével szeretnénk egy kicsit feleleveníteni azoknak is a beszélgetés hangulatát, akik nem lehettek ott a teremben.

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de a később 375 NB1-es meccset játszó, olimpiai és A-válogatottságig jutó Salamon József nem felelt meg az első toborzón. Csak később, Turzik Mihály intézőnek köszönhetően lehetett a DVTK úttörő csapatának a tagja, aki egy iskolák közötti meccsen felfigyelt az ifjú Salamonra.

Tatár Gyuri elmesélte, hogy ő atlétaként kezdte, innen nyergelt át a labdarúgásra. A futók között eltöltött éveknek köszönhetően is volt olyan gyors és erős testalkatú. Mindketten sokszoros tagjai voltak a korosztályos válogatottnak. (A jobb oldali képen Salamon a kép jobb oldalán látható).

Salamon mindössze 17 és fél évesen mutatkozott be a DVTK-ban, amikor Preiner Kálmán a sérüléssel bajlódó Szigeti Oszkár helyére bedobta a mélyvízbe az MTK elleni meccsen.

Tatár Gyuri élvonalbeli bemutatkozása is igazán emlékezetesre sikeredetett, hiszen egy hazai pályán lejátszott Fradi elleni meccsen lépett pályára első alkalommal csereként. Nem kisebb feladatot osztott rá edzője, mint hogy a magyar labdarúgás akkori legnagyobb alakját, Albert Flóriánt őrizze. Gyuri hangos nevetés közepette mesélte el, hogy a debütáló meccsén egy ütközés után ráesett a Császárra, aki eléggé keresetlen szavakkal illette őt ezért.

A jobb oldali csapatképen meglehetősen érdekes frizurákat láthatunk, ezzel kapcsolatban Józsi elmondta, hogy minden korszaknak megvannak a sajátos viseletei. Ma a tetoválás és a kopasz fej a divat, akkoriban pedig a hosszú haj és a széles barkó volt a menő.

Salamonnak is többször kijutott a feladat, hogy a Császárt őrizze. Ezek egyike, a Népstadionban, 1968. április 21-én 35.000 néző előtt lejátszott FTC-DVTK mérkőzés után a Labdarúgás című hetilap külön írásban méltatta a mindössze 19 és fél éves Salamon teljesítményét. Józsi a beszélgetés során elmesélte, hogy elegendő volt mindössze egyszer magára hagynia Albertet és ő el is döntötte a meccset a Fradi javára.

1979-ben Salamon Józsefet az Év labdarúgójának választották. Józsi szerényen megjegyezte, hogy ehhez a sportújságírókkal való jó kapcsolat is szükségeltetett, mi azonban tudjuk, hogy ehhez mennyi rengeteg munkára és kitartásra volt szüksége.

Salamon tagja volt az 1978-79-es és az 1979-80-as bajnokság csapatának is, melyet az újságírók osztályzatai alapján állítottak össze. A játék, amelyet meghirdettünk az Aranycsapat dvd-ért, abból állt, hogy a 79-80-as csapatból kellett felismerni legalább öt játékost. Bartha György szurkolótársunk vállalkozott a feladatra és majdnem tökéletesen felsorolta a játékosok neveit.

Tatár Gyurit arról kérdeztük, minek volt köszönhető az átlagot messze felülmúló fejelő képessége, amivel az őrületbe kergette az ellenfelek védelmét egy-egy szöglet vagy az ellenfél kapujának közelében megítélt szabadrúgás során. Gyuri elmesélte, hogy e mögött is rengeteg munka és gyakorlás volt, hiszen játékostársaival az edzések után rendszeresen kint maradtak még gyakorolni, és előfordult, hogy több százszor is kapura fejelt egy-egy ilyen gyakorlás során.

Tatár György hivatalosan 11 alkalommal öltötte magára az A-válogatott mezt. Gyuri elmesélte, hogy ez a szám valójában 16, mert egy dél-amerikai válogatott túrára végül anyagi okok miatt Budapest válogatottként utaztak ki. Ezen a túrán többek között maradona ellen is pályára lépett.

Gyuri 11 válogatott meccsén 5 alkalommal volt eredményes. Érdekesség, hogy ezek közül négyet négy egymást követő találkozókon jegyzett.

Salamon első válogatott meccse kapcsán elmesélte, hogy 1979. szeptember 12-én Nyíregyházán lépett először pályára a felnőtt válogatottban. Ezen a találkozón búcsúztatták a válogatottságtól Bene Ferencet és hatalmas megtiszteltetés volt a számára, hogy a korszak egyik nagy alakjától vehette át a csapatkapitányi karszalagot. Ezen a találkozón egyébként nem kevesebb, mint öt diósgyőri szerepelt a válogatott kezdőcsapatában! A képen balról harmadik Salamon, mellette Kutasi, majd Tatár, illetve jobbról az ötödik Szántó, jobbra mellette pedig Borostyán. Hihetetlen!

