Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Az ukrán gyorsvonat- Serhii Shestakov
Szerző: dfcwolf | 2018-09-12 17:00:00Az utóbbi időben kicsit kevesebb a személyes hangvételű riportom, azt nyilván mindenki észrevette. Egyik oka ennek az a hangulat, ami a klubot körülveszi és lassan kiöli a szenvedélyt a szurkolókból, a másik pedig az, hogy nem igazán tudtam, ki lehet az, aki érdekes és a teljesítménye is arra predesztinálja, hogy kicsit többet megtudjunk róla. Amikor ezen gondolkodtam, az egyik név, aki beugrott, az ukrán gyorsvonat, Serhii Shestakov volt. Nekem tetszik az Ő hozzáállása a klubhoz, a játékhoz és kifejezetten szeretnék több ilyen mentalitású játékost a csapatomban látni. Persze, tudom, lesznek olyanok, akik esetleg nem értenek velem egyet, de számomra a Diósgyőr egyenlő küzdelemmel, a padlóról való felállással újra és újra. Számomra minden meccs egy kicsi háború, ami a stadionban zajlik és nem is kellett csalódnom riportalanyomban, hiszen Serhii is hasonlóképpen gondolkodik. Emellett egy mérhetetlenül szerény és közvetlen ember, aki nem akadémiákon nevelkedett, hanem grundokon és iskolai focipályákon.
Köszöntelek Sergej a diósgyőri szurkolók nevében. Ismered-e az amigeleken.hu oldalt?
Én is üdvözöllek és rajtad keresztül a szurkolókat. Megtisztelsz azzal, hogy elhívtál erre a beszélgetésre! Természetesen, ismerem az oldalt, hiszen a csapattársaim is beszéltek róla és én is bújom az internetet és keresem a csapattal kapcsolatos híreket. Olvasni nagyon nehezen tudom, hiszen a Google fordítóját használom és az néha nagyon furán működik.
Azért szerettem volna veled beszélgetni, mert sok szurkoló szerint Te vagy az, aki megtestesíted a pályán azt a mentalitást, amit egy diósgyőri focistának kell.
Köszönöm, ez igazán jól esik.
Nem sokat tudunk az ukrán fociról. Annyit azért sejtünk, hogy a körülmények és az anyagi lehetőségek talán nem olyan jók, mint itt, de mesélj nekünk arról, hogyan indult a karriered?
Egész életemen át csak küzdöttem. Manapság Ukrajnában szinte minden játékos valamilyen akadémiáról érkezik, én viszont soha nem jártam ilyen akadémiára. Én fociztam az udvaron, a grundon, az iskolai csapatokban. Szegény családból származom, édesapám a tanulást sokkal fontosabbnak tartotta és tiltott is a focitól. Egyetemre mentem Odesszába, de titokban az órák után kerestem a lehetőséget, hogy futballozhassak.
Mit tanultál?
Mesterdiplomám van és kutató-mérnök vagyok. Büszke vagyok arra, hogy nem azt az utat jártam be, amit a legtöbb játékos. Emiatt lettem harcos focista, hiszen bejártam az ukrán foci minden osztályát. A legalsóbb szinteken szinte verekedni kellett a pályán. A megyei fociban játszottam és ott fedezett fel az FK Odessza edzője, Parkhomenko. Ez volt az első profi csapat a karrieremben. Amikor utólag az edzőt megkérdezték, hogy mert egy ilyen, alapok nélküli játékost betenni az első csapatba, azt válaszolta, hogy azért, mert látszott rajta, hogy focizni szeretne.
Gondolom, azért tehetséges is voltál.
Bizonyára látott bennem valamit. Mielőtt az első osztályba kerültem, megfordultam több csapatban is a második vonalban. A szituáció mindenhol szinte ugyanaz volt. Állandóan előjött, hogy hiányzik az iskola, hiányoznak az alapok a játékomból. Nem úgy passzolok, nem úgy mozgok. Az összes csapatnál a kispadon kezdtem. Viszont az edzéseken látták bennem az akaratot, a harcosságot és hamar beverekedtem magam a kezdőcsapatba. Kiemelnék egy edzőt, Valentyn Poltavets-et, akinek nagyon sokat köszönhetek. Ő rengeteget foglalkozott velem, edzések előtt egy órával eljött értem és elvitt a pályára. Különedzéseket tartott nekem a csapat edzése előtt, sőt, a pihenőnapokon is külön edzettünk. Volt olyan nap, hogy 10 órát voltunk a pályán. Nagyon hálás leszek neki ezért mindig, hiszen neki köszönhetően lettem igazi focista. Nagyon sok munkát fektetett belém.
Felkerültél az első osztályba. Hány csapatban szerepeltél ott?
Egy csapatban játszottam, az Olimpik Donetsk-ben. Európa Liga meccsen is sikerült szerepelnünk a PAOK ellen, ami óriási élmény volt.
Onnan érkeztél hozzánk?
Igen.
Terved volt a légiós élet?
Mielőtt Magyarországra érkeztem, nagyon jó szezonom volt. A bajnokság végén a menedzserem elhozta nekem a megkereséseket. Három élvonalbeli csapat akart szerződtetni Ukrajnából, valamint két görög klub és a Diósgyőr. Van egy szokásom, hogy nem döntök ilyen esetekben azonnal, hanem mérlegre teszem a lehetőségeket. Letettem az éjjeliszekrényre az ajánlatokat és aludtam rá egyet. Biztos voltam benne, hogy reggelre megszületik bennem a döntés. Azt azért biztosan tudtam, hogy külföldre akarok szerződni. Reggelre már abban is biztos voltam, hogy Diósgyőrbe jövök. Először is nagyon tetszett, amit az interneten találtam a csapatról. A képek, a videók a szurkolásról, a klub történelme, mind magával ragadott és tetszett az infrastruktúra is. Az is fontos volt, hogy közel lehetek a szüleimhez, ami azért közel 1000 kilométer. Ukrajnában azonban ez nem számít túl nagy távolságnak.
Ki volt az, aki megkeresett Diósgyőrből?
Bódog Tamás hívott fel telefonon. Azt mondta, szeretne velem találkozni, mert szerinte passzolnék abba a játékstílusba, amit ő szeretne játszatni a csapatával. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy kifejezetten engem akart a csapatába. Azt viszont nem tudom megmondani, hogy engem ki ajánlott Tamásnak.
Játszottál az ukrán és a magyar első osztályban. Persze, vannak tőlünk az országban sokkal tehetősebb klubok, de mégis érdekelne a két ország közötti különbség a focista szemszögéből.
Nem lehet összehasonlítani. Donyeckben nem volt szinte semmi. A meccsekre taxival jártam a saját pénzemből. Ha megsérültem, akkor a saját pénzemből intéztem a kezelésemet. Az étkezést is magamnak kellett megoldani. A fizetésen kívül nem volt más. A stadiont is bérlik a csapatok. Amikor ideérkeztem, elájultam a lehetőségektől. Ez egy sci-fi, fantasztikusak a körülmények. Ha bármi megfájdul, akkor itt azonnal van ellátás, regeneráció, szauna, stb. Nekem az döbbenetes, hogy minden csapatnak saját stadionja van. Ukrajnában három csapatnak van saját stadionja. A diósgyőri pedig egészen csodálatos. Olyan egyenes a pálya, hogy akár aludni is lehetne rajta. Amikor megérkeztem, hívtam is a szüleimet, hogy ez itt maga a mennyország.
A szüleid járnak ide hozzád? Van feleséged, gyereked?
A Haladás elleni meccsen itt voltak a szüleim. Itt töltöttek egy hetet és nagyon tetszett nekik a város. Barátnőm van és még nincs gyermekem. A barátnőm nem lakik itt velem, de hamarosan ő is érkezik Miskolcra.
Édesapád megbocsájtotta már neked, hogy fociztál az iskola mellett?
Amikor lediplomáztam, akkor elvittem az oklevelemet édesapámhoz. Megmutattam neki és közöltem vele, hogy megyek focizni. Akkor már ő is engedékenyebb volt. Mára már belenyugodott és büszke rám. Gyűjtögeti a mezeimet, az információkat rólam, van egy kis sarok a lakásban az eddigi focista pályafutásom emlékeivel.
Neked milyen volt ide érkezni? Minden új lehetett, hiszen egyedül voltál ukrán a csapatban.
A város egyből tetszett, mert én szeretek sétálni és itt lehet, itt van hová. Nagyon sok a zöld terület a városban is és a környéken. A csapatot illetően nehéz volt. Úgy láttam, vannak baráti csoportok a keretben, de én egyikhez sem tartoztam még. Gyenge volt az angolom is, ami megnehezítette a kommunikációt.
Most kikkel vagy jóban?
Leginkább a légiósokkal, hiszen velük könnyebb a kommunikáció. Az angolom is sokat fejlődött már. Gyakran megyünk együtt kávézni és átbeszélni a mérkőzés vagy az edzés eseményeit.
Nagyon sajnálom, hogy nem igazán tudtad még megtapasztalni a diósgyőri katlan pokoli hangulatát. Talán a múlt szezon utolsó meccsén kaphattál belőle ízelítőt, amikor legyőztük a Videotont. Mi a véleményed a miskolci szurkolókról?
