Banner

Simon Barnabás érkezhet a kapuba

Szerző: objektív | 2025-02-04 06:35:00

Hamarosan megtörténhet a bejelentés


Az amigeleken.hu információi szerint a Paks kapusa, Simon Barnabás a DVTK-hoz igazol. Úgy tudjuk, hogy az átigazolás minden lényeges részlete már a helyére került, így ha az adminisztratív teendők is lezárulnak, a hivatalos bejelentés hamarosan megtörténhet.


Simon Barnabás 2004. február 13-án született Szombathelyen. Az Illés Akadémián nevelkedett, ahol tehetségével gyorsan kitűnt a fiatal kapusok között. 2021-ben a Paksi FC-hez igazolt, ahol lépésről lépésre építette fel magát a felnőtt csapatnál, és az elmúlt időszakban egyre nagyobb szerepet kapott az első osztályban.



A 2023/2024-es szezonban mutatkozott be az NB I-ben, első teljes mérkőzését a Ferencváros ellen játszotta. Teljesítményével gyorsan kivívta a szakma és a szurkolók elismerését, és azóta is stabil tagja a paksiak csapatának.



Nemzetközi tapasztalatot is szerzett: 2024 augusztusában az Európa Konferencia Liga selejtezőjében az FK Mladá Boleslav ellen lépett pályára, ahol magabiztos teljesítményt nyújtott.



Tavaly szeptemberben a paksifc.hu-nak adott interjút, melyben a DVTK elleni meccsre is kitért pár szó erejéig.

Az új szezonban még nem volt alkalmunk beszélgetni. Személy szerint hogy sikerült a nyári felkészülésed?
Úgy gondolom, jól, és maximálisan elérte a célját - kezdte húszéves kapusunk, aki Szappanos Péter távozásával nagy lehetőség előtt áll. Sok edzőmérkőzéshez jutottam, védeni tudtam, és mindent begyakorolni, amire az adott időszakban egy kapusnak szüksége van. Helyezkedések, technikai dolgok…, tényleg mindenre volt idő és lehetőség.

Már nyár elején voltak hírek Szappanos esetleges távozásáról, akkor ezt hogyan kezelted?
Akkor még nem foglalkoztatott, maximálisan csak saját magamra koncentráltam.

Aztán rögtön az első fordulóban, a DVTK ellen Te védhetted a kapunkat…
Igazából nem számítottam rá, de persze nagyon örültem neki, hogy ismét lehetőséghez juthatok. Az ilyen esélyeket mindig maximálisan ki szeretném használni a bizonyításra. Ami a mérkőzést illeti, Diósgyőrből nem rossz az egy pont, persze mindig nyerni szeretnénk, így azért van egy kis hiányérzetem.



2024-ben ismét méltán híres elismerésünkkel díjaztuk a legjobb fiatal játékosunkat. - írja a paksifc.hu

Minden év első felében kerül átadásra a Lazók Albert vándordíjunk, mellyel az előző évben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó utánpótlás-labdarúgónkat, fiatal játékosunkat díjazzuk. Az idei már a tizenhetedik esztendő volt a méltán híres elismerésünk történetében, amit 2024-ben Simon Barnabás vehetett át.

Nagyon megtisztelő, jó érzés, hogy egy ilyen lista tagja lehetek. Köszönöm a klubvezetésnek és mindenkinek, aki segíti a karrierem. Úgy érzem, az elmúlt évben előreléptem, és bízom benne, jól használtam ki a lehetőséget, amit az elmúlt hónapokban kaptam. Azt vallom, mindig mindenben fejlődni kell, valamint továbbra is készen kell állnom, bármikor újra a mélyvízben találhatom magam” - nyilatkozott a serleg átvételét követően honlapunknak tehetséges hálóőrünk.


forrás, fotók: paksifc.hu, nso.hu, illesakademia.hu


És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2025-02-06 14:41:08 Zöld öves, Tag

Lehetett vagy 8-10 éve, hogy egy kapustoborzón vett részt a fiam.  Miután 2 hétig nem szóltak vissza, én érdeklődtem telefonon, hogy mi újság van? Elmondták, hogy igazán nincs is szükség most kapusra, mert ezen a téren nagyon jól áll a DVTK utánpótlása...Látjuk! 

18. dvtk-3534* |Válasz erre: 17. wexeye
2025-02-04 19:46:06 Fekete öves, Veterán

Teljesen egyetértek. Mindenben igazad van . Mindezt úgy hogy lett volna megfelelő alany hozzá nem is egy itt helyben . 

17. wexeye |Válasz erre: 13. achilleus68
2025-02-04 17:40:46 Fekete öves, Őstag

Tothot el kellett adni. Mást nem tudtak értékesíteni,aki megfelelt az akkori kritériumoknak, csak Jurek. Ez a mostani igazolás inkább az utánpótlás képzés teljes csődje és szégyene. Szerencsétlen Bánhegyi mit élhet át...a tavaszi kecskemeti meccse után mondtam hogy tönkretették...ez az egész mesterséges szabályozás csak árt a fiatal játékosoknak!

Ettől függetlenül azt gondolom,hogy az összes,kapus képzéssel foglalkozónak azonnal ajtót kellene mutatni,hogy 1 kapust sem sikerült kinevelni,akire pár nb1es meccset rá lehetne bízni! Szégyen!

2025-02-04 17:31:47 Piros öves, Őstag

Be is jelentették. 

15. Izsák20 |Válasz erre: 12. gbacsi
2025-02-04 17:20:11 Piros öves, Őstag

Ne is legyen.

2025-02-04 17:05:22 Citromsárga öves, Lelkes újonc

Nincs. Simon viszont már itt Miskolcon

2025-02-04 14:26:52 Piros öves, Őstag

Egyszerűbb lett volna megtartani Tóth Balázst.

12. gbacsi* |Válasz erre: 8. Veritas Nuda
2025-02-04 13:59:37 Fekete öves, Veterán

Tervben?

11. meccsre járni a legfaszább dolog |Válasz erre: 6. Huentesz
2025-02-04 10:21:40 Narancs öves, Tag

Nagyon érzed a játékos keresést még csenger felvesz szakmai igazgató helyettesnek  

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...