Banner

Átadtuk a Péchy Tibor emléktornán összegyűlt adományt

Szerző: Jáborcsik András | 2017-12-21 20:24:00

2016 feruár 2.-án megrendülve értesültünk halálhíréről. Már temetése előtt elhatároztuk, hogy minden évben megemlékezünk róla és az év végi, immár hagyományossá váló jótékonysági tornánk névadója lesz. Az amigeleken.hu december 10-én rendezte meg a Szabó Lőrinc Általános iskola tornatermében a II. Péchy Tibor jótékonysági emléktornát. Ezzel emlékeztünk, immár második alkalommal szurkolótársunkra,Tibi bácsira.


Egy évvel ezelőtt 280.000 Ft-ot gyűjtöttünk a Maros utcai Református Kismamaház támogatására, az idei torna bevételével pedig a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Onkohaematológiai és Csontvelő transzplantációs Osztályának szeretnénk segíteni egy új betegmegfigyelő monitor megvásárlásához, mert nemrégiben romlott el egy ilyen berendezésük. A csapatoknak és egyéni felajánlásoknak köszönhetően az idei emléktornán 330.000 Ft gyűlt össze, melyet a Bonta Zoltán Emlékére - Leukémiás és Daganatos Gyerekek Gyógyítására Létrehozott Gyógyászati Alapítványon keresztül juttattunk el az osztály számára.

A mai átadáson Dr. Simon Réka osztályvezető főorvos vette át jelképesen az adományt, aki kérte, hogy tolmácsoljuk hálás köszönetüket valamennyi résztvevő és adományozó számára. Az átadásra meghívtuk az alapítvány vezetőjét, Bonta Lászlót is, aki már sok éve támogatja az osztály működését. Többek között neki köszönhetően újult meg a napokban szinte teljesen a transzplantációs részleg, amely kifestésre került, a padló és a falak egy része új burkolatot kapott, és modernizálásra került a bútorzat is. Az alapítvány ezen túlmenően műszerekkel, eszközökkel, számítógépekkel is folyamatosan segíti a gyógyító munkát.


A tavalyi tornához képest egy változás történt a mezőnyben, ugyanis sajóvámosi barátaink ezúttal nem tudtak résztvenni az emléktornán, de Kiskartali Krisztián barátunk szinte azonnal gondoskodott a pótlásukról, neki köszönhetően ismerhettük meg az ODBE Miskolc Kft. csapatát.

A mérkőzések levezetésében Geró Gábor és Galamb József sporttársak voltak segítségünkre. Nekik is nagy köszönettel tartozunk, amiért az összes eddigi jótékonysági tornánkhoz hasonlóan idén is felajánlották segítségüket. Önzetlen közreműködésüket egy Aranycsapat dvd-vel háláltuk meg.


Hálás köszönettel tartozunk a Szabó Lőrinc Általános Iskola intézményvezetőjének, Mikitáné Újjobbágy Erzsébetnek is, amiért idén is térítésmentesen bocsátották rendelkezésünkre az iskola tornatermét.

Mindenképpen szót kell ejtenünk egyéni adományozóinkról is, hiszen a stadiont építő Market Zrt. vezérigazgatója, Scheer Sándor magánemberként 100.000 Ft-tal támogatta kezdeményezésünket, de Tibi bácsi özvegye, Péchyné Ildikó és a Rakaczki család is hozzájárult akciónk sikeréhez. Már javában zajlott az emléktorna, mikor meglepetésünkre ismerős arcokat köszönthettünk a tornateremben. A DVTK szakmai stábja képviseletében Vas László másodedző és Andrusch József kapusedző hozta el adományukat, akik elmondták, hogy Bódog Tamás is szerette volna meglátogatni az eseményt, de halaszthatatlan elfoglaltsága miatt sajnos erre most nem kerülhetett sor.


Köszönetünket fejezzük ki az 1910.hu-nak is adományukért, de fejet hajtunk a Fórumfoci csapat azon tagjai előtt is - LaciTomi, Krizsó Szabi, Benke Tibi és Takács Gabi - akik nem léptek pályára a csapatban, de eljöttek és ők is hozzájárultak a gyűjtéshez.

A Korzó Boys csapatának két tagja külön említést érdemel, hiszen Homovics Krisztián és Koseczki István vasárnap hajnalban érkezett meg a Jegesmedvék erdélyi túrájáról és néhány óra alvást követően már a pályán rúgták a bőrt.

Köszönjük mindenkinek!


A résztvevő csapatok a nevek ABC sorrendjében:

Czevaro Team / Fórumfoci Team


Korzó Boys / MIVÍZ


ODBE Miskolc Kft. / Rakaczki Team


Még egyszer köszönjük a részvételt és az egyéni felajánlásokat is.

Találkozunk 2018-ban a III. Péchy Tibor Emléktornán!




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2017-12-22 19:24:20 Piros öves, Tag
Szép volt fiúk!Jó helyre került!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...