Már az első meccsen megtapasztaltam az érzést, ami Ukrajnában nincs. Ott inkább nézik a focit és néha bekiabálnak. Az első meccsem is döbbenet volt. Mindenki énekelt, szervezett csoportok vannak, akik koreográfiákat készítenek. Ami itt van, csak a tévében láttam a Borussia Dortmund meccseken. Fantasztikus érzés, amikor meccs előtt bemondják a nevem és a tömeg kiabálja. Ez az érzés megduplázza az erőmet. Ha idegenbeli meccseken hallom a diósgyőri dalokat, az tényleg nagyon inspiráló.
A városban megismernek?
Szeretek horgászni és a horgászboltban rögtön felismertek. De készítettünk már közös fotókat a szurkolókkal a piacon és az áruházakban is.
Ez nyilván jó érzés, de akkor is megtalálnak, amikor rosszul megy a csapatnak?
Ezt én más megközelítésből nézem. Ha ismernek és felismernek, az nekem jó. Ha nem ismernek fel, akkor a pályán valamit rosszul csinálok. A kritikát is el kell viselni egy-egy vesztes meccs után.
Volt egy edzőváltás, ami új játékstílust hozott a klubhoz. Én úgy érzem, hogy a pressing jobban illett hozzád. Az első meccseken nem is játszottál Fernandonál. Azóta több poszton is láttunk, talán kapus és csatár nem voltál még. Hol érzed a legjobban magad a pályán?
Jól látod. Bódog engem akart, mert illettem az elképzeléseibe. Nekem az nem újdonság, hogy több poszton játszok, mert az Olimpik csapatában is hasonló volt a helyzet. Az edző úgy hívott, hogy Jolly Joker. Fernandonál újra átéltem azt az ismerős érzést, amit már annyiszor, hogy nem hittek bennem. Az edzéseken dolgoztam tovább keményen és az egyik edzés végén odajött hozzám és azt mondta, megpróbáljuk, lehetőséget ad nekem.
Amikor jött az edzőváltás, átfutott az agyadon, hogy most rosszabb időszak jöhet a számodra?
Volt egy érzés bennem, de nem aggódtam. Az életfelfogásom, hogy ha valami nem jól alakul, akkor még többet kell dolgozni és meglesz az eredménye.
Eleinte a pressing jól ment Tamással, aztán valami elromlott. Szerinted mi lehetett ennek az oka?
Bódog Tamás keményen hajtotta a csapatot. Sok volt a futás és megkövetelte a letámadást. Én ezt a tempót kifejezetten kedvelem és hozzá is vagyok szokva, de voltak olyanok, akik nem bírták ezt és belefáradtak. Nem jöttek az eredmények és a szurkolók, illetve a vezetőség is elégedetlen volt.
Milyen érzés neked az, hogy a kiesés ellen küzdünk?
Ez nagyon rossz érzés. Nem volt ilyen tapasztalatom, mert az előző csapataimban nem voltak kiesési gondok. Talán jó is, hogy nem tudok magyarul, mert néha, amikor olvasom a kommenteket, nyomasztó érzés lesz úrrá rajtam. Vannak játékosok, akiket ez kifejezetten idegesít. De biztatásként mondom, idén nem lesz ilyen probléma.
Kisvárda ellen nem játszottunk valami parádésan és úgy vettük észre, hogy a társaid nem passzolnak neked.
Én is éreztem, de az edzőnk is. Erről beszélt is a csapattal a meccs után. Nem tudom, miért így alakult, a bal oldalon erőltettük a támadásokat, de az lehetett azért is mert a Kisvárda a jobb oldalon jobban védekezett.
A meccs végén kijöttél a szurkolókhoz. Mi motivált ebben?
Nekem ez nagyon sokat jelent, hogy a szurkolók elkísérnek minket idegenbe. Vonattal, busszal, autókkal utaznak utánunk csak azért, hogy lássanak minket játszani. Ez nekem hősies tett. Most is jobban hallottuk a saját szurkolóinkat, mint a hazaiakat. Engem teljesen feltüzel ez az érzés, és szerettem volna megköszönni nekik ezt.
Jól gondolom azt, hogy ha neked azt mondaná az edző, hogy itt van ez a vasdarab, és ha kettéharapod, akkor nyerünk, akkor valószínűleg megtennéd?
Így van, de ezt mindenkinek meg kellene tennie, aki a pályára lép akárhol is.
Végül az érdekelne, hogy mit csinálsz a szabadidődben?
Horgászni szeretek a legjobban. Amikor egyedül vagyok, kikapcsolom a telefont és ülök a tóparton. Olvasni és sétálni szeretek még.
A vodkát szereted?
Nem iszom. Majd esetleg a labdarúgó pályafutásom befejezése után megkóstolom.
Köszönöm, hogy a rendelkezésünkre álltál!
A riport elkészítésében Vihula Mihajlo, a Miskolcon élő ukrán származású gitárművész volt segítségemre, akinek nagyon köszönjük az önzetlen segítségét!
És ezt olvastad már?
Még nem érkezett hozzászólás!