Korbély Kristóf: Biztosan bennmarad mindkét csapat

Szerző: Jáborcsik András | 2019-05-07 17:41:00

Újabb saját nevelésű fiatal, a borsodsziráki Korbély Kristóf debütált a DVTK első csapatában az NB I.-ben. A dvtk.eu interjúja a Gólörömben jelent meg először. Ebből idézünk:


Tóth Borisz, Orosz Donát, Géringer Tamás. Tudod folytatni a névsort?
Persze, ők mutatkoztak be idén az első csapatban, és a Paks ellen következtem én.

Azt nem kérdezem, hogy vártál-e erre a pillanatban, de az milyen érzés, hogy a társak sorra kapják a lehetőséget, te pedig csak bizakodhatsz?
Egyáltalán nem irigykedünk, inkább inspiráljuk egymást a DVTK tartalék öltözőjében, mondhatom, hogy ez összehozta a közösséget. Nagy respekt övezi azokat a társakat, akik már kivívták maguknak a lehetőséget, hogy pályára lépjenek az élvonalban is. Mindannyian kiváló labdarúgók – beleeértve Gabit, Göndit és Jocit is (Boros Gábor, Szabó II Balázs és Varga József korábban szerepelt a DVTK első csapatában - a szerk.), nagyon jó érzés beállni ebbe a sorba. A többiek nevében is mondhatom, hogy a földön maradtunk, nem szálltunk el ettől a lehetőségtől, mindannyian azon dolgozunk, hogy újra és újra ott legyünk a DVTK Stadion gyepén.



Nem akarom elvenni a kedved, de közülük Boros Gábor játszott ötször az élvonalban, a többiek eddig sem jutottak el a mai napig.
Igen, tisztában vagyok vele, hogy most jön a neheze, stabilizálni a helyem a keretben, majd a csapatban. Igyekszem minden edzésen és - ha lehetőséget kapok - minden mérkőzésen olyan teljesítményt nyújtani, ami alapján folyamatosan nőni fog az NB I.-es mérkőzéseim száma.

Az jó jel, hogy a bemutatkozást követően is újra kerettag lettél, sőt Mezőkövesden is becseréltek.
Biztosan visszavetett volna, ha nem így történik. Sajnos hajlamos vagyok rágódni a hibákon, de a Paks elleni találkozón úgy érzem, jól szálltam be. Bár egy eladott labda után meleg lehetett volna a pite, de összességében több jó megoldásom volt, mint rossz. Mezőkövesden már nem éreztem olyan jónak a teljesítményem, hátrányban álltam be, ki is kaptunk.

Milyen utasításssal kldött pályára Fernando Fernández vezetőedző?
A Paks ellen elsősorban a védekezésre kellett figyelnem, mert mindenképpen meg kellett tartani az előnyt, és megnyerni a mérkőzést. Mezőkövesden támadó szellemben küldött pályára, azt kérte, minél többször vezessem a védőmre a labdát, minél több cselt csináljak. És, hogy ne izguljak.

Ez jellemző rád?
Izgulósnak ismerem magam, így történt, amikor először léptem pályára a tartalékban. Egy fokkal jobb volt, amikor 17 évesen bemutatkoztam az U19-es csapatban, és meglepő módon három hete már kevésbé izgultam, egy héttel később pedig még kevésbé.

A mérkőzést követő interjú során könnyes szemmel nyilatkoztál. Nehéz volt a kamerák elé állni?
Biztosan hálásabb lett volna egy 3-0-s győzelem után válaszolni a kérdésekre. Ahogy az interjúban is szóba került, nagy a nyomás a játékosokon, de úgy gondolom, aki jó labdarúgó akar lenni, annak ezt is el kell viselni. Én pedig egyszer az szeretnék lenni, ezért minden feladat elé odaállok a pályán és a mikrofonok előtt is.


Elolvasom a teljes interjút a dvtk.eu-n >>>>>


forrás: dvtk.eu




SEGÍTS MINKET!

Az amigeleken.hu ingyenes, de sok munkával készül.
Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!

www.amigeleken.hu/segits-minket

És ezt olvastad már?
Hozzászólások
6. Borsodi Bányász |Válasz erre: 3. diosgyori
2019-05-08 16:45:08
Ez van, meg az Ajax fiataljait is lehet hasonlítgatni a magyar, vagy a diósgyőri utánpótlásképzéhez, de minek.
5. Szabó József |Válasz erre: 4. KáGábor
2019-05-08 08:52:32
Egyetértek, nagyon biztatóan mozgott eddig!
Csak így tovább!
4. KáGábor
2019-05-08 08:43:16
Hajrá, Kristóf!
Még rutintalan, de nekem tetszett eddig a játéka.
3. diosgyori
2019-05-08 07:50:12
bocs az offért!
nem tudom magamban tartani,.....
.....és nem kellett nekünk a "kloppi iskola egyik tanulója"????!!!!!!

a BDSKRVSTNT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


(és komoly eredményeket Kristóf!!!!!)
2. toki
2019-05-08 07:49:57
Sok sikert Kristóf!
1. awas
2019-05-08 00:06:30
Most ehhez miért nem szólnak az utánpótlást fikázók? Ja, hogy itt gratulálni kellene neki, és az edzőinek is.
Csak így tovább Kristóf!
Mégsem


Üzenet küldése...