Banner

Bekapcsolták a stadion pályafűtését

Szerző: Jáborcsik András | 2019-01-04 19:17:00

A novemberi ötnapos tesztidőszak után január második napjától már rendeltetésének megfelelően működik a DVTK Stadion pályafűtése - adta hírül a dvtk.eu. A cél az, hogy - az időjárási körülményeket is figyelembe véve - a lehető legtökéletesebb pályán fogadja a DVTK a Mezőkövesdet február 2-án, a tavaszi első fordulóban.

Egy új létesítmény esetében minden esetben kiemelten fontos, hogy jól vizsgázzanak a műszaki berendezések, de sajnos sok problémával szembesültünk az elmúlt hónapokban, melyek egy részét kollégáim munkájának köszönhetően sikerült elhárítanunk - nyilatkozta Erdélyi Zsolt, a DVTK létesítmény vezetője. - Az új DVTK Stadion átadására tavasszal került sor, ez az első tele az épületnek és a pályának, valamint - mivel véglegesen csak pár hete lett a DVTK a stadion üzemeltetője - ez az első tele az üzemeltetéssel foglalkozó munkatársaimnak is. Novemberben az MTK elleni mérkőzés előtt öt napon keresztül teszteltük a pályafűtést, a problémákat jeleztük a kivitelezőnek, volt, amit sikerült kijavítani, de vannak olyan részek (többek között az öntözőrendszer), amelyeknek a javítására csak tavasszal kerülhet majd sor. Mindezzel együtt nem láttuk alapvető akadályát annak, hogy az év második napjától már élesben is bekapcsoljuk a rendszert. Napról napra nő a pálya talajának hőmérséklete, aminek köszönhetően - a napoztató berendezéssel kiegészítve - hamarosan beindul majd a gyep vegetációja is. Természetesen egy esetleges extrém hideg időjárás befolyásolhatja a fűréteg növekedését, de a célunk az, hogy az élőfű növekedéséhez szükséges egyéb pályaápolási teendők elvégzése mellett február másodikára, a Mezőkövesd elleni mérkőzésre a lehető legtökéletesebb állapotba hozzuk a centerpályát.


forrás: dvtk.eu




SEGÍTS MINKET!

Az amigeleken.hu ingyenes, de sok munkával készül.
Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!

www.amigeleken.hu/segits-minket

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

14. slózi |Válasz erre: 8. betyarok
2019-01-07 17:40:51
Ezt a "trágyás" kiegészitést nagyon köszönöm, mert nekem az, hogy a stadiongyepet--alkalmasint--"trágyázni" is kéne, bevallom eszembe sem jutott. De akkor már megkérdezem: MŰTÁGYÁVAL vagy TERMÉSZETES trágyával kell???
Mindazonáltal az, hogy a Szinvapart felé eső végén "megsüllyedt" 70 cm-t a pálya nem jó, de még mindég jobb, hogy "most jött elő ez a hiba" mint később--mondjuk nyári nagy esőzések idején.
Megéltük: az elmúlt év, de különösen a múlt nyár NAGYON SZÁRAZ VOLT. És ha az átvételnél "nem vették észre" hogy a pályánk DÉL-KELETI irányba LEJT egy kicsinyég--pláne hogy LEJTENI FOG(?!), ha egy kissé MEGBUGGYAN az idő--Mert ott a gyep alatt valamiféle LÉGZSÁK van--ÉN EZEN A LEGKEVÉSBÉ SEM CSODÁLKOZOM!!! HISZEN SENKINEK NINCSENEK RÖNTGENSZEMEI, SENKI NEM LÁT A KINŐTT GYEP ALÁ! Mindenesetre én azt gondolom: jobb, hogy most jött elő ez a gixer, s nem akkor, azelőtt, mikor itt egy "szupernagy meccs"-et játszanánk. Mondjuk ha egy Bayern München-DVTK meccsel valakinek valaha is eszébe jutna valamikor egy igazi STADIONAVATÓT rendezni, hogy feledtessük azt a dicstelen Mezőkövesd elleni 0:1-et, mely 2018.május 5-én volt...
13. betyarok |Válasz erre: 11. portugál
2019-01-07 13:23:37
Irtam privátot!
12. betyarok |Válasz erre: 10. portugál
2019-01-07 13:19:45
70 centit süllyedt? Törekedni kell, hogy az első félidőben játsszunk lejtőn felfelé.
11. portugál
2019-01-07 12:07:39
Egyszer lehet hogy írtam már, de mindegy, Kanadában pl városi szennyvíz főnyomócsövet alávezették a pálya alá. Azt hiszem pl Edmontonban, de erre nem emlékszek. Van egy fűtésrendszer is, de azt csak nagyon ritkán kapcsolják be, amikor már jegesmedvék szaladgálnak az utakon
10. portugál
2019-01-07 11:57:53
2. Csak szólok, hogy 90 centit süllyedt már most a vasgyár felöli oldal keleti sarka. Már jól kezdődik a stadion pályafutása

