Tíz szezon története a sikeres visszatéréstől a lehangoló jelenig

Szerző: Jáborcsik András | 2021-04-04 11:17:00

Sajtófigyelő - bunteto.com


A Diósgyőri VTK zsinórban tizedik szezonját zárja az NBI-ben. A tíz idény alakulása vegyes képet mutat: az első négy sikeres, míg az azt követő hat sikertelen volt. De vajon mi okozta ezt az éles váltást? Egyáltalán meghatározhatjuk-e pontosan a kiváltó okát?

A bunteto.com-on Mrena Tamás ennek próbált utánajárni. Az összeállításból idézünk:


A klub történetében eddig még csak egy alkalommal fordult elő, a többek között Veréb György, Salamon József, Oláh Ferenc, Borostyán Mihály és Tatár György nevével fémjelzett „diósgyőri aranycsapat” idejében, hogy a DVTK egymást követő tíz idényt töltött az élvonalban. Az a csapat az 1978-79-es szezon végén bajnoki bronzérmet szerzett (azóta is ez a klub legjobb eredménye az első osztályban), valamint 1977-ben és 1980-ban kupagyőztes lett.

Az olimpiai és a felnőtt válogatott is épített akkoriban a Diósgyőrre. Az együttes kiléphetett ekkor a nemzetközi porondra is (a korábbi Közép-európai Kupa mérkőzéseit nem számítva), 1980-ban az UEFA kupában két csapatot is kiejtettek. Nem csoda tehát, ha a DVTK szurkolói máig emlegetik azt a csapatot.


A mostani csapat tíz szezonját azonban nem biztos, hogy hasonló sikerként élik meg a klub szurkolói. A visszatéréskor az NBI-et tizenhat együttes alkotta, a DVTK pedig egyszer ötödik, kétszer pedig hetedik helyen végzett. Az ötödik hely a klub második legjobb helyezése, amit az élvonalban elért (1960-ban sikerült ez még), a hetedik helyek pedig szintén előkelőnek mondhatóak a DVTK történetében.

A 2013-14-es idény különösen sikeres volt: a bajnoki ötödik hely mellé begyűjtötték a Ligakupa trófeáját a Videoton elleni hazai pályán aratott 2-1-es győzelmükkel, valamint bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe, ahol 1-1 után büntetőkkel maradtak alul az Újpesttel szemben.

Az Újpest nemzetközi eltiltása miatt indulhattak az Európa Ligában is, ahol beállították a „diósgyőri aranycsapat” legjobb eredményét, amikor szintén két körben is tovább tudtak jutni.


A tizenkét csapatos bajnokság bevezetésével egyidőben a klub szereplésében is törés keletkezett. A 2015-16-os szezon már inkább a kiesés elleni küzdelemről szólt. Ez nyilván csalódás volt a szurkolók számára a korábbi évekhez képest, azonban ezt követően az együttes szereplése csak és kizárólag a kiesés elkerülésére korlátozódott.

A következő két idény is az utolsó fordulókban kivívott bennmaradásokról szólt. Ennek a három szezonnak a véghajrája a Diósgyőr számára mindig kedvezően alakult. A 2016-17-es idényben a DVTK elvesztette az utolsó mérkőzését, de mivel az MTK nem tudta megverni a Paksot, bennmaradhatott. A 2017-18-as szezonban a Diósgyőr az utolsó fordulóban legyőzte a már bajnok és tartalékos Videotont, míg a Balmazújváros nem tudta megverni a Ferencvárost –a 2018-19-es évadban az MTK a 2001-02-es idényhez hasonló összeomlást produkált: a tavasz során a fővárosi csapat mindössze 7 pontot gyűjtött, így a DVTK az utolsó előtti fordulóban előzni tudott.

A 2019-20-as idényt nem kezdte jól a DVTK, de az edzőváltást (és igazolásokat) követően a csapat bíztató eredményeket produkált. A 26. forduló után a Diósgyőr negyedik volt a tabellán, és öt pontra megközelítette a harmadik Mezőkövesdet. A szurkolók ekkor már az esetleges nemzetközi indulásról álmodoztak, ám gyorsan fel kellett ébredniük. Az utolsó hét mérkőzésén a klub csak egy pontot gyűjtött, így végül csak két ponttal előzte meg a kieső Debrecent.

A sorozatban tizedik szezonra a szurkolók azt remélték, hogy az előző idény közepi forma visszatérhet, azonban nem ez történt. Folytatódott a vesszőfutás, a csapat képtelen volt mérkőzést nyerni, ami újabb edzőváltáshoz vezetett. A téli szünetben hosszú idő után változott a tulajdonos, ezzel együtt pedig az edző személye is. Azóta a klub a bajnokságban elkezdett felzárkózni, ám az előtte haladókat még nem volt képes megelőzni.


AZ EDZŐ AZ OKA?

Gondolhatnánk arra, hogy a stabilitás az edző személyében jobb eredményeket hoz magával.

A vizsgált időszakban tizennégy edző irányította rövidebb-hosszabb ideig a DVTK-t: teljes szezont csak Tomiszlav Szivics és Fernando Fernandez (a klub korábbi játékosa) vihetett végig.

Szivics 2013-14-ben az időszak legjobb eredményével zárt, míg Fernando Fernandez 2018-19-ben éppen, hogy csak elkerülte a kiesést. Ebben az idényben a tizenkét csapat közül szerzett gólokban tizedik, kapott gólokban tizenkettedik lett a DVTK. A többi nyolc idényben mindig volt legalább egy edzőváltás (még a sikeresebb években is), így nem állíthatjuk, hogy ez a szempont döntő jelentőségű lenne a Diósgyőr szereplésnek alakulásában.

FEJÉTŐL BŰZLIK A HAL?

Tíz szezon alatt valóban alkalmazni kellett tizennégy edzőt? Az edzők kiválasztásánál nem kellett volna tekintettel lenni az adott edző stílusára (Bódog Tamás – gegenpressing, Fernando Fernandez – pozíciós játék)? Vajon a télen igazolt légióshad a másodosztályba is követni fogja a csapatot? Sok kérdés merül fel a klub vezetésével kapcsolatban, amire a háttér információk ismerete nélkül nehéz egyértelműen választ adni. Nehéz megítélni a szakmai igazgatók munkáját, hiszen az edzőkhöz hasonlóan ők is gyakran váltották egymást. Ez nem segítette elő az egységes koncepció kialakítását.


A JÁTÉKOSOK MIATT?

A játékoskeret minősége szintén okozója lehet a jó szereplésnek. Az időszak elején a csapat húzónevei a spanyol játékosok voltak. Jose Juan Luque, Francisco Gallardo, Fernando Fernandez mind spanyol élvonalbeli tapasztalattal érkeztek. Őket fokozatosan felváltották a tehetséges, válogatott szintű magyar játékosok (Elek Ákos, Rudolf Gergely, Kádár Tamás, Futács Márkó). Az időszak közepén folytatódott ez a tendencia Koman Vladimirrel, Bognár Istvánnal, Lipták Zoltánnal, Novothny Somával, de már gyengébb eredményekkel.

Ezt követően a megújulást a Dusan Brkovic, Florent Hasani és Serhij Shestakov, majd a Tajti Mátyás, Márkvárt Dávid, Vernes Richárd triótól várták. Az utolsó két idényben Branislav Danilovic, Iszlai Bence, Mirko Ivanovski, Rui Pedro, valamint Hegedűs János, Gheorghe Grozav, Stefan Drazic, Asmir Suljic és hat horvát játékos érkezett. Azt gondolom, hogy a játékoskeret minőségében nincs jelentős eltérés az időszak eleje és vége között, sokkal inkább az okozott visszaesést, hogy a csapat keretének relatív (többi együtteshez képesti) szintje esett vissza.


Mit lehet most egy DVTK-szurkolónak mondani?

Élvezze ki a klub történetének második legeredményesebb korszakát és reménykedjen abban, hogy az új tulajdonos téli bevásárlása újra megmenti valahogy a csapatot. Ha pedig nem, akkor csak ismétli magát a történelem, hiszen a „diósgyőri aranycsapat” is kiesett a tizedik szezonja végén.


Ide kattintva elolvashatod a teljes cikket a bunteto.com-on >>>>>>


forrás: bunteto.com




És ezt olvastad már?
Hozzászólások
2. sadab1
2021-04-05 11:06:48
Az is biztos, hogy Zekicet és a horvátokat, akik lendítettek valamit a csapaton, nem sánta v benczés hozta hanem az új tulajkör. Jó volna tudni /de nem fogjuk sosem/, hogy ki döntötte el, hogy ők jöjjenek??? Szakma vagy laikusok? És számoltak e azzal, ha kiesünk mi lesz?
1. El Bandi
2021-04-05 07:30:42
Az biztos, hogy bármi is fog történni, az edző a legkevésbé hibás. Persze nyilván ő mondja meg mit kell csinálni. De, általában azért ott lehet és van siker, ahol legalább 2 - 3 évig ugyan az. Én inkább a madam pártján állok... Elég sok meccsen voltam már, még mindig nem tudom ezt a szezont elengedni, hátha... (Hányszor akarták az UTE edzőt elküldeni?? Szurkoló és Tulaj, de elég sokáig húzta. És szerintem az idő őt igazolta, bár már régen nincs ott.) Mondjuk ha mégis cserélgetjük edzőinket, kérdés miért nem hozunk elsőre olyat aki megfelelő?? Vagy azért tovább is kellene keresgetni ? Ettől függetlenül a játékos is lehet hunyó. Mi az hogy megbuktatunk egy edzőt? És ezeket a játékosokat meg más alkalmazza?? Ébresztő... Talán játékos menedzserből (is) van több mint kellene?? A vezetőséget most nem minősítem.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...