Banner

Szűcs Kornél: Ez egy hihetetlen klub, Rooney nagyon jó tanácsokat ad

Szerző: amigeleken.hu | 2024-09-12 14:22:00

Sajtófigyelő - csakfoci.hu


A nyáron Angliába igazolt magyar védő, Szűcs Kornél hálás azért, hogy a Plymouth Argyle-nál szívesen látják, és élvezi a munkát Wayne Rooney vezetőedző irányítása alatt. Minderről a 22 éves játékos a Plymouth Herald c. lapnak beszélt, amelyet a csakfoci.hu szemlézett.


A Kecskemétről Angliába igazolt és a helyi sajtó által máris dicsért Szűcs Kornél a válogatott szünet előtt, augusztus 31-én, a Stoke City elleni 1-0-s vereség alkalmával játszhatott először hazai pályán a bajnokságban, és reméli, hogy meg tudja tartani a csapatbeli helyét. Úgy véli azonban, egyelőre az a legfontosabb, hogy az Argyle megszerezze első bajnoki győzelmét a szezonban, miután eddig mindössze két pontot gyűjtött a lehetséges 12-ből.



A következő, nehéz feladat lesz a jelenleg 100 százalékos mérleggel éllovas Sunderland elleni ütközet lesz.


Örültem, hogy az első bajnoki mérkőzésemet a Home Parkban játszhattam, de az eredmény miatt egy kicsit csalódott voltam. A szurkolók hihetetlenek voltak, úgyhogy köszönöm nekik. Úgy gondolom, hogy mindent beleadtunk. Remélem, hogy a jövőben ilyen meccseket fogunk nyerni - nyilatkozta Szűcs a lapnak.


Az U21-es magyar válogatott játékos Lewis Gibson mellett játszhatott a védelem közepén a Stoke ellen, és mindketten jó formában vannak, a szerelések, blokkolások, illetve a légipárbajok tekintetében is.

Lewis egy nagyon jó játékos és egy kedves ember is. Ez utóbbi számomra mindig fontos. Jó mellette játszani, de említhetném az egész csapatot is, nagyon örülök, hogy itt lehetek ebben a klubban, és ilyen csapattársaim vannak. Az Argyle egy hihetetlen klub, nagyon szeretek itt lenni. Kedvelem a csapattársaimat, a stábot, a szurkolókat. Minden nagyon szép eddig. Emellett nekem és a barátnőmnek is tetszik, amit eddig láttunk a városból

tette hozzá a fiatal bekk, aki kései csereként debütált a Championshipben a Queens Park Rangers elleni idegenbeli 1-1-es döntetlen alkalmával, majd jött a Stoke elleni bajnoki.


Remélem, hogy a csapatban maradhatok, de a legfontosabb, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy megnyerjük az első meccsünket a Championshipben

- mondta Szűcs, aki megtisztelőnek tartja, hogy az angol csatárlegenda, Wayne Rooney játékosa lehet.


- Ő egy nagyon jó edző, és emberként is nagyon kedvelem őt. Nagyszerű játékos volt, így nagyon jó tanácsokat tud adni nekünk, mert nagyon jól ismeri a modern futballt.


Tovább a csakfoci.hu-ra >>>>>>>


forrás: csakfoci.hu



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2024-09-15 10:24:42 Fekete öves, Veterán
Kezdő volt megint, úgy tűnik kezd megragadni az alapcsapatban.
Illetve meccs végén a távoli lövése kipattant a kapusról, a csatár bevágta és azzal nyertek.

Szurkereik nagyon elégedettek vele és a hátvédtársával is, hogy jól megértik és kiegészítik egymást.
Amilyen passzban van a válogatott remélem Rossi fél szeme már rajta van.
2024-09-14 11:17:17 Fekete öves, Veterán
Kíváncsi vagyok az itthoni hullámzó (jóindulatú voltam...) teljesítménye után egy jobban sikerült kecskeméti időszakot követően a kutyakemény angol másodosztályban mire viszi...én szurkolok neki !
2024-09-13 06:48:32 Fekete öves, Veterán
Csak így tovább Kornél! Egészség legyen, a többit megoldod!
2024-09-12 18:26:09 Barna öves, Tag
1-2 évvel ezelőtt volt egy komment ami a családja anyagi helyzetére vonatkozott. Hogy az apja így is úgy is alá teszi a nagy mercit. 22-23 évesen védőként alapembernek lenni azért lenne óriási dolog mert csapata kiesése esetén is jó eséllyel maradhatna a championshipben, és akkor csak a mercit kéne cserélni egy új porschera.
2024-09-12 14:51:56 Fekete öves, Veterán
Ha fog játszani a következő 4-5 hónapban tavaszra a válogatott keretben fogja magát találni.
Nagy Hajrá neki!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...