Szerk. ..: Most mondják hogy csak 70-et. Így már minden fasza
9. portugál |Válasz erre: 7. slózi
2019-01-07 11:51:10
Egyébként ez az egész terület is mocsár volt régen.Az egészben csak azt nem értem én:
1. Hogy és ki vette át a stadiont, ha bizonyos dolgok nem kóserek
2. Ezt elfelejettem
3. Általában stadion épül egy pálya köré. Nem fordítva hogy csináljunk egy pályát a stadion köré. Magyarul a tervezésnél a legfontosabb szempont kellene hogy legyen. Nem a szauna a VIP-ben a lényeg. Ugyenezt eljátszák majdnem inden magyar stadionban amúgy. Esik egy óráig az eső, felcsúton pl már vizilabdázni is lehet. A keresztgeendákat olaszországból rendelték, az eszükbe jut pl. Én nem vágom, máshol hogy csinálják akkor ezt? Pl Sevillában, egy potenciális sivatag közepén is biliárdozni lehet az összes pályán, nemcsak a stadionban. Pedig van vagy húsz füves pályájuk
8. betyarok |Válasz erre: 5. slózi
2019-01-07 11:24:43
A trágya a lényeg.
7. slózi
2019-01-05 16:10:43
"..Miért kellene ezt labor körülmények között vizsgálni?"
Jó! Ha nem kell, akkor nem kell. Merthogy 'anélkül is jól nő és él a gyep. LEGYEN IGY!
De! Egy angol LORD-tól megkérdezték: " Sire! Kegyeskedjék már elárulni, hogy az Ön kastélyparkjában MITŐL oly' örökzöld és erős a GYEP télen-nyáron? És eleven, mint a legfrissebb zöldalmasherry!?"
"Semmiség, uram!" -- válaszolt a nagyúr.
" Locsoljuk a füvet naponta KÉTSZER, és nyírjuk minden héten egyszer tövig!
ÉS "EZT"(!!!) TESSZÜK 600--AZAZ hatszáz--ÉVE EGYFOLYTÁBAN!!!"
Amivel azt akarom mondani és indokolni, hogy az, hogy a Groupamában és egész Európában "már évezredek óta műköüdik", az NEM GARANCIA ARRA, hogy nálunk is feltétel nélkül és előzetes tesztek nélkül is UGYANÚGY fog nőni és működni--bár nagy valószínűséggel és nagyjából azért igen.
Mindenütt más a makro-, és mikroklima, a fény-, és napsugárzásviszonyok a páratarttalom.. és a fene tudja még mi minden.
Például Budapesten a Megyeri úti Újpest pályán sokkal nehezebb viszonylag elfogadható gyepet fönntartan--a Duna közelebbsége a mocsaras altalajviszonyok, s a párásabb levegő miatt (kínlódnak is vele eleget az újpestiek), mint az Üllői úton vagy a Népligetben vagy akár Kispesten.
Szóval : MINDEN KÖRNYEZET MÁS, AHOL A GYEP-NEK ÉLNIE KELL, ÉS AHOL A GYEP IGY-ÚGY ÉLNI TUD.
Nálunk Diósgyőrben 1926 óta volt-van gyep a Stadionunkban MINDIG--télen is--és nem állitom, hogy nagyon rossz lenne a Stadionunk "gyepállapota" és "gyep-mikro-környezete". Ám alagcsövezés nélkül az év ilyen időszakában máskor-régen mindig SZALMASÁRGA- szerűen élettelen volt a gyepünk így tél közepén, vagy éppen jócsán sáros--szinte sár-nedves altalajból gyökeredzett ki. Olyannyira, hogy például 1955-ben a NAGY HONVÉD itteni meccsén--melyen Puskás, Bozsik, Faragó, Rákóczi stb is játszottak-- KATONÁKKAL TAPOSATTÁK KEMÉNYRE a pályát, akkora volt a hó, és meg sem kisérelte senki azt letólni vagy ellapátolni. Egyszerűen havas pályán hagyta a biró megrendezni a meccset 25 000 néző előtt, metsző hidegben.A GYEP MEG...A HÓ ALATT DEKKOLT. Tehát én azt gondolom: egy kissé körültekintőnek lenni sosem árt, mert minden pályaeset és GYEP-eset--alkalmasint KÜLÖNBÖZŐ..lehet. Ha nem különböző(!?)..annál jobb!
6. makaó |Válasz erre: 5. slózi
2019-01-05 14:44:29
Miért kellene ezt labor körülmények között vizsgálni?
Ezt nem most találták fel, már évtizedek óta működik Európában.
Át kell venni a tapasztalatokat, arról nem is beszélve, hogy Grupama már talán negyedik télen vizsgázik, tehát a fű téli növekedéséről mindent lehet tudni.
5. slózi
2019-01-05 06:51:46
Nem vagyok NÖVÉNYTANI SZAKEMBER, de azt hiszem, a "működés kulcsa" a NÖVÉNYI VEGETÁCIÓ beindulása, ill. be nem indulása. Azt viszont nem értem: a PÁLYAGYEP növekedése ill. egyáltalán "élni tudása" ilyen télies körülmények--és pályafűtés--mellett, miért nem modellezhető- tesztelhető-vizsgálható LABOR-körülmények között ill. mellett. Vagy az is lehet: megtehető a "laborvizsgálat"--bármelyik AGRÁREGYETEMÜNKÖN, pl. mondjuk Debrecenben is akár-- csak esetleg drága, és "nem éri meg".Viszont az is igaz--lehet-- hogy az ilyenféle költségek "szétterithetők", mert hovatovább minden, de legalábbis több csapatot érintenek. Ráadásul nemcsak a futballban érdekes a dolog, mert éppen mostanában olvastam valahol, hogy GYEPES TENISZPÁLYÁK létesitésével akarnak foglalkozni magyar vállalkozók--közép-Eurpában, s így Magyarországon is.

1 2 > 

Mégsem


Üzenet küldése...