Banner

Stadionbezárás következhet

Szerző: objektív | 2018-08-07 18:20:00

Mint arról korábban már beszámoltunk, az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a DVTK - PAFC mérkőzésen történt események miatt elrendelte a Diósgyőri Stadion G és H szektorainak egy soron következő hazai NB I.-es bajnoki mérkőzésen történő lezárását. A DVTK az ügyben tárgyalás tartását kérte.

A FEB a DVTK - PAFC mérkőzéssel kapcsolatban a diósgyőri szurkolók rasszista megnyilvánulása („huhogás”), tárgyak bedobálása és a mérkőzés játékvezetőjével szembeni obszcén kifejezés használata miatt elrendeli a Diósgyőri Stadion G és H szektorainak egy soron következő hazai NB I.-es bajnoki mérkőzésen történő lezárását - olvasható az MLSZ hivatalos honlapján.

Klubunk álláspontja szerint a határozat indokolásában nincs rögzítve, hogy a fegyelmi vétségek a nézőtér melyik részéről valósultak meg, viszont az rögzítésre került miszerint a 20. és 54. percben történtek a 2. számú asszisztensnél. Figyelemmel ezen asszisztens elhelyezkedésére, valamint a bezárással érintett szektornál lévő hálóra is, fizikai lehetetlenség, hogy a „szotyi” dobója a G és/vagy H szektorban tartózkodott. A mérkőzés 13. percében „huhogó” nézők sem a bezárással érintett G és/vagy H szektorban tartózkodtak.

A tárgyaláson arra fogjuk kérni a Fegyelmi Bizottságot, hogy a határozatában a klubbal szemben kiszabott büntetést szíveskedjen módosítani, és azon szektor tekintetében alkalmazni a szektorbezárást, mely szektor érintve volt a terhünkre rótt fegyelmi vétségben.

Stadionbezárás következik

Mint arra már több alkalommal felhívtuk szurkolóink figyelmét, amennyiben a tendencia folytatódik, az MLSZ szabályzata szerint eljárva minden további ilyen esetben kötelezően egymilliós bírsággal és egy zártkapus mérkőzéssel fogja sújtani klubunkat, azaz minden hasonló eset után üres lelátók előtt fogunk mérkőzést játszani.

Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy továbbra is tartózkodjon az ellenfelet becsmérlő, annak játékosait hátrányosan megkülönböztető magatartástól, különös tekintettel a „huhogásra”.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 6 7 8 910 11 12 13 14 >  Utolsó

2018-08-08 17:36:34 Barna öves, Fanatikus tag
L.T. és Mészáros tök egyforma.
Mindkettő akkor gazdagodott meg, amikor a pártjuk hatalmon volt/van.
Teljesen mindegy ki a tulaj (lásd a Kornél által felsoroltakat) mindegyik garasoskodik, nyereséget akar, hisz ezért gazdagodtak meg.
60. johny* |Válasz erre: 54. Bobák Kornél
2018-08-08 17:21:09 Fekete öves, Veterán
Keresztények lennének? Honnan tudod, hogy nem ateisták? A huhogast, rasszizmust elítéled, közben keresztényezel? Hogy van ez?
59. Veriga |Válasz erre: 54. Bobák Kornél
2018-08-08 16:52:52 Narancs öves, Lelkes újonc
Gondolja Bobák Úr!
, hogy két cigányozás, huhogás között keresztet vetnek a fanatikusok?
v.
miután jól kiordítozták magukat a szurkerek elsétálnak a délutáni Istentiszteletre?

"A keresztényi szeretet jegyében. "

Gondolja végig még egyszer Bobák Úr és legalább az idézet mondatot utólag törölje hozzászólásából..
58. vebgy* |Válasz erre: 50. fules1
2018-08-08 16:49:32 Fekete öves, Veterán
Hát igen szelektív az emlékezete az ellentétes oldalon állóknak...mindig csakis a másik lehet "sokkal" gonoszabb, erőszakosabb, nyomulósabb...:D
57. fules1 |Válasz erre: 54. Bobák Kornél
2018-08-08 16:48:10 Piros öves, Őstag
De provokálni sem kell és a devianciát sem kell ráerőltetni a társadalomra a liberális tolerancia jegyében.
56. vebgy* |Válasz erre: 37. Bobák Kornél
2018-08-08 16:46:29 Fekete öves, Veterán
Máris, ha megkapom, hozzá az illető kapcsolatrendszerét, amiből meggazdagodott...
55. Veriga |Válasz erre: 49. Bobák Kornél
2018-08-08 16:45:27 Narancs öves, Lelkes újonc
"Ahogy a sportcsatornákat lenullázzák például a műsorok tekintetében, a tévé és sajtó tulajdonosi váltásai vagy ahogy a 2rule lépett a pipások helyébe, ez nem a dolgok normális menete"

Piacgazdaság!
Nevezhetjük kapitalizmusnak is
Gondolom Bobák Úr a szocializmusban nőtt fel, hogy meglepődik a kapitalizmus igazi arcán.
Bobák Úr!
Vehetett volna magának TV-t, sport csatornát, újságot, cukrászdát Bécsben.
54. Bobák Kornél* |Válasz erre: 52. fules1
2018-08-08 16:32:40 Fekete öves, Veterán
Konkrétan a huhogást, egyéb rasszista megnyilvánulást - lásd a cigányozás a Birkirkara-meccsen - az UEFA jóval szigorúbban bünteti.
Egyszerű ez. Nem kell senkit a bőrszíne, vallása stb miatt kikezdeni. A keresztényi szeretet jegyében.
53. fules1 |Válasz erre: 51. Bobák Kornél
2018-08-08 16:30:03 Piros öves, Őstag
Kb ezt a választ vártam egy elfogult embertől.
2018-08-08 16:27:54 Piros öves, Őstag
A huhogásról az a véleményem,h nem kell egy bites négereket a pályára engedni akik provokálják a szurkolókat. A bírókat meg amíóta az eszemet tudom szídják,ahogy a mondás tartja Aki kurvának áll az ne csodálkozzon azon ha meg....
Herótom van már attól h néhány önjelölt azt hiszi magáról h megváltoztathatja az emberek gondolkodását érzelmeit,főleg egy futballmeccsen. Egy olyan szövetség akar erkölcsi útmutatást adni a szurkolóknak amelynek az elnöke egy olyan bank elnőke aki családok tízezreit rak ki az utcára és veszi el a fedelet a fejük felül. El mennek ezek a jó kurva anyjukba egytől egyig.

Első  < 6 7 8 910 11 12 13 14 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...