Mr-d válaszol

Szerző: objektív | 2019-08-20 10:56:00

Néha szükség van arra, hogy olyan emberek is elmondják a véleményüket a csapat játékáról, akik értenek is a focihoz és nem köthetők a klubhoz a munkaviszonyukat illetően. Éppen ezért időnként majd megkérjük - talán illethetjük a jelzővel - fórumunk legkedveltebb szakértőjét, mr-d-t, hogy válaszoljon azokra a kérdésekre, melyek egy-egy mérkőzés előtt, közben, után, annak kapcsán merülnek fel a szurkolókban. Mi ezeket igyekszünk csokorba szedni és pár mondatban összefoglalni. A válaszokat mint mindig, most is köszönjük!


Kérhetek egy rövid összegzést a Videoton elleni mérkőzésről?

Meglepően jól kezdtünk, de nem sikerült még egy gól formájában kihasználni a Fehérvár zavarát. Miután rendezték a sorokat, több felesleges szabadrúgást adtunk az ellenfélnek, például az első góljuk előtt Hasani két kézzel lökte ellenfelét a tizenhatosunk közelében, de Shesztakov is szabálytalankodott hasonló helyzetben. Pedig tudtuk, hogy Adukor kiválásával a fejjátékunk meggyengült, ezeket el kellene kerülni. De már ezek a szabálytalanságok jelezték, hogy a Fehérvár felpörgette a játékát és ezzel nehezen tartjuk a lépést ekkor még csak fejben, később fizikailag is. Ezután egyre nőtt a sebességkülönbség a két csapat között, ami kiállításban és a második félidőben gólokban is megmutatkozott. A kiállítás persze nagy hátrány volt nekünk, de alapvetően az volt a baj, hogy a mi csapatunk teljesítménye folyamatosan esett vissza, míg a Fehérvár a mérkőzés végéig tartani tudta a saját maga diktálta tempót. Földön csak nyomozni tudtuk a labdát és a fejpárbajokat is rendre megnyerték a fizikálisan erősebb felépítésű játékosaik révén.

Hogyan látod 3 forduló után az erőviszonyokat a bajnokságot és a többi csapatot illetően, már ha lehet pár meccsből következtetéseket levonni? Legutóbb azt írtad, van 3 gyengébb csapat nálunk. Tartod ezt, vagy térjünk rá vissza később, mondjuk félúton?

Idegenbeli meccs után nem akarom temetni a csapatot, nyilván a szombaton mutatott játék nem sok optimizmusra ad okot, mert nem tudtunk semmit tenni a fehérvári henger ellen. A kilencedik hely elérhető, ha nem lesz sérüléshullám vagy sok eltiltás. Pont a szombati meccs mutatott rá, Brkovic és Adukor kiválása már komoly problémát okoz. A többi csapat egymás elleni eredményét elnézve -a két kiemelt csapat kivételével- a többiek nagyon közel vannak egymáshoz, nem születtek eddig nagy arányú különbségek az egymás elleni játékukban.

Hogyan értékeled eddig a fiatalok játékát, mennyire tartod őket esélyesnek megragadni a DVTK-ban, vagy bármelyik, másik csapatnál az első osztályban? Lehet-e a fiatalok szerepeltetése negatív értelemben a mérleg nyelve egy esetleges veszélyes szituációba kerülve?

Fiataloknál mindig a fejlődési potenciál a fontos. Én nem látom Őket nap mint nap, így csak azt tudjuk megítélni, amit a pályára lépéskor látunk. Múltkor is írtam, hogy nagy lehetőség nekik, ha a felnőttekkel edzenek. De hogy kiből lesz első osztályú játékos, azt a karakterük határozza meg, ha nem ijednek meg, például amikor pályára lépnek. Nevek nélkül, ezt a szurkolók is látják, ki az, aki megilletődik és ki az, aki nem. A jelenleg az első kerettel edző fiatalok közül hármat is esélyesnek látok. Ha egy befut közölük, akkor már jól jártunk. Neveket azért nem írok, mert semmilyen módon nem akarom befolyásolni a közvéleményt. De jelenleg Ők sem kész játékosok, 15-20 perceket majd biztos kapnak a jövőben. Egyelőre nem hajtottunk rá az MLSZ „fiatalpénzére”, tehát bízhatunk abban, hogy a teljesítményük miatt kerülnek majd pályára, ez a fiataloknak is jobb.

Kényszerű vagy tudatos olyankor a felállás, amikor más posztokon játszat Fernando játékosokat úgy, ahogy addig abban a szerkezetben nem játszottak? Kísérletezés még ez? Mert nem látszik tisztán, hogy fejben készen lenne a csapat, a posztok, a szerkezetek.

