Banner

Zoran Zekić: Csapatként kell küzdeni

Szerző: objektív | 2021-04-10 10:12:00

Azzal a céllal érkeztem télen Diósgyőrbe, hogy benntartsam a DVTK-t az első osztályban


Vasárnap délután játszik a DVTK az OTP Bank Liga 28. fordulójában, az ellenfél a Paks lesz, kezdés: 14:30 (tv: M4 Sport, online stream: m4sport.hu). A találkozó előtt Zoran Zekić vezetőedzővel beszélgettünk. - írja a dvtk.eu


A DVTK sorozatban négy találkozón gólképtelen maradt, ám amíg ez pontszerzéssel párosult az MTK és a Honvéd ellen, Zalaegerszegen vereséghez vezetett, így ismét távolabb került a bennmaradás. Adja magát a feladat, vasárnap gólt, gólokat kell szerezni a győzelemhez.

- Edzések előtt és után sokat beszélgettünk arról, mit kell másként tenni annak érdekében, hogy a ziccerekből gól szülessen. Magán az edzésen pedig előtérbe kerültek a támadásépítésre, és különösképpen azok befejezésére vonatkozó gyakorlatok. Ám amíg a támadások felépítését, a mozgásokat lehet gyakorolni, addig a gólszerzés sokkal inkább az egyén pillanatnyi döntésétől függ. Mindent megteszünk a siker érdekében, azonban a legtöbb azon múlik, a kapu előtti helyzetben ki vállalja fel a gólszerzés felelősségét, és ki tud élni vele.

Zoran Zekić feltűnt a DVTK tartalék szerdai, Balassagyarmat elleni bajnokiján is a lelátón.

- Azzal a céllal érkeztem télen Diósgyőrbe, hogy benntartsam a DVTK-t az első osztályban, és jelenleg ez a feladat foglalja le az időm és az energiáim legnagyobb részét - osztotta meg. - Ugyanakkor, ha tehetem, akkor szívesen megnézem a DVTK tartalék bajnokiját, vagy belenézek az U19, az U17 edzésébe, mert egy klub igazi ereje az utánpótlásában rejlik.

A Paks ellen ismét üres stadionban, nézők nélkül, de legalább hazai pályán játszik a DVTK, ahol 2021-ben veretlen - vetettük fel.

- Ugyanakkor sok pontot vesztettünk itthon a hajrában - vágta rá a horvát sportszakember. - A Mezőkövesd és a Budafok ellen egy-egy késői gól miatt buktunk pontokat, a Honvéd ellen pedig egy játékvezetői döntés fosztott meg minket a győzelemtől. Nem hiszek a színtiszta szerencsében, aki tesz a sikerért, azt segíti a szerencse istenasszonya, tehát meg kell küzdenünk a szerencsénkért.

Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Hozzászólások

1 2 > 

20. Cs Attila |Válasz erre: 18. toki
2021-04-13 11:59:34
Azokat tudja megnézni akik Benczés és Fogarasi utasítására játszanak a tartalékban,
a kép csalóka lehet mert a padon is ülhetnek olyanok akik talán még alkamasabbak
lennének a feladatra, de mint sejthető nem olyan jó a "sajtójuk."
19. Krapulax
2021-04-11 18:22:41
Vezet a Honvéd
18. toki
2021-04-11 14:52:08
Az szimpatikus, hogy megnézi az up-t. Lehet már tudja, hogy a 2. osztályban kikre akar számolni.
17. dudik-attila |Válasz erre: 16. antiabs
2021-04-11 12:57:19
Igen, jogos :)
16. antiabs |Válasz erre: 15. dudik-attila
2021-04-11 12:11:07
A második az '96-'98 között volt, 2010 tavasza már a harmadik volt. Most a végeredmény 2010 tavaszt idéző lesz sajnos.
15. dudik-attila |Válasz erre: 8. mávtelep
2021-04-11 09:26:56
Biztosan nem ő ágál, hogy hadd adjon interjút. Ez kötelező kommunikáció a klub részéről. És igen, ugyanazokat ismétli. De legalább mondania kell, mi a terve, mit lát hibának. Nem mondhatja, hogy ez már reménytelen. Szerintem, ahonnan ő jött, nem ismerik ezt a szót.
Biztos, hogy tanácstalan kissé, ha hétről hétre látja, mit kellene tenni, mégsem sikerül. Lehet, azért volt a tarcsi meccsen, hátha talál valakit, aki frissként tudna egy kis lendületet adni a szürke csapatnak.
Nagyon remélem nem a második Tornyi éra ismétlődik meg.
Míg élünk remélünk. Hisz Diósgyőriek vagyunk. Nekünk ez jutott.....
Akkor is hajrá Diósgyőr.
14. Zole61 |Válasz erre: 5. Kezdökör
2021-04-11 07:28:31
Hát Zekics mester most is elmondta a tutit. Az a baj,hogy legalább egy- két taktikát betaníthatna, amikor mindenki tudja hol a helye. Valószínűleg nem fordulna elő, hogy a válogatottságról álmodozó Márkvárt, középen labdát vezetve széttárja a kezét és nem tud mit kezdeni. Ez a basszuk előre Drazsicsnak, nem egy NB1 szint. Még ha Vanacsek hadján, csak mellette meg nincsenek érkezők, hiába a labdamegtartás. Elgondolkodna Zekics elődein, Ők vajon mit tudtak volna csinálni ha ennyi támogatást kapnak? Fernandó, Tesco gazdaságos játékos politika, Feckó, talán utolsó 7 forduló mikor már matematikailag bentmaradtunk,kötelező fiatalok játszatása, totális beleszólás a munkájába. Szerintem Zekicset is ezen előzmények tudatában kell nézni és máris látszik, vagyis inkább nem látszik az Ő nagy teljesítménye. És akkor még nem is említettem Bódogot, akinek egy hazai pályás meccse sem adatott meg. Máris elérkeztünk, talán az igazi felelősökhöz akik mozdíthatatlanok és így vágunk majd neki a másodosztálynak. A frissen igazolt scoutot, mert már az is van itt, nem irigylem. Elvileg gőzerővel dolgozik az igazolásokon, de ugyan hová is hívja a játékosokat.... Itt már csak a csoda segít, mert mint láthatjuk hétről, hétre a csapatjáték reménytelen..
13. Attilatop41
2021-04-10 22:57:57
2-1, lehet nagy tétben játszani :))
12. alpesi krokodil
2021-04-10 22:17:55
Vettünk Zekic-el egy jónak tűnő Zastava-t ami pár hét alatt hengerfejes lett, azóta csak füstöl, kattog, de nem megy... kalap szar az egész...
11. alpesi krokodil |Válasz erre: 1. Kezdökör
2021-04-10 21:52:26
A borsodi jólevegő, nála is megtette a hatását... hihetetlen, hogy itt mindenki beszürkül, megbukik, elfelejti amit valaha tudott... elátkozott régió...

1 2 > 

BannerBanner
Mégsem


Üzenet küldése...