Banner

Skribek Alen: Remekül éreztem magam Diósgyőrben, de most három pontért megyünk

Szerző: Jáborcsik András | 2025-08-02 15:14:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


Skribek Alen tavasszal Diósgyőrben futballozott, azonban szombaton már a ZTE sikeréért küzdve tér vissza Miskolcra. Az előző szezont kölcsönben Diósgyőrben töltő játékost a nemzetisport.hu kérdezte a mai mérkőzés esélyeiről.


Visszatér Diósgyőrbe Skribek Alen. A gyors szélső a tavaszt a Paks kölcsönjátékosaként Miskolcon töltötte, ahol eleinte sérüléssel küzdött, majd nyolc bajnokin egyszer volt eredményes, idén nyáron pedig a tolnaiaktól a ZTE FC-hez került – szintén kölcsönbe. Szombaton immár zalaiként korábbi társai ellen játszik Miskolcon.


Remekül éreztem magam Diósgyőrben, jó érzésekkel térek vissza, de nem dolgozik bennem pluszmotiváció, ugyanúgy készülök, mint bármelyik másik mérkőzésre. Csak a saját csapatommal foglalkozom, igyekszem betartani a szakmai stáb utasításait, ahogy a társaim is. Habár a Diósgyőr újpesti vereséggel kezdett, mi sem tudtunk győzni, hiába vezettünk háromszor is a Debrecen ellen. A vezetőedzőnk, Nuno Campos eltiltás miatt szombaton nem lehet a kispadon, de ott lesz a stadionban, s a két pályaedző is tökéletesen ismeri a játékrendszert, ők is mindenben segítenek nekünk. Három pontért megyünk Diósgyőrbe.



Skribek Alen a nyitó fordulóban gólt szerzett a DVSC ellen, ráadásul a ZTE-ben ő nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt.


Sokat számít, hogy szinte a teljes felkészülést a csapatnál végeztem, a tesztmérkőzéseken is jól ment a játék, gólokat szereztem. Nagyszerű erőben és formában érzem magam, de még nem értem el a topformámat. Boldog vagyok, hogy az első bajnokin rögtön betaláltam, remélem, így folytatom és segítek a Zalaegerszegnek. Érzem a szakmai stáb bizalmát, ezt pedig amikor csak lehet, szeretném meghálálni.


Skribek Alen pályafutása során még nem nyert a DVTK ellen, két mérkőzésen egy döntetlen (1–1) és egy vereség (1–2) volt a mérlege még a Budafok játékosaként.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu

fotó: zte.hu



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...