Nagyon megosztó ez a posztok cserélgetése, én is azok közé tartozom, aki furcsállja ezt másfél év Fernando korszak után. Pont azt az előnyünket veszítettük el, amiben reménykedtünk. Nevezetesen, hogy egyre jobban összeérik a csapat játéka. Nehéz így összeszokott játékról beszélni. Igen, látszik benne kísérletezgetés is, olyan, mintha egy új edző egy új kerettel kezdte volna a munkát és még nem látja, mi lenne az ideális felállás. De ez másfél után furcsa, főleg úgy, hogy állítólag hiány posztokra erősítettünk nyáron (ami azt sejtetné ugye, hogy máshol nincs nagy probléma). Egy példa jut eszembe 1995-ből. A Vasas akkori edzője fel akarta találni a spanyolviaszt és össze-vissza cserélgette a játékosokat, posztokat. A kiesés szélén leváltották, jött Illovszky Rudi bácsi 73 évesen. Szinte csak annyit tett, hogy elkezdte saját posztján játszatni a játékosait és elkezdtek jönni az eredmények. Továbbra is csak remélni lehet, hogy Fernando megtalálja a stabil kezdőt. Komoly igazolásban nem reménykedek, esetleg valami mérkőzéshiányos, máshol nem kellő játékos még befuthat. Cáfoljon rám a menedzsment!

Fernando kifejtette, hogy hányadik legerősebb keret a miénk. Te hova taksálnád őket, már ha lehet ezt így mérni?

Inkább a mezőny második fele, akik hátrafelé tekingetnek. A dobogó közeli hely nem reális jelen állapotban. Ha előre kell nézegetnünk, az azt jelentené, hogy kieső helyen vagyunk. Nem is értettem a vezetőség részéről az optimista kijelentéseket a középmezőny elejéről. Kit akarunk megtéveszteni? Ez az „egyik legerősebb keret a Fradi, Vidi után” a játékosoknak szólt, elég lett volna az öltözőn belül hangoztatni.

Ez a jelenlegi játék, amit látunk, már egy végleges egyéni és csapatbéli képességeket kiaknázó produkció, ez a maximum, vagy van benne még rejtett potenciál, akár egyénileg, akár csapatszinten más felállásban, szerkezetben játszva?

Muszáj előre lépni, elsősorban a posztok megtalálásával. Vannak értékek a csapatban, de amíg ez a keverés lesz, nem sokat fogunk belőle látni, inkább csak a küzdést, esetleg egyéni villanást. Tajti, Hasani együtt játszatása megoldatlan, szombaton sok kísérletezgetés után Hasani megint jobb oldalon játszott próbaképpen. Bal oldalunk teljesen összeszokatlan, Zsolnai, Polgár korábban egy percet sem játszott itt együtt (persze jobb oldalt igen, mondja erre az edző), de a Szabó, Mákvárt, Tajti középpálya is teljesen más felállásban játszik idén (ez érinti Hasani pozícióját is), mint tavaly, az lenne a csoda, ha gördülékeny lenne a csapatjáték. Ugyanakkor az sem látszik, hogy erőnlétileg bármely csapat fölé nőnénk.

Mire számítasz a Mezőkövesd ellen itthon?

Sem szervezettségben, sem erőnlétben, sem csapatjátékban nem vagyunk a Kövesd előtt, talán még a szintjükön sem. Miben bízom? A hazai pálya előnyében, minimum egy pontot várok. A közönség most a csapat mellett van, mert a küzdésre nem lehet panaszunk, állítólag a játékosok Fernando mellett állnak, készek végrehajtani a taktikai utasításait. Várom, hogy határozott hozzáállást mutassunk a párharcokban, hazai pályán ne mi alkalmazkodjunk a Kövesd játékához, ne adjuk meg azt az előnyt nekik, hogy Ők játszhatják a saját passzolgatós játékukat, amiben jobbak, mint mi. Adukor felépülésében bízok, a fejjátékára szükség van, ne pontrúgás után veszítsük el a mérkőzést. Apró kis részcélok ezek, de csak így léphetünk előre.



Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

184. gbacsi |Válasz erre: 163. mr-d
2019-08-24 22:41:53
Ja, pl Vági még nem volt az eredeti posztján, jobbhátvédben. Sesztakov meg még Fernandonál pl balhátvéd.
183. gbacsi |Válasz erre: 163. mr-d
2019-08-24 22:41:52
Ja, pl Vági még nem volt az eredeti posztján, jobbhátvédben. Sesztakov meg még Fernandonál pl balhátvéd.
182. kisbe |Válasz erre: 181. sverige
2019-08-24 17:52:12
..ha 86-ban sikerül kilógnom..biztos valami kis csapatnak szurkolnék..ahol a legvadabb és legfanatikusabb szurkolók vannak..))
181. sverige |Válasz erre: 171. kisbe
2019-08-24 17:31:26
Ha most azt én leírom, akkor más ma este megkapom, hogy menjek s szurkoljak a ...-nek. :-) :-) :-)
Szóval Djurgårdennek. :-)
Kicsit offolva:
Korábban évekig egészen északon éltem, ahol nincs foci. Az én városomban is csak ötödosztályú volt a legjobb, az nem vonzott. Tv-ben néztem meccseket, akkoriban az IFK Göteborg meccseit néztem legszívesebben, velük szimpatizáltam (most is kedvelem öket). Amikor leköltöztünk Stockholmba, elkezdtem meccsre járni (végre újra), nagyjából vegyesen mindenfelé. Itt három nagy csapat van. A Hammarby zöld-fehér, nem is éreztem magam jól a meccseiken, annak ellenére, hogy nekik van a legtöbb nézöjük (átlag 25000), s a legjobb hangulat ott van. Az AIK a másik, igaz ö nem stockholmi, hanem solnai, de az gyakorlatilag ugyanaz. Ott is 20000 feletti az átlagnézöszám. Én mégis a Djurgården meccsein éreztem magam a legjobban. A csapat beceneve "Stockholm büszkesége". 13-14000 nézö van a meccseken, a nagyobb derbyken 20000 felett. Jó a hangulat, jó a tábor. Koreók, piró a nagyobb meccseken, de gyakori az egész stadionos szurkolás minden meccsen.
Ezen kívül Rosenborg szurkoló vagyok, pl. két hete voltam Trondheimben meccsen. Ott is sok a nézö, de ott nincs igazán nagy ultraélet. (Tudod, a tapsikoló norvég szurkolók... :-) ) De azért azt is szeretem.
180. sverige |Válasz erre: 176. totalrecar
2019-08-24 17:22:45
Szerintem neked lövésed sincs mit írtam. De nem akarok ezen vitázni. Nem vagyok rózsaszín szemüveges, s ha valaki realista, az pont én vagyok. Ezt korábban kifejtettem, tényekkel alátámsztva, nem összeesküvés elméletekkel. Vártam többek között a te reakciódat, mint aki állandóan csak kritizál. Valahogy elmaradt. Minö meglepö...
Remélem más érti amit írtam...
179. totalrecar |Válasz erre: 177. mr-d
2019-08-24 17:12:44
Igen, csak találgathatunk! De mintha mutatni szeretné mindenkinek, hogy tehetetlen, már csak a szertárost nem próbálta még ki 2-3 poszton!
Viszont így oda az öszeszokott csapat előnye.
178. totalrecar |Válasz erre: 174. KáGábor
2019-08-24 17:04:51
Tiszteletben tartom a véleményed!
177. mr-d |Válasz erre: 168. totalrecar
2019-08-24 16:59:49
Ez már nekem is eszembe jutott, de csak találgathatunk....
176. totalrecar |Válasz erre: 169. sverige
2019-08-24 16:59:47
Hááát, úgy látom, hogy továbbra is minden pontban, amit fesoroltál vitában állunk.
Kisebbségben vagytok, nevezzűnk titeket "rózsaszín szeművegeseknek" mint a realista nagytöbbség, aki pontosan látja, (de vérmérséglete szerint) fogalmazza meg a jogos kritikáit!
Ezek a realista,elégedetlen, és kritikus ultrák, bele értve a napos oldalt is, egy vesztett mérkőzés után is megtudják tapsolni a csapatot, ha azt látták, hogy ugyan kikaptak, de megdöglöttek a pályán. Ezek az igazi foci szurkolók érzelmekkel telitve, és nem póker arcal reagálnak le egy gól helyzetet, egyűtt élnek a játékkal. Az edzőt, a Klub vezetést, és a tulajokat viszont már nem kímélik, hanem jogosan bírálják, ki saját vérmérséglete szerint. Akár kint a stadionban, akár itt a fórumon!
Írod hogy a pozitív gondolkodású szurkoló, nem kritizál alpári stílusban!
Idézek egy fél mondatot, "a szart is ki verik belőlűnk..." Rémlik ez az alpári, és hihetetlenűl ösztönző pozitív idézet egy igen ismert Olasz szinénsztől egy film részletből amit a MK döntő előtt keringett a neten...?
175. KáGábor |Válasz erre: 169. sverige
2019-08-24 16:21:01
Én is megkaptam már cinikusan, hogy én biztos jobban látom a Dunántúlról. Mintha a klubbal kapcsolatos tájékozottságnak bármi köze lenne a lakhelyhez....
Banner

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Mégsem


Üzenet küldése...