Csak két 20 év alatti fiatal volt kezdő az összes idei bajnokin

Szerző: amigeleken.hu | 2020-02-18 10:53:00

A labdarúgó NB I 21. fordulójában öt csapat, hat játékosa 342 percet töltött a pályán az 1999-ben vagy később született fiatalok közül. A 17. fordulótól fokozatosan esett vissza a fiatalok játékperceinek száma az élvonalban, a 20. fordulóban is hatan kaptak szerepet, de akkor még 416 perc erejéig - olvasható az utanpotlassport szokásos összeállításában, melynek címe "Idén először 400 perc alatt a fiatalok NB I-es játékpercei".


A debreceni Kusnyír Eriken kívül csak Kiss Tamás (19) mondhatja el magáról, hogy az idei összes bajnokin kezdett. A támadó kivirágzott a tavaszi folytatásra, mióta a Puskás Akadémiától kölcsönbe Diósgyőrbe került, és a Paks ellen 2–0-ra megnyert meccsen főszerepet is játszott, ugyanis előbb gólpasszt adott Mirko Ivanovszkinak, majd a második gól előtt is ő játszotta középre a labdát, és először ebben az idényben végig is játszotta a mérkőzést.


Több fiatal a 21. fordulóban nem lépett pályára a DVTK-ban, és tavasszal várhatóan a többi 21 év alatti játékos jobbára az NB II-es Kazincbarcikában kaphat szerepet, miután a klub a napokban bejelentette, hogy kooperációs együttműködés keretében Farkas Marcell (19), Korbély Kristóf (19), Szűcs Kornél (18), Orosz Donát (17) és Tóth Borisz (17) is Kazincbarcikára került kölcsönbe. Viszont ez a fajta megállapodás lehetővé teszi, hogy a DVTK is szerepeltesse őket. Ám ha a Diósgyőrben nem játszanak, vagy csak keveset, akkor másnap pályára léphetnek az NB II-ben.


AZ 1999-BEN VAGY AZ UTÁN SZÜLETETT FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 21. FORDULÓJÁBAN

Csapatonként
(A 2000-ben vagy később születtek percei duplán számítanak.)
DVSC: 90×2+20×2= 220
DVTK: 90×2=180
ZTE: 90
Újpest: 32×2=64
Paks: 20×2=40


Játékosonként
Kiss Tamás (DVTK): 90

Kusnyír Erik (DVSC): 90
Bolla Bendegúz (ZTE): 90
Csongvai Áron(Újpest): 32
Baráth Péter (DVSC) 20
Szendrei Ákos (Paks): 20
Összesen: 342 perc


Tovább az utanpotlassport.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>


forrás: utanpotlassport.hu

forrás: dvtk.eu




Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Hozzászólások
2. mr-d |Válasz erre: 1. vebgy
2020-02-19 08:00:37
Vagy aki éppen beférne egy magyar középcsapatba, az külföldön van vagy a fradi, vidi kispadját (sem) koptatja.
1. vebgy
2020-02-18 22:43:18
Csak hát a legtöbb fiatal nem épp Kiss Tamás...nem kapott olyan képzést, vagy nem olyan a hozzáállása, vagy nem nagy tehetség.
Mégsem


Üzenet küldése...