Banner

DVTK - Kisvárda 0-2

Szerző: objektív | 2020-06-27 13:10:00

Véget ér a bajnokság ezen a héten és elértük azt, hogy nem kellett izgulnunk most a végén, mint 3 éve folyamatosan. Engedjük el a vírushelyzet utáni teljesítményt, és vegyük elő a profi nyilatkozatot - koncentráljunk a következő szezonra.

Ami egyébként nem kezdődik rosszul, tegnap hivatalosan bejelentették Grozav leigazolását. Na de maradjunk a mai meccsnél. Kedvezményes jegyértékesítés van, utolsó forduló, önfeledt meccset játszhatunk. Az idő egyelőre jó, semmi akadálya kilátogatni a stadionba. Már aki persze meg tudta emészteni az utóbbi fordulók történéseit. A mai meccsen lehetünk mi is a mérleg nyelve, de kétségtelenül az igazi kiesési rangadó Debrecenben lesz a Paks vendégszereplésével. Érdekes végjáték ígérkezik tehát, de mi magunkkal foglalkozzunk, ahogy Feczkó mester is említette. Ez a dolgunk.



OTP Bank Liga 33. forduló

Diósgyőri VTK - Kisvárda Master Good 0-2 (0-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 5683 néző. Játékvezető: Vad II István (Kóbor Péter, Garai Péter; Bogár Gergő, Hanyecz Bence).

DVTK: Bukrán - Orosz D., Polgár, Szűcs K., Vági - Márkvárt, Iszlai - Korbély, Rui Pedro, Kiss T. - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Kisvárda: Dombó - Hej, Rubus, Kravchenko, Baranyai - Lucas, Simović - Obradović, Tsoukalas, Kovácsréti - Viana. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Orosz D. helyett Memolla és Rui Pedro helyett Molnár G. a 46., Korbély helyett Hasani, Obradović helyett Sassá és Simović helyett Szőr a 61., Kiss T, helyett Makrai a 71., Kravchenko helyett Tischler és Viana helyett Ene a 74., Ivanovski helyett Cortés a 83. percben.

Sárga lap: Rui Pesro a 11., Rubus a 20., Simović a 39., Kiss T. a 66., Márkvárt a 90+3. percben.

Gólszerző: Obradović (0-1) a 8., Viana (0-2) a 41. percben.


Kulcspillanatok

8. perc: Egy jobb oldali beadás középen megcsúszott, így jutott a hosszún Kovácsréti elé, aki ismét középre tette, ahol több játékos mögé érkezett, Nemanja Obradović viszont lekezelte, és 6 méterről a kapuba lőtt, 0-1

41. perc: Jobb oldali beadás után a hosszún Kovácsréti lőtte kapura alabdát, Bukrán védett, a labda Fernando Viana lábára, majd a hálóba pattant, 0-2


Edzői értékelések

Feczkó Tamás: Csalódott vagyok, mert ha ma nyerünk, akkor valószínűleg az ötödik helyen végzünk, ami a klubtörténet második legjobb eredménye. Megérdemelték volna a szurkolók, és a csapat is. A végére azonban fizikálisan, szerencsében és góllövésben is elfogytunk.
Volt már nekünk is ilyen meccsünk, amikor egyszer lőttünk kapura, és győztünk 1-0-ra, ma a Kisvárdának sikerült két lövéssel 2-0-ra nyerni. Kétszer álltunk szemben a kapussal, kapufát lőttünk - ahogy az elmúlt hetekben, úgy ma is kifelé pattant a labda - , rúgtunk vagy harminc szögletet, végig az ellenfél térfelén játszottunk. Azonban nem tudtunk ma gólt szerezni, ami rányomta a bélyegét a mérkőzésre. A szünetben támadásban váltottunk, bejött Molnár Gábor, mert tudtuk, folyamatosan támadásban leszünk, és teret nyitottunk neki. Több ziccerpasszt láthattunk, de több átlövés kellett volna, ezek sajnos elmaradtak.
Három saját nevelésű fiatal kezdett, Orosz Donát 17 és fél éves, Szűcs Kornél 18 és fél, Korbély Kristóf pedig 20. A legfiatalabb nem tudta kezelni a rá nehezedő nyomást vagy a helyzetet, kétszer aláfutott a labdának, amiből két gólt kaptunk, de egy fiatal játékában az ilyen mindig benne van. Ennek ellenére szép jövő áll előtte, biztos vagyok benne, sok diósgyőri győzelemnek lesz a részese.
Természetes a szurkolók reakciója, az utolsó öt mérkőzésen megbuktunk, még ha a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünetig tartó időszakba ötösre is teljesítettünk. Van mit javítani, de tudunk mire építeni, ma is a mezőny legfiatalabb átlagéletkorú csapatával álltunk ki, szép jövő áll a DVTK Labdarúgó Akadémia növendékei előtt.


Bódog Tamás: A mai a mérkőzésnek egyetlen egy célja volt, hogy győzzünk, és bennmaradjunk. Elértük a célunkat, minden kerek és tökéletes. Természetesen voltak hibák, a DVTK-nak is vannak erősségei, ez nem kérdés, de a játékosok végrehajtották, amit elterveztünk. Beletettek apait, anyait. A mentalitásuk brutális, öröm velük együtt dolgozni, egy rosszabb mérkőzés után is talpra állnak. Három nappal ezelőtt a 94. percben kaptunk egy gólt, ami tönkretehette volna az egész éves munkát, de egy fél nap alatt lerázták a hatalmas csalódást.
Mindkét oldalon láttunk helyzeteket, kétségtelenül jókor jöttek a gólok, a munka meghozta a gyümölcsét, megérdemelten nyertünk.
Jó érzés visszatérni Diósgyőrbe, sok ismerős arcot láttam. Sok sikert kívánok a DVTK-nak a következő szezonban, biztos vagyok benne, hogy ütőképes, jó csapatuk lesz!


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

548. Carfiff |Válasz erre: 520. gabesz1975
2020-06-28 17:47:11 Lila öves, Tag
A tegnapi mecs lehet nem volt bunda ,Feckó nem hiszem Bódognak le adta a pontokat .tudja ő is szerették itt sokan, amúgy is jó lett volna a 6 hely több hazai mecs....egyszerűen ennyit tudunk Feckó is meg mondta a helyünkön vagyunk.
547. Carfiff |Válasz erre: 525. samanhegy
2020-06-28 17:40:01 Lila öves, Tag
A fix 15 pont az valós, nem ezrével tolás néz utána.
546. Carfiff |Válasz erre: 541. perec (lédús)
2020-06-28 17:15:41 Lila öves, Tag
Bocsi 540 hez irtam a liverpolt nem neked.
545. Carfiff |Válasz erre: 540. dge840
2020-06-28 17:12:28 Lila öves, Tag
Szerintem a Livevepolt felesleges hasonlitgatni .)DDD)ITT Cardiffban voltunk meccsen , na ott van külömbsèg de csak a szurkolók között ,ezek bènák szerintem mi vagyunk a legnagyobbak ilyen ultràk nincsenek sehol sem a lehetőséghez kèpest.kb 3 éve Cardiff játszott valakivel már nem emlékszem kivel az elenfèl kapusa Bognár volt ès a mecs végèn szelfiztünk vele a Cardiffi b közèpben. Hozzànk se szólt senkiNa gondoljátok már ezt ell otthon,kb dibusszal a mi ultráink között biztos lehetett volna .DD))
544. Carfiff |Válasz erre: 541. perec (lédús)
2020-06-28 16:58:00 Lila öves, Tag
De tenyleg
543. lorantist
2020-06-28 16:40:06 Fehér öves, Újonc
Egy jellemző gondolat: Nem tudunk nyerni otthon. Nem tudunk nyerni idegenben. S nekem mint a csapat vezetőjének elképzelésem sincs, hogy hol játszhatnánk még.
542. bred88 |Válasz erre: 540. dge840
2020-06-28 16:33:11 Barna öves, Fanatikus tag
A pool nem áll le, mert meg akarja dönteni a city 100 pontos rekordját, de angol focit meg akkor nézek, ha leveszik a hátukról azt a sz.. t, meg abbahagyják a letérdelgetést
541. perec (lédús) |Válasz erre: 540. dge840
2020-06-28 14:28:02 Piros öves, Őstag
"kondások ellen nem volt bunda?"

Bármikor kitömnek minket, most is csak ennyi történt.
540. dge840
2020-06-28 14:10:33 Barna öves, Fanatikus tag
Semmi baj,hogy meglett a bentmaradás és leálltunk szint nullára! Ide ez is elég...De látatlanba is pl a Liverpoolt nem tudom elképzelni hogy ilyet tegyen a maradék meccsén! Ja ők Tényleg profik! Polgár nyilatkozata a Gólba,ami szintén profi....hogy a kondások ellen nem volt bunda? Ha csak annyit tudnak,akkor el vagyunk kényeztetve! Minden Szar.....
539. MAgyar_Hazafi_ |Válasz erre: 538. bred88
2020-06-28 13:43:23 Fehér öves, Újonc
Pontosan igy van !
Ha vezetunk 20 ponttal, akkor is a CÉL a 10. hely !
Jönnek a fiatalok ( megye 1 szint ) , a tili-toli, a bunda, érthetetlen modultatok.
S a dvtk.-eu -n azonnal megjelenik egy cikk " A Diosgyor a 11. szezonjat kezdheti az nb1.ben, igy ez a legeredményesebb korszak "
... a k..öcsög szurkolok meg örüljenek
Igaz sportcsapat vagyunk! :) - "Igy szeretlek Mo-n "

Benedek Tibi ,s a többiek igazi sportemberek.
Nyerni akarnak , vagy a legjobb helyezest.
Ha nem sikerül, megprobaltak kemenyebben, igy sikerülhet
..de en menjunk messzire ott van a Kövesd. Én a Toth-Laci- Kuttor Attila + a klubnak 100x jobb a felépitese, motivaltsaga, strategiaja, mint a Szabo T- Benczes femjelezte hig fxxnak

..háát ez nem igy van itt
Adokur, Memolla, Karan miért nem jatszott ?
3 pont kellett volna az 5-6- helyen, tehat ha 1-1-5 -el azrjuk az utolsó 7 meccset, akkor 5.ek vagyunk
De itt csak a szájkarate megy, meg a félrebeszélés 2014 óta
Itt a következő a " stratégia "
1. A megye 1-es fiatalokat ki kell probalni mindet , beszelhetek itt Olah, Ternovan, Bardos, Nemes stb- stb. -ről,akik nb2-ben sem lettek stabil jatekosok
2. Mellette volt a PAF menedzsment, aki a sajat zsebet tomte - Mihajlovics meg a többiekkel
3. "Ad hoc" elkapunk par leselejtezett, klub nelkuli jatekost
--> s már készen van a max 10. hely !!!! ( jo most 9.ek lettunk ua. ponttal mint a 10. )

Strategia lehetne példaul a következő évekre :

1. 1-2 tényleg tehetséges fiatal beépitese lassan a csapatba
De lassan és tudatosan !

(pl: mint azt hittem Feczko elkezdte , mikor jatszott a Kövesd ellen idegenben Orosz D.
Tapasztaltak mellett ment is neki
De utana eltunt honapokra.. ?!?! Miért ?
Utaan visszauhuzza a Szucs, Orosz D, Korbely-t egyszerre ... egy önbizalom nelkuli csapatba, ahol mar persze Orosz D. nekl is rosszabbul megy )

2. Pár magyar fiatal, vagy külfölditapasztalatabb jatekos, aki megalkuvas nelkül tud küzdeni
pl: Polgar Kristof , Seszti ,de nalam Iszlai is hajt amit tud stb.

3. Ukran vagy ( szlav ) olyan fiatal 23-26 évesek - de én inkbb az ukran vonalat proballnam ki --> akinek nagy előrelépés a magyar fizetes, s hajt mint a motor
( Seszti es Rebrov példaja bozonyitja - ezen jarható utat )

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...