Banner

Szimpatikus kiscsapat

Szerző: dfcwolf | 2023-10-01 09:18:00

Nem az számít, hogy mások mit gondolnak rólunk


Látom az Interneten elszabadulni a zöldeket, akik most kiscsapatoznak minket, de azért közben bőszen szervezkednek és különvonattal érkeznek majd Miskolcra. Persze csak akkor, ha a MÁV is úgy akarja és erről jutott eszembe az, hogy van-e kiscsapat a magyar NB1-ben? Kis csapat lehet-e a Kecskemét vagy azok vagyunk mi is. Újoncok lennénk valóban, vagy azért ez sértő ránk nézve?

Ilyen filozófiai gondolatok fogalmazódtak meg bennem a meccsre készülődve, mert visszanézve a múlt évre, én csodálkozva néztem az NB2-ből azt, amit a Kecskemét elért. És őszintén elmondom, hogy úgy gondoltam rájuk, mint szimpatikus kiscsapat. Viszont már nem így van. Elkapta a fociláz a várost és jó látni azt, hogy egyre többen vannak a meccseken és már idegenbe is jelentős számú szurkoló kíséri el őket. Nehéz ellenfélnek bizonyulnak mindenki számára és senki nem meri leírni őket.

Kicsit azért átalakultak a múlt évhez képest, de azért lényegesen nem gyengültek és ez látszik az eredményeiken és a tabellán elfoglalt helyükön. Persze most a középmezőnyben vannak, de ne feledjük, hogy azért az európai szereplés biztosan kivett belőlük sokat az elején.

Időközben a tabella is kezd kisimulni és ha ránézünk, azért boldogság öntheti el a szívünket. De nem csak a gyűjtött pontok száma adhat erőt nekünk a lelátón, hanem a játék, amit látunk. A CSAPAT. Nagyon rég volt az, hogy ilyen jó volt meccsre járni Miskolcon, de én nagyon élvezem ezeket a meccseket. Az Felcsút elleni első meccs után elkeseredett voltam, de gyorsan változott a kép és azóta folyamatosan fejlődünk. Bárkinek méltó ellenfelei tudunk lenni úgy is, hogy nem engedünk a saját játékunkból.

Biztos voltam abban, hogy a Loki ellen sikerül majd nyerni, de én csak egygólos győzelmet vizionáltam és most ugyanilyen határozottan érzem a Kecskemét elleni győzelmünket is. Nehéz lenne elmondani, hogy mire alapozom, de azt azért kijelenthetem, hogy a DVSC elég komoly nyomást helyezett ránk a második félidőben és ott is tudtuk magunkat tartani. A kecskeméti csapatot gyengébbnek érzem tőlük. Szimpatikus a lila csapat és ezt nem csak én érzem így. Beszélgetve a múlt évben a szurkoló-társaimmal, sokan nyilatkoztak így róluk.

Bízom benne, hogy újra sokan lesznek majd a stadionban a vasárnapi időpont ellenére is és a hangulat újra fantasztikus lesz. Minden héten nagyon várom már a meccset és szinte számolom a napokat az összecsapásig. Elkapott a fociláz.

Szerintem egy jó meccset láthatunk majd, olyat, amilyeneket az utóbbi időben játszunk. Két kiscsapat? Újonc? Kit érdekel, hogy ki milyen jelzőt aggat ránk? Nem az számít, hogy mások mit gondolnak rólunk, hanem az, hogy mi mit gondolunk magunkról. És mit gondolunk? Hát azt, hogy mi vagyunk a legnagyobbak!



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2023-10-01 10:56:09 Fekete öves, Veterán
Szerintem a Kecskemét is egy olyan csapat, ahol a szurkolóik békességben eláldogálnának vegyesen egymás mellett a mieinkkel a büfé sorokban.

Nekem szimpatikus csapat a Kecskemét, de nekünk most jobb csapatunk van.
19. Kezdökör |Válasz erre: 18. Sickunt
2023-10-01 10:11:16 Piros öves, Őstag
Pontosan, sokan mikor fradikáznak elfelejtik vagy nem veszik észre, hogy ugyan az a klub modell nálunk is! Sokszakosztályos klub, nem látható „tulajdonos”, irányított szponzorokon keresztüli adóforintok stb… A gond az, hogy ezzel a lehetőséggel nem nagyon éltünk az elmúlt években, talán most, hogy egy új szakmai stáb és egy új eredményorientáltnak tűnő koncepció vázolódik reménykedhetünk!
18. Sickunt |Válasz erre: 17. Kezdökör
2023-10-01 09:37:54 Barna öves, Tag
És pont itt kanyarodhatunk vissza az 16.-os kommentedre. Kubatov tényleg egy jó fradit akart csinálni és nem a visszaosztós embereket tette (sok pénzből) pozícióba meg a pályára hanem a legjobb szakembereket. Korai kijelenteni, de talán kicsibe ez itt is elindult ugyanis Kuzi és Bajusz Úr is kiváló munkát végez az adott büdzséből, nagyon meg kell őket becsülnünk.
2023-10-01 08:28:22 Piros öves, Őstag
Az ellenfél minden tisztelete mellett én a mai napon győzelmet várok! Szerintem a mostani keretünk bőven jobb képességű játékosokból áll mind technikailag mind sebességben! Nem szoktam „szakmázni” de ha a középpályánk és a védelmünk off-olni tudja Horváth Krisztofert és folyamatosan széthúzzuk a pályát akkor a sebességből adódó különbséget nem fogja tudni a lassú és betömörülő focit kedvelő kecsó levédekezni!
16. Kezdökör |Válasz erre: 1. rugoka
2023-10-01 08:19:51 Piros öves, Őstag
Pont, hogy a zöldek megnyerték a versenyt, mégpedig azt, amiben az elsőkként állami pénzeken felpumpált fehérvárt és csútot kellett, mint kihívó harmadik csapat „leküzdeniük”! Kubatovék megtették és most, hogy a nemzetközi porondon is rendszeresen megmérettetnek ne lepődjünk meg, hogy az anyagi lehetőségek tekintetében a bajnokság fölé nőttek az uefa és a még több állami pénzforrásnak köszönhetően! Egyébként meg, hogy melyik klubot, hogy dotálják azt talán a jelenkorban pont mi itt Diósgyőrben ne nagyon feszegessük mert igencsak szarul jönnénk ki belőle, inkább éljünk a lehetőséggel és mostantól legyünk mi a zöldek kihívója …
2023-09-30 21:53:30 Fekete öves, Őstag
Kicsit off:
A "láki" olyat kapott tőlünk, hogy azóta sem heverték ki. 3 zakó egymás után.
14. Joshi |Válasz erre: 7. perec j. (finom és lédús)
2023-09-30 20:13:56 Lila öves, Fanatikus tag
Kupagyőzelemre gondolt nem bajnoki címre "olvasni"kéne a sorok között!
2023-09-30 20:02:51 Lila öves, Fanatikus tag
Nagyszerű beharangozó, szìvemből szóltál!Rizikós"meccs lesz vigyázni kell,ha területet kapnak komoly baj lehet de én is biztos vagyok a győzelmünkben 1 góllal mindenképp behúzzuk!
12. elzett |Válasz erre: 10. perec j. (finom és lédús)
2023-09-30 19:16:41 Fekete öves, Őstag
Minden kívánságod így teljesüljön :)
2023-09-30 18:55:39 Zöld öves, Tag
Vártam valami reakciót a fagyisok provokációjára Főszerkesztőtől de most még tudom nincs ennek itt az ideje. A Kecskemét valóban szimpatikus játékkal és egyértelmű kommunikációval sokaknak mutatta és mutatja azt ami az NB be való. Így kell. Nem baj ha néha kicsit túloz, vagy alábecsül...de csak kicsit. És ez nagyon okés! Bízom a vasárnapi győzelmünkben! OFF:
A DVTK: DVSC meccset megtettem 2-1 hazai győzelemre....picikét keserédes volt a hosszabbításban szerzett gólunk, de a győzelemnek jobban örültem mint a lecsónak mit nem kaptam meg. A bajnokság legvégén ezek a gólkülönbségek még jól jönnek!
Fiam most szomorúan jött be, hogy mtk fagyi 1/6... no comment...18.55 2023.09.30
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...