A dvtk.eu interjúja Iszlai Bencével

Iszlai Bence rutinos játékos, még nincs 30 éves, de már 222 mérkőzést játszott az élvonalban. Az ősz elején igazolt Diósgyőrbe, azóta minden bajnoki percet a pályán töltött, Pakson és a Kisvárda elleni is értékesítette a büntetőt, amivel elévülhetetlen érdemeket szerzett a diósgyőri győzelmekben. (A Gólörömben megjelent interjú aktualizált változata.)

- Kezdjük egy találós kérdéssel! Ki az az egykori diósgyőri labdarúgó, aki hozzád hasonlóan Veszprémben született?
- Kettőt is mondok: Kádár Tamás és Novothny Soma. Kádi nagyon korán Zalaegerszegre került, vele inkább a korosztályos válogatottakból ismerjük egymást, Soma fiatalabb nálam, de ugyanazon a pályán edzettünk. Tudunk egymásról, ha találkozunk, akkor beszélgetünk, azonban szorosnak nem nevezném a kapcsolatunkat.

- Mielőtt Diósgyőrbe igazoltál, érdeklődtél náluk az itteni tapasztalatokról?
- Nagyon gyorsan történt minden, szerződést bontottam Mezőkövesden, megkeresett Feczkó Tamás, én pedig játszani akartam, ezért arra törekedtem, hogy minél előbb megegyezzünk.

- Mi fogott meg a DVTK ajánlatában?
- A védelem és a középpályás sor között labdaszerző, labdafelvevő játékos vagyok, a mester pedig azzal hívott, hogy ilyen játékost keres. Feczkó Tamás azt is elmondta, hogy kifejezetten rám gondolt, amikor a csapat megerősítése szóba került.
Nagyon rosszul éltem meg, hogy pályafutásom során első alkalommal mellőztek Mezőkövesden, nem szeretnék még egyszer parkolópályára kerülni. Egyszerűen nem az a típus vagyok, aki ül a kispadon, és arra vár, hogy végre beállítsa az edző.

- Veszprémről szinte minden sportszeretőnek a kézilabda jut eszébe, mégis ilyen kiváló labdarúgók származnak onnan. Te miért a focit választottad?
- Igazából fel sem merült más, olyan természetes volt, hogy focizok. Régebben jártam kézimeccsekre, de amióta profi sportolóként a szünetekben hazajárok, inkább a családdal, a barátokkal töltöm az időt.

- Nem vagy vándormadár, fél karriered Szombathelyen töltötted, majd egyre keletebbre igazoltál, és ezzel nem azt akarjuk sugallni, hogy figyeljenek a kisvárdaiak, mert arra tartasz.
- A veszprémi évek után nagyon örültem egy élvonalbeli klub hívásának, Szombathelyen pedig jól éreztem magam, a csapat is stabilan a középmezőnyben szerepelt, sokáig nem is gondolkodtam a váltáson. Mezőkövesden is sok játéklehetőséget kaptam, ami ebben a bajnokságban megváltozott, úgy éreztem, parkolópályára kerültem, ami ellen egyféleképpen tudtam tenni. Tényleg egyre keletebbre igazolok, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy jó csapatunk legyen, bízzanak bennem és folyamatosan pályán legyek.

- Mennyire látsz előre a pályafutásodban?
- Ahogy a fociban mindig a következő mérkőzésre kell koncentrálni, úgy a karrieremben sem tekintek nagyon előre. Nem tudom megmondani, két-három év múlva hol fogok focizni, abszolút a jelen foglalkoztat. Az biztos, most nem tudom magam edzőként elképzelni, persze az évek során persze ez változhat.

- Melyik a legemlékezetesebb diósgyőri mérkőzésed?
- Nem akarok sebeket feltépni, de a DVTK Stadion avatója, ahol mezőkövesdiként ünnepeltünk győzelmet. Minden hazai mérkőzésen ezt a hangulatot szeretném átélni, amiért sokat kell tenni, de most elindultunk az idáig vezető úton.

- A sok pozitív visszajelzés közül a legújabb, hogy a szervezett szurkolói csoportok is visszatértek a lelátóra.
- A csapat nevében is mondhatom, hogy nagyon örültünk ennek a döntésnek. Diósgyőrben nem nézők, hanem szurkolók járnak a meccsekre, egyáltalán nem mindegy, hogy ennyi ember csöndben nézi végig a találkozót, vagy közben végig biztat minket. Minden csapatnál és minden mérkőzésen előfordul 5-10 perc hullámvölgy, ilyenkor hatalmas segítséget nyújthat a lelátóról érkező biztatás átlendülni a holtponton. Sokszor tapasztaltam a saját bőrömön, hogy milyen nyomást tudnak helyezni a vendégcsapat játékosaira a diósgyőri drukkerek. Mindig kettős érzés lakozott bennem, amikor Miskolcra utaztunk, egyrészt vártam a futballhangulatot, másrészt az előzőek miatt nem igazán szerettem ide járni.

- Hogyan sikerült beilleszkedni Diósgyőrben?
- A megérkezésem után egyből bekerültem a kezdőcsapatba, és végigjátszottam mind az öt mérkőzést, ami tökéletes visszajelzés arra, hogy elégedettek a teljesítményemmel, és persze a bizalom még jobb teljesítményre sarkall. Rutinos játékosként nem kell engem babusgatni, de el is várom magamtól, hogy az ilyen helyzeteket is megoldjam. Személyesen csak Polgár Kristófot és Pacsi Bálint másodedzőt ismertem Szombathelyről, de a keret nagy része ellen már fociztam, akikről voltak információm, és ők is tudták, mit várhatnak tőlem.
Az előző idény kezdetén súlyos sérülést szenvedtem, amiből teljesen felépültem, jó erőben voltam, a tavasz végén több mérkőzést is végigjátszottam az élvonalban, idén viszont nem kaptam egyetlen percet sem Mezőkövesden. Tisztességesen edzettem, de azzal a szakmai stábbal együtt én is tisztában voltam, hogy a mérkőzéshiány miatt kell egy kis idő, míg igazi formába lendülök. Úgy érzem, két-három mérkőzés után utolértem magam, bizakodó vagyok a jövőt illetően.

- Hat bajnoki mérkőzést játszottál eddig a DVTK színeiben, hogy emlékszel vissza ezekre?
- A ZTE ellen küzdelmes mérkőzésen a szívünknek köszönhetjük a győztes debütálást. Csúsztunk, másztunk, ami a továbbiakban is megmaradt, azonban elkezdtünk játékban is fejlődni. Ennél csak jobb lesz, ahogy még jobban összeérik a csapat, hiszen rajtam kívül érkezett Rui Pedro és Mirko Ivanovski is, de a szakmai stáb is új. Menet közben kell összeállni, nincs lehetőség edzőmeccseken csiszolni az elképzeléseket.
Ennek köszönhetően Kaposvárott belefutottunk egy vereségbe, a PAFC ellen pedig az utolsó pillanatban veszítettünk pontokat. Debrecenben már kifejezetten jól játszottunk, de még nem jött az eredmény, mert elkövettem egy buta szabálytalanságot. Sem a csapattársak, sem a stáb nem szólt egy rossz szót sem, mert a foci csapatjáték, együtt győzünk és együtt veszítünk. Mindenki tudja, hogy ezzel együtt is nyerhettünk volna, ha berúgjuk a helyzeteinket.

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu