Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - m4sport.hu
A Fizz Liga idei szezonjában az m4sport.hu és a Góóól!2 szerkesztői minden forduló után megválasztották a Hét csapatát, vagyis egy tizenegyet plusz edzőt azokból, akiket akkor a legjobbnak láttak.
Az első félév után az m4sport.hu-n rövid mérleget vontak, megnézhetjük, kik azok, akik leginkább tényezők voltak ezekben a hónapokban.
Kapusok
Talán elsőre furcsa, de a gólvonalon eddig Kovácsik Ádám a király, háromszor is beválasztottuk, az Újpest és az MTK idegenbeli legyőzése, valamint a DVSC elleni hazai 0–0 során is. Kétszer szerepelt a válogatottban Karlo Sentic, Szappanos Péter, Dibusz Dénes, Kovács Dániel, egyszer pedig Gundel-Takács Bence, Ilya Popovics, Gyollai Dániel, Megyeri Balázs és Fadgyas Tamás. Utóbbi kettő azért is szép teljesítmény, mert mindössze három, illetve egy meccsük volt.
A foglalkoztatottabb hálóőrök közül Riccardo Piscitelli, Samuel Petrás, és Demjén Patrik maradt ki, na majd tavasszal!
Mezőnyjátékosok
Mindössze egy játékos van, aki ötször is helyet kapott az álomcsapatunkban, ő az újpesti Aljosa Matko, aki igencsak tömbösíti a kiemelkedő teljesítményeit, amikor jól játszik, akkor nagyon. Négy beválasztással vannak olyan emberek, akikre lehetett számítani, mint a Diósgyőrt hátán cipelő Elton Acolatse, a góllövőlistát Matkóval vezető Lukács Dániel, de Varga Barnabás, Horváth Krisztofer és Nadhir Benbouali gyakori jelenléte sem meglepő. Vannak azért még néggyel olyanok, akiket talán elsőre nem gondolnánk, ilyen a ZTE vezéreként kivirágzó Skribek Alen, a kazincbarcikai Meshack Ubochioma, a Felcsút védelmének oszlopa, Wojciech Golla vagy a kisvárdai jobbekk, Branimir Cipetics.
Összesen hat játékos akad, akinek összejött a duplázás, vagyis egymás után két fordulóban is helyet kapott az álomtizenegyben közülük pedig három győri: Daniel Stefulj, Paul Anton, Zeljko Gavrics, továbbá Gruber Zsombor, Kocsis Dominik és Toniszlav Jordanov.
Mezőnyjátékosok a Hét csapatában:
5-ször: Aljosa Matko (Újpest)
4-szer: Nadhir Benbouali (ETO), Daniel Stefulj (ETO), Varga Barnabás (FTC), Gruber Zsombor (FTC), Lukács Dániel (PAFC), Wojciech Golla (PAFC), Branimir Cipetics (Kisvárda), Skribek Alen (ZTE), Horváth Krisztofer (Újpest), Elton Acolatse (DVTK), Meshack Ubochioma (KBSC)
3-szor: Paul Anton (ETO), Gabi Kanikovszki (FTC), Szalai Gábor (FTC), Tóth Barna (Paks), Szűcs Tamás (DVSC), Dzsudzsák Balázs (DVSC), Kocsis Dominik (DVSC), Bognár István (MTK)
2-szer: Csinger Márk (ETO), Zeljko Gavrics (ETO), Vitális Milán (ETO), Tóth Alex (FTC), Toon Raemaekers (FTC), Jonathan Levi (FTC), Horváth Kevin (Paks), Lenzsér Bence (Paks), Szabó János (Paks), Papp Kristóf (Paks) Hahn János (Paks), Lang Ádám (DVSC), Laros Duarte (PAFC), Nagy Krisztián (Kisvárda), Toniszlav Jordanov (Kisvárda), Bernardo Matics (Kisvárda), Bodnár Gergő (ZTE), Várkonyi Bence (ZTE), Ilia Beriasvili (MTK), Kádár Tamás (MTK), Molnár Ádin (MTK), Milan Tucic (Újpest), Sós Bence (KBSC)
1-szer: Miljan Krpics (ETO), Bánáti Kevin (ETO), Claudiu Bumba (ETO), Schön Szabolcs (ETO), Mohammed Abu Fani (FTC), Ibrahim Cissé (FTC), Cebrail Makreckis (FTC), Stefan Gartenmann (FTC), Cadu (FTC), Böde Dániel (Paks), Szendrei Ákos (Paks), Gyurkits Gergő (Paks), Windecker József (Paks), Osváth Attila (Paks), Vécsei Bálint (Paks), Amos Youga (DVSC), Bárány Donát (DVSC), Josua Mejías (DVSC), Maximilian Hofmann (DVSC), Vjacseszlav Kulbacsuk (DVSC), Artem Favorov (PAFC), Nagy Zsolt (PAFC), Lamin Colley (PAFC), Markgráf Ákos (PAFC), Oláh Bálint (Kisvárda), Soltész Dominik (Kisvárda), Martin Chlumecky (Kisvárda), Molnár Gábor (Kisvárda), Papp Csongor (ZTE), Diego Borges (ZTE), José Calderón (ZTE), Fabricio Amato (ZTE), Maxsuell Alegria (ZTE), Joao Victor (ZTE), Szendrei Norbert (ZTE), Iuri Medeiros (Újpest), André Duarte (Újpest), Kata Mihály (MTK), Átrok Zalán (MTK), Kerezsi Zalán (MTK), Álex Vallejo (DVTK), Gera Dániel (DVTK), Babos Bence (DVTK), Aboubakar Keita (DVTK), Anderson Esiti (DVTK), Kecskés Ákos (DVTK), Szatmári Csaba (DVTK), Tamás Márk (DVTK), Temesvári Attila (Nyíregyháza), Májer Milán (Nyíregyháza), Manner Balázs (Nyíregyháza), Benczenleitner Barna (Nyíregyháza), Eneo Bitri (Nyíregyháza), Katona Bálint (Nyíregyháza), Kártik Bálint (KBSC), Polgár Kristóf (KBSC)
Edzők
Annyit talán elárulhatunk, hogy az edző kiválasztásánál előnyt élvezett az, ha valaki még nem, vagy régen volt a Hét csapatában, persze a teljesítmény után, ha mondjuk két hasonló teljesítményt nyújtó csapat trénere pályázott. Ennek megfelelően hármas holtverseny az első három helyen, Révész Attila, Nuno Campos és Sergio Navarro révén, de előbbit talán kikiálthatjuk győztesnek, hiszen ő csak az ősz második felében irányította vezetőedzőként is a Kisvárdát, vagyis jóval kevesebb alkalommal tudtuk kiválasztani. Kétszer csak Robbie Keane-t választottuk, a többi edzőt egyszer-egyszer, még az őszi bajnok Győrt irányító Borbély Balázs is. Az egész őszt végigdolgozó vezetőedzők közül csak Vladimir Radenkovics nem irányíthatta egyszer sem a Hét csapatát, míg a kiesőhelyen álló Nyíregyháza az egyetlen, amely két különböző szakvezetőt is delegált a válogatottunkba, nem meglepő módon Szabó István és Bódog Tamás személyében.
Tovább az m4sport.hu-ra >>>>>>>>>
forrás: m4sport.hu
fotó: dvtk.eu
Ehhez a "csodás" koncepcióhoz Radenkovic a 100%-ban megfelelő ember, Ő mindent elfogad, tökéletes szócsöve a vezetésnek, sokszor megmagyarázza a megmagyarázhatatlant és közben arca magabiztos mosolyban úszik, hát mi más kellhet a mi rendkívül szimpatikus és hozzáértő vezetésünknek?... A háttérben közben úgy mossák a pénzt ahogy akarják, olyan kuka mellől felvett játékosokat hoznak akik örülnek, hogy még valahova kellenek első osztályba, nyilván ők a kedves gesztus fejében vissza is osztanak, amúgy le sem igazolnák őket... és a legjobb a fiatal kölcsön játékos nulla kitétellel, hisz ha teljesít úgy is visszarendelik, ha meg nem akkor itt sem fog kelleni max egy ideig a fiatal percek miatt... amíg a fájós lábú és majom itt tanyázik nagy változás nem várható...ha szerencsénk van talán lesz két kevesebb pontot gyűjtő csapat az idényben... hát az-az igazság a Nyíregyházán és a Kazincbarcikán kívül talán egy csapat pályázhat még rajtunk kívül az utolsó két hely egyikére és erre még az MTK -nak lehet képessége.
Attila:
de az a legnagyobb vicc, hogy ez mind KEMENY MILLIARDOKBOL
es kozvetve, kozvetlen - milliardokbol , - ADOFIZETOK milliardjabol
a, Ebbol van 500 fos karacsonyi party, csunya pulcsis versennyel
b, 30+ szakosztaly, aminek 90% felesleges es/vagy penzmosashoz kell
c, Labdarugasunk meg rosszabb, mint sokszor pénz nelkuli 90-es vagy 2000-es evekben !
mert akkor legalabb tudtuk NINCS penz, igy nem varhatunk sokat jatkeos, edzo szakmai stabol
MOST MEG : van penz a 19 fös vagy fos stabra , rengeteg szedett-vedett labdarugora, amibol 8-10 mindig serult ( vagy csak biztositozik :(( ?) , Radenkovics I , Radenkovics II, re, KZ es igazolasaira
... s erre azt gondolja a klub, hogy dr.Vilagi szavaival elve " Lelaton velünk örülnek a szurkolok "
S a NER es fityesz : mekkora erteket teremt milliardok elpazarlasabol... és majd emiatt rengetegen rajuk szavaznak ):)))
Ennel mar csak az akademia rosszabb, ami Szalai Adam elemzese alpajan kijon, hogy Magyarorszagon 96.3% sojha nem er el nb2 es szinvonalra sem.
Ez kb 99+% Diosgyorben
Igazi szép - value -add tevekenyseg az egesz...