Banner

Vasakarat

Szerző: amigeleken.hu | 2023-04-19 17:34:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


Bobory Balázs publicisztikája a nemzetisport.hu-n Vas János visszavonulásáról:


Legtöbbször szomorúan konstatálja az idő múlását az ember, esetenként ledermed a felismeréstől, hogy elzúgtak az évek, korosodik, lezárulnak korszakok az életében.

Azoknak, akik átélték a magyar jégkorong fel­emelkedésének legfontosabb mérföldköveit, éveit, mellbevágó volt Vas János múlt heti bejelentése, amely szerint nemcsak válogatott szinten, hanem teljesen felhagy a jégkorongozással. Ezzel aktív szapporói hőseink száma kettőre csökkent, már csak Hetényi Zoltán és Benk András élezteti koriját hétről hétre, és bár nem siettetnénk az időt, de lassan eljön az a pillanat, hogy már senkit sem láthatunk a jégen azok közül, akik a kilencvenes évek végén, illetve az ezredforduló utáni esztendőkben más dimenzióba emelték a sportágat.


Továbbra is úgy gondolom, a magyar hokitársadalom nem lehet eléggé hálás azért, amit ez a generáció letett az asztalra. A nyitott pályák világában, amatőr körülmények között felnőtt játékosok megtalálták az utat a legmagasabb szint felé, és kérlelhetetlenségük, akaratosságuk, fájdalomtűrő képességük vegyülve a tehetségükkel, a beléjük pakolt munkával, nemzeti hősökké emelte őket.

Ebben a rendszerben volt Vas János az a fiatal titán, akit egyfajta messiásként, titkos fegyverként, a mozaik utolsó „darabjaként” várt a közvélemény Szapporo előtt. Amíg aktuális sztárjainkat, Ladányi Balázst, Palkovics Krisztiánt vagy éppen Ocskay Gábort hétről hétre láttuk hazai jégen varázsolni, addig Jankóról csak az óceánon túlról érkező hírekből értesültünk, miként teljesít az NHL előszobájának számító AHL-ben, az Iowa Stars színeiben, és mindvégig abban reménykedtünk, hogy egyszer beteljesül az álom, és első magyarként pályára léphet a profi jégkorongbajnokság valamelyik csapatának színeiben tétmérkőzésen.



Vas János csapatának nagyszerűen ment a játék abban az évadban, a rájátszásban is sokáig menetelt, így mindvégig kérdéses volt, hogy a fiatal csatár csatlakozhat-e egyáltalán a válogatotthoz Japánban. Pat Cortina, a férfiválogatott akkori, női nemzeti csapatunk jelenlegi szövetségi kapitánya merészet húzott, és fenntartott egy helyet neki a keretben. És nagyon jól tette, mert a harmadik mérkőzésre, a japánok elleni csatára már befutott Vas János, aki előtte lemaradt az észtek és a litvánok elleni győzelemről.

Az, hogy a támadónak milyen fontos szerepe lett ebben a csapatban, az ukránok elleni, feljutásról döntő záró mérkőzésen derült ki igazán, amelyen hatalmas góllal szerzett vezetést a mieinknek. Jankó végig a jégen volt a legfontosabb pillanatokban, így az utolsó percekben is, amikor keleti szomszédaink a nekik elit-vb-t jelentő egyenlítésért rohamoztak. Lehetett volna belőle tragikus hős is, hiszen egy törlesztésért kiállították, így a mérkőzés végéig a büntetőpadon csücsült, de ekkor jött testvére, Márton, aki emberhátrányos góllal eldöntötte az összecsapást, Jankó pedig megkönnyebbülten döngethette a plexit botjával, vélhetően rengeteget tanult az esetből, és megbizonyosodott róla, a családnál nincs fontosabb.



S bár vér szerint csak egyetlen fivére volt az együttesben, a szapporói generáció tagjai között valószínűleg tényleg volt valami láthatatlan kötelék, olyan érzelmi, bajtársi kapocs, amelynek köszönhetően sikerült eltüntetni a különbséget, ami a korábbi években, évtizedekben az erősebb együttesek és a mieink között törvényszerűen kialakult. Vas János akkor már látta a csodát, Amerikát, a valódi professzionális körülményeket és szervezettséget, így ő maga is egyfajta időutazáson vehetett részt, amikor az Egyesült Államokból visszacsöppent a magyar válogatottba, és leült, mondjuk, Kangyal Balázs mellé, akinek még a Kisstadionban, nyitott pályán lejátszott Ferencváros–Újpest rangadókból is bőven kijutott ifjú bekként. De talán éppen ezért érdemelt meg ő is minden tiszteletet, és volt már olyan tekintélye a már Amerikában pallérozódó Vas előtt is, mert mindenki tudta, honnan indult és hova érkezett meg, az ilyen csodaszerű utazásokra pedig csak a legnagyobb, legelhivatottabb sportolók képesek, akik ha nem a Kárpát-medencébe, hanem a tengerentúlra születnek, a történetük talán egy hollywoodi film forgatókönyvének alapját jelenti.