Ezen a találkozón Tatár Gyuri tizenegyesből gólt is szerzett. Adta magát a kérdés a beszélgetés során, hogy miért nem a válogatottól búcsúzó Bene Feri rúgta a büntetőt. Gyuri elmesélte, hogy a meccs előtt megbeszélték egymás között a csapattal, hogy ha büntető lesz, akkor annak Bene lesz a végrehajtója. Amikor azonban a játékvezető megítélte a tizenegyest, látta Bene Ferin, hogy kicsit elfehéredett, elbizonytalanodott, hogy mi lesz, ha kihagyja, ezért inkább átengedte a lehetőséget Tatárnak, aki magabiztosan értékesítette is a büntetőt.

Gyurinak volt egy nagyon emlékezetes válogatott meccse, amelyet 1979.május 19-én Tbilisziben játszottak a Szovjetúnió ellen 80.000 néző előtt. Elmesélte, hogy amikor kimentek a pályára, olyan hangos moraj hallatszott a lelátóról, ami félelmetes volt, amilyet még sohasem hallott előtte, jóllehet játszott már 30-35.000 néző előtt. Kovács Ferenc szövetségi kapitány észrevette rajta a megilletődöttséget, félrehívta és azt mondta neki, hogy ne nézzen fel a lelátóra és csak gondolja azt, hogy Diósgyőrben játszanak telt ház előtt és nem lesz semmi baj. Olyannyira nem lett baj, hogy Tatár a 34. percben fejessel be is vette a szovjetek hálóját.

Közösen megtekintettünk négy olyan válogatott mérkőzés összefoglalóját, melyen Tatár gólt szerzett. Kiemelkedett ezek közül az NDK elleni, 3-0-ra megnyert találkozó, amelyen Gyuri egy remekbe szabott fejesgóllal állította be a végeredményt.

Természetesen beszélgettünk az olimpiai válogatott mérkőzésekről is, a csodálatos menetelésről, amit a románok és a lengyelek ellen mutatott be a csapat, na meg persze a csodálatos diósgyőri közönségről, amely győzelembe kergette az egyik meccsen 9 (!) diósgyőrivel felálló olimpiai válogatottat.

A szomorú emlékű prágai meccsel kapcsolatban - amelyen 3-2-re kikapott a válogatott és ezzel nem jutott ki az olimpiára - Salamon Józsi elmesélte, hogy a vereségben az is jócskán közrejátszott, hogy Lakat Károly szövetségi kapitány munkájába, a csapat összeállításába akkor már mások is, többek között Mészöly Kálmán is beleszóltak. Ezért nem Veréb Gyuri őrizte a kapunkat az utolsó találkozón. Lakat Károly úgy fogalmazott neki később, hogy "odaadtam nekik a fél karomat, de az egész kezem kellett nekik".

A beszélgetés során nem feledkezhettünk meg a két Magyar Népköztársasági Kupa diadalról sem. A két legenda felelevenítette, hogy az 1977-es hatvani döntő után nem kerülhetett sor a kupa átadására, mert az MLSZ-nél annyira biztosak voltak benne, hogy a Vasas nyeri a kupát, hogy el sem hozták azt Hatvanba. Az átadásra végül a Vasgyárban található LKM Vendégházban került sor, ennek lépcsőjén sorakozott fel a csapat a fénykép elkészítéséhez.

Az Aranycsapat számos emlékezetes nemzetközi kupameccset is játszott, mind a Kupagyőztesek Európa Kupájában, mind az UEFA kupában. Ezek közül a legemlékezetesebbekről beszélgettünk. Tatár Gyuri elmesélte, hogy a Besiktas a kinti 2-0 arányú győzelem után szinte csak egy kirándulásra érkezett Diósgyőrbe, aztán nagyon hamar szembesülniük kellett vele, hogy a DVTK nem adja olcsón a bőrét és 5-0-val küldte haza a törököket. Jót nevettünk azon, amikor elmondta, hogy amikor már pályafutása befejezését követően üzleti úton Isztambulban járt, az egyik üzletben egy DVTK csapatképet fedezett fel a falon, alatta török felirattal. Megkérdezte a kísérőjét, mi van a kép alá írva. A felirat így szólt: "Ez a csapat szégyenítette meg a Besiktast".

Egy másik igazán emlékezetes diadal a Dundee United elleni kettős győzelem volt. Gyuri szerint a skótok ki sem tudták, vagy ki sem akarták tudni kiejteni a Diósgyőr nevét és teljesen biztosak voltak a továbbjutásban. A meccs előtti éjszakát egy olyan szállodában töltötték, ahol este esküvőt rendeztek. Talán ezzel is próbálták őket megzavarni a skótok a pihenésben. A közönség jót derült, amikor elmesélték a fiúk, hogy a csapat gyúrója, Lujó lement a násznéphez, mert szeretett volna meggyőződni arról, hogy a skót férfiak hordanak-e alsónadrágot a szoknyájuk alatt.

Pályafutása végén mindkét játékos idegenlégiósnak szerződött. Salamon Józsi elmondása szerint először úgy volt, hogy Belgiumba szerződik a Standard Liege csapatához. A belgák edzője, az osztrák Ernst Happel két alkalommal is eljött Diósgyőrbe, hogy megnézze a játékát. Meg is volt elégedve a látottakkal, de végül mégsem jött össze a szerződés, mert Happel egy fiatalabb középhátvéd mellett döntött. Végül PAOK Szalonikinél kötött ki, melynek edzője a magyar Aranycsapat egykori játékosa, Lóránt Gyula volt, aki egykoron játszott Salamon édesapja ellen.

Kettejük közül Salamon volt a szerencsésebb, olyan szempontból, hogy Lóránt révén az edzéseken magyarul hangzottak el az utasítások, amiket tolmács fordított a görög játékosoknak, illetve egy magyarországi ismerőse, Jotis Kermanidisz sokat segített neki a beilleszkedésben. Józsi hosszasan mesélt Lóránt Gyula kőkemény edzéseiről, amelyek még Szabó Géza edzéseinél is keményebbek voltak, arról, hogy 32 éves kora ellenére mennyi újat tanult edzőjétől, de mesélt a görög szurkolókról is.

Józsi elmesélte, hogy az első évben nagyon jól haladt a saját és a csapat szekere is. Rendszeres játéklehetőséget kapott, a csapat eredményes volt, a szurkolók egyik kedvence volt, azonban ez a helyzet szinte egy pillanat alatt megváltozott. 1981. május 31-én az Olympiakos ellen játszott bajnoki meccsen Lóránt Gyula szívrohamot kapott az első félidő 15. perce táján, amikor a PAOK kihagyott egy nagy gólhelyzetet. Az orvosok nem tudtak segíteni rajta. Az új edző, a német Heinz Höher kitette a csapatból, nem kevesebb, mint hét játékost is kipróbált a középhátvéd poszton. Azt csak jóval később tudta meg, hogy Höher irigy volt Lóránt sikerei, még Németországban volt valami afférjuk is, illetve az is közrejátszott a mellőzésében, hogy Höher szélsőjobboldali nézeteket vallott. Meg is jelent akkoriban egy írás a görög sportsajtóban, melynek "Höher hűtőbe tette a kommunista Salamont" volt a címe. Józsi a PAOK játékosa maradt, kitöltötte a szerződéséből hátralevő időt, majd egy évet még a Diósgyőrben futballozott.

A jobb oldali képen az látható, ahogy próbálják újraéleszteni Lórántot.

Tatár Gyuri helyzete sokkal nehezebb volt a beilleszkedést illetően. Elmondta, hogy nyelvismeret hiányában az edzéseken árgus szemekkel figyelte a csapattársait, ki, mit csinál, ebből próbált következtetni arra, mi a feladat. Nagy szorgalommal tanulta a spanyol szavakat és néhány hónap alatt már egész jól értette a nyelvet. A Castillionban töltött időszak azért sem lehetett annyira sikeres számára, mert folyamatosan sérülések hátráltatták. Elmondta, hogy ha fiatalabb korában - amikor ereje teljében volt és nem érték sérülések - tudott volna külfödre szerződni, biztos, hogy sokkal sikeresebb lehetett volna.

Egyikőjük sem kapott búcsúmeccset a klubtól. Salamon Józsi elmondta, hogy 1998-ban, az 50. születésnapjára tulajdonképpen szervezett magának egy "búcsúmeccset", amelyen az Aranycsapat lépett pályára a Tornyi Barna által irányított csapat ellen. A meccset egy nagyon jó hangulatú vacsora követte.

Természetesen, kikerülhetetlen volt, hogy beszéljünk Szabó Géza szerepéről is az Aranycsapat sikereit illetőn.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a következő beszélgetésen, melynek időpont 2017. október 5. lesz.