"Van esélyünk az első helyet is megszerezni"

Szerző: objektív | 2017-11-23 19:28:00

Hétvégén sorsodöntő rangadóval kezd a tavalyi ezüstérmes DVTK sakkcsapata az NB I.-ben: a címvédő nagykanizsaiak elleni mérkőzésen hatalmas előnybe kerül a győztes. A bajnokság előtt Dr. Mátyás Imre szakosztályvezető és Korpa Bence nagymester osztotta meg várakozásait.

- Az előző bajnokságban újoncként a mezőny második harmadát szerettünk volna elérni, de a második helyen végeztünk, amire senki nem számított - értékelt Dr. Mátyás Imre, a DVTK sakk szakosztályának vezetője. - Ezért ebben a bajnokságban már komolyan számolnak velünk, mi pedig szeretnénk megfelelni ezeknek a elvárásoknak. Az erősítések után hivatalosan az első három hely egyikét tűztük ki magunk elé, de őszintén szólva a bronzéremmel csalódott lennék.

- Az előző bajnokságban jól szerepeltünk - értett egyet Korpa Bence nagymester. - Korábban magyar nemzetiségű nemzetközi nagymesterek számában voltunk hátrányban, de így is csak egy nagyon szoros mérkőzésen kaptunk ki 6,5-5,5-re a bajnok nagykanizsaiaktól. Idén jól erősítettünk, van esélyünk az első helyet is megszerezni.

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Hozzászólások
5. Krapulax |Válasz erre: 4. Bobák Kornél
2017-11-29 11:40:00
Nem tudom, de nagyobb hírveréssel biztos több ultra és hool is ment volna a meccsre, belehajszoljuk a fiúkat a győzelembe és persze betámadjuk a kanizsaiakat természetesen :))
4. Bobák Kornél
2017-11-29 11:24:13
Na és mi lett az eredmény?
3. Bobák Kornél
2017-11-24 06:57:32
A sakk és a curling - ha már utóbbit portugal emlegette - igazi stratégiai játék és tiszta sport, nem függ a játékvezetők döntésétől. Itt még ráadásul fél kézzel emelgetnek bástyákat... Jó szereplést remélek és kívánok!
2. vebgy
2017-11-23 22:52:56
Piró mehet ??? ...:)))))
1. Szabó József
2017-11-23 19:52:05
Sok sikert!
Jó pár év szünet után újra elkezdtem sakkozni, keményen tolom a chess.com-on, kőkemény meccseken tanulok-fejlődök.
Mégsem


Üzenet küldése...