Szapporo után már tényleg a magyar jégkorongra vetült a reflektorfény. A 2010-es években a hoki a látványsportágak kategóriájába került, mindezt két-három évtizeddel azután, hogy a sportág hazai léte is veszélyben forgott. Épültek a jégcsarnokok, egyre több utánpótlásbázis kezdte meg működését, sikerült a tömegesítés is, s a jelenlegi szövetségi kapitány immár nem nagyítóval keresi a játékosokat a válogatottba, hanem egy-egy felkészülés során nagyjából kétcsapatnyit is kipróbál, és válogatja ki a szerinte legjobbakat a közelgő elit-világbajnokságra.

Vas Jánosék megnyitották az utat a fiataloknak és legjobbjainknak Európa és Észak-Amerika nívós ligái felé, egyre többen szerezhetnek tapasztalatot külföldön, a hazai együttesek pedig többnyire stabil lábakon állva garantálnak megfelelő körülményeket a hivatásos sportoláshoz.



Jankó végül nem mutatkozott be az NHL-ben, de hosszú, kalandos és eredményekkel teli pályafutása során megjárta Svédországot, Franciaországot, Csehországot és Szlovákiát, a Volánnal szerepelt az osztrák, a miskolciakkal pedig a szlovák bázisú élvonalbeli bajnokságban, közben rendületlenül helytállt, és alapembere volt a válogatottnak is, amellyel két A-csoportos vb-n is szerepelt, és még tavaly is nagyon sokat tett azért, hogy a mieink újra a legjobbak között léphessenek jégre. A DVTK színeiben még a mögöttünk álló évadban nagyon is elfogadható teljesítményt nyújtott: a statisztikák alapján, 39 évesen együttese meghatározó játékosa volt, ám végül úgy döntött, itt a vége, nem kezd el még egy idényt, egy újabb válogatott felkészülést, és szögre akasztja a korcsolyát.

A magyar sport, a magyar jégkorong játékosként olyan egyéniséget vesztett el, aki egymaga megtestesíti mindazt, ami ezt a sportágat az elmúlt évtizedekben jellemezte: Vas János szerénysége, alázata, eltökéltsége, kitartása a legtökéletesebb példa a mai tinédzsereknek, akik esetleg élsportolók szeretnének lenni. Személyisége, intelligenciája pedig tökéletesen alkalmassá teszi arra, hogy továbbra is a hokiért ténykedve mutasson utat az utána jövő generációnak, adja át mérhetetlen tapasztalatát, sportágszeretetét, szemléletét, mert ebben az értékválsággal küzdő világban megengedhetetlen lenne, hogy a hozzá hasonló személyiségek a civil élet felé forduljanak.

Azt látjuk szerencsére, hogy Szapporo hősei, illetve az akkori generáció tagjai közül a legtöbben megtalálták a helyüket a sportágban, és élő példaként járnak a maiak előtt. Ennek is köszönhető, hogy megint a legjobbakkal vehetjük fel a csatát májusban, hogy Kanada újra Magyarországra látogat közvetlenül a vébé előtt hivatalos mérkőzésre, és talán újabb gyerekeket sikerül majd megfertőzni, hogy érdemes a jégkorongot választani, mert alázatra, keménységre, sportszerűségre és tisztességre nevel.



Vas János 171 válogatottsággal és több mint két évtizedes, a legmagasabb szinten űzött sportolói pályafutás után elköszön, s a DVTK U21-es csapatának vezetőedzője lesz. Nincs mit ehhez hozzáfűzni, tökéletes első lépcsőfok egy remélhetőleg sikeres szakmai karrier kezdetén. Őt ismerve tudásvágya, ambíciója és versenyszelleme alapján biztosan nem akar itt megállni, nagy tettekre készül. Ha csak annyira lesz sikeres, mint játékosként volt, akkor nem kell félnünk, hogy nincs jövője a magyar jégkorongnak.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>


forrás: nemzetisport.hu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2023-04-21 20:27:56 Barna öves, Fanatikus tag
Kiváló sportoló és ember! Nagyszerű, hogy a DVTK színeiben kezdte meg edzői karrierjét! Szép jövő előtt áll edzőként